Az én emlékeim között a régi világból két igazán nyugalmas állást betöltő tisztségviselő képe él, a jegyzőé és a bíróé. Ül két pocakos, joviális úr a hivatal ámbitusán. Gesztenyefa lombja borul rájuk. Osztogatják atyai jó tanácsaikat, s közben el-eltűnődnek: melyiküknél kártyázzanak majd este.

A falvak, városok többségében se kártya, se ámbitus, se gesztenye. Ráérősen pipázó bíró-polgármester, nótárius-jegyző, körjegyző pedig legkevésbé!
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény megalkotásával a bíróból, tanácselnökből polgármester, a nótárius, vb. titkárból jegyző lett a kialakult közigazgatási rendszerben.
E két funkciót betöltő személy munkája alapján ítélik meg leginkább az emberek a hivatalokat, a körjegyzőségeket, az önkormányzatok működését.
A választókat az érdekli, ahogyan az ügyeiket elrendezik.
Az emberek legközvetlenebb gondjait veszi magára a jegyző és a polgármester. Ezekkel kell megbirkózniuk úgy, hogy közben ne merüljenek bele a napi nehézségek mocsarába, sőt távlati tervek felé vigyék a közösségeket. Nos, ez mindennél nehezebb feladat.

Hogyan végzi e két tisztségviselő a mindennapok során a munkáját, milyen gondjaik, problémáik vannak egymással, a világgal? Ezek sokakat érdeklő, foglalkoztató kérdések.
A jegyző határozatlan időre kinevezett, a polgármester határozott időre választott személy.
A jegyző munkájának 70%-a államigazgatási, 30%-a önkormányzati feladat. A polgármesternek is vannak államigazgatási feladatai, de zömében önkormányzati teendőket lát el.
A jegyző rendszeres tájékoztatást ad a polgármesternek az önkormányzat munkáját érintő jogszabályokról, továbbá köteles jelezni a képviselő-testületnek, a bizottságoknak és a polgármesternek, ha a döntésüknél jogszabálysértést észlel.
Az elmúlt és a jelen időszak jogszabály dömpingje, jogszabály változás inváziója miatt úgy érzem a fenti feladatoknak egyetlen egy jegyző sem tudhatott, tud 100%-ban eleget tenni. Az egyszeri jegyző munkaidőn kívül csak úgy kíváncsiságból elkezdte összeszámolni a rá vonatkozó jogszabályokat, de ezer felett abbahagyta, a változások összeszámolására pedig már gondolni sem mert. Szegény, ha még ehhez kap egy jogtudor polgármestert, képviselőt, akkor rejtéllyé válik számomra, hogyan oldja meg a feladatát. A polgármestert pedig a bürokrata jegyzőtől az Isten mentse meg.

Mindenki pénzből él, e két pozíciót betöltő személy is.
A jegyzők fizetését a törvények alapján, a polgármester kezdeményezésére állapítja meg a képviselő testület.
A polgármester bére is hasonló módon kerül megállapításra a törvények alapján, a testületek által, de ki kezdeményezi? Maga? Nem teheti. Képviselők? Ritkán. Jegyző? Nem törvényi kötelessége, ami – sok esetben  – jó kibúvó is számára.
A két tisztség fizetése – ha nincs egyensúlyban – veszélyes konfliktusforrás. Az évek során általában szinte mindenütt e kérdésben megszülettek a kölcsönösen elfogadott normák, azonban ezt a helyzetet most drasztikusan megbontja a Ktv. módosítása.
Sok helyen a polgármester, a „jegyző főnöke” minimálbéren van, vagy annak közelében, a jegyző, körjegyző pedig a Ktv. szerint…
Mint minden egyénnek általában, e két tisztség betöltőjének is van saját politikai véleménye, amelyet megtart magában, vagy pedig nyíltan, egy adott párt tagjaként vállal.
Az elmúlt választási ciklusok során a fő döntéshozó rendszer politikai kötődése mindig változott. E tényeket 4 évente megélni, annak következményeihez alkalmazkodni embert próbáló feladat!
A jegyző és a polgármester a mindennapos munkavégzés során figyelembe veszi a helyi, felsőbb szintű szakmai elvárásokat, lakosság igényeit.
Sok kérdésben véleménykülönbség alakulhat ki közöttük, de ezekből mindig alapvetően jól kijönni nehéz kötelesség, s a megoldás mikéntje minősíti mindkét egyént egymás, a községek, a városok lakói előtt.
Sokat segít a jegyző és a polgármester közötti személyes rokonszenv a mindennapos feszültség, konfliktuskezelés során a közös cél megvalósítása érdekében.
Jó, ha figyelembe veszik egymás javaslatait és megpróbálnak az igények figyelembe vételével a legjobb tudásuk szerint dolgozni.
Helyes, ha személyi ismeretségek során erősítik egymásban a kollegiális bizalmat.

A jól képzett, közigazgatásban jártas szakemberekre most roppantul nagy szükség van.
Az uniós elvárásoknak ugyanis csak a magasan képzett szakemberek tudnak majd megfelelni.