Katasztrófavédelem 2008/4
Csomós Mátyás igazgató Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
A katasztrófavédelem fontos feladatai közül a megelőzés kiemelt helyet kap. Ezen belül az ifjúság felkészítése a potenciális veszélyek, a veszélyhelyzetekben követendő helyes magatartási mechanizmusokra. A felkészítés során megismerik a diákok veszélyhelyzet-kezelésben segítők körét, valamint a védekezés működési rendszert.
Amellett, hogy a fiatalok megismerjék a veszélyeket és a különböző katasztrófahelyzetekhez illeszkedő magatartási szabályokat, elő kell segítenünk az önvédelemre és mások mentésére irányuló készség kialakulását is. Mindezekkel hozzá kell járulnunk ahhoz, hogy egymásért és a környezetükért felelős felnőttekké váljanak.
A közoktatás rendszerében több intézményben kiemelt jelentősége van a katasztrófavédelmi ismeretek oktatásának. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság jó kapcsolatot alakított ki a megyei pedagógiai intézettel, amely segít a pedagógusokat érintő katasztrófavédelemmel kapcsolatos információk és ismeretek közvetítésében az oktatási intézmények felé.
A Nemzeti Alaptanterv az „Életvitel és gyakorlati ismeretek” műveltségterületen belül fő témakörként ajánlást tesz a fiatalok biztonságkultúrájának fejlesztésére, amely tartalmazza az egyéni és társadalmi létet veszélyeztető tényezők felismerését, az egyén felelősségét a vészhelyzetek kialakulásában, kialakításában, azaz a katasztrófavédelemi (tűz- és polgári védelem, tervezés, megelőzés, beavatkozás, értékelés) ismeretek elsajátítását.
Azonban ez csak ajánlás, így a katasztrófavédelmi ismeretek beépítése a helyi pedagógiai programba jelenleg fakultatív, az intézményvezetők és a tantestületek egyedi döntésétől függ. Az ifjúság felkészítése a felmenő rendszerű ifjúsági versenyekre való felkészítésben merül ki. Ennek során a gyerekek sok hasznos információval gazdagodnak, de ez csak eseti és nem folyamatos képzést jelent.
Igazgatóságunk célul tűzte ki a lakosságfelkészítés kiterjesztését és hatékonyabbá tételét. Bár az elmúlt évek során egyre több iskolába sikerült eljutnunk, szeretnénk, ha a katasztrófavédelmi ismeretek minél szélesebb körben ismertté válnának. Ennek megvalósítása azonban nem egyszerű feladat, így szükségét éreztük annak, hogy más szervekkel összefogva juttassuk el a szükséges ismeretanyagot a fiatalokhoz.
A felkészítés kiterjed a települések ár-és belvízi védekezésére, környezetvédelemre, a tűz és polgári védelmi feladatok mellett.
Új elem ebben az évben a fogyasztóvédelem megyei és városi kirendeltségekkel való együttműködés kialakítása, így a felkészítés rendszerébe bekerült, majd az ifjúsági verseny szerves részévé vált. A Fogyasztóvédelem városi kirendeltségével, valamint a megyei Baleset megelőzési Bizottsággal karöltve szeretnénk megvalósítani a tanulók folyamatos felkészítését. A megyei és városi polgári védelmi kirendeltségekkel és a vízi rendészeti kapitánysággal közösen dolgozunk azon, hogy a vízi balesetek megelőzése új elemként kerüljön be az ifjúság felkészítésébe.
A lakosságfelkészítést szakmailag és módszertanilag jól felkészült, a katasztrófavédelemmel hivatásszerűen foglalkozó szakemberekkel kívánjuk segíteni.
Készek vagyunk a médiával, a gazdálkodó szervekkel és intézményekkel megkötött együttműködési megállapodások további kiterjesztésére. Az interneten önálló fórum létrehozásával, valamint tájékoztató anyagok kiadásával szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a lakosság minél tájékozottabb, felkészültebb és naprakész legyen a témával kapcsolatban.
Szakhatósági tevékenység
A polgármesteri hivatalok jegyzői legtöbbször az építési, telepengedélyezési és kereskedelmi üzletek működésével kapcsolatos eljárások során keresik meg a tűzoltóságokat. Ezek közül is kiemelkednek az építési ügyek, amely során terület felhasználástól kezdve a tervezésen, használatbavételen, fennmaradáson át a rendeltetés változásig kérik a tűzvédelmi szakhatósági állásfoglalás megadását. Ezen ügyek száma adja általában a tűzoltóságok szakhatósági tevékenységének kb. 60 %-át.
Az elmúlt évtizedben a tűzoltóságok is erősítették az ügyfelek irodai kiszolgálását, az ügyfélbarát rendszer működtetését. Az ügyfelek, a lakosság, az állampolgár a tűzoltósággal elsősorban a keletkezek tüzek oltásánál, műszaki mentések végzése során találkozik, erről alkot véleményt. Azonban egyre fontosabb a hatósági, szakhatósági ügyintézés, valamint a tűzvizsgálati eljárások során is a hatékony tűzvédelmi igazgatás jelenléte, megjelenítése, az ügyfelek maximális kiszolgálása. Ebben sokat segít az elmúlt évtizedben megjelent számítástechnika, informatika.
Hatósági tevékenység
Az igazgatóság 2007. év utolsó negyedévétől új hatósági jogkörrel szolgálja a megye lakóinak biztonságát. A veszélyes anyagok, hulladékok szállítási tárolási feltételeinek jogszabályok betartatásával csökkentjük a környezetszennyezésnek lehetőségét.
Eredményeink
A Cégbíróságon keresztül beszereztük a TEÁOR számok alapján azoknak a telephelyeknek a pontos címét, ahol veszélyes anyag feldolgozása tárolása, szállítása történik. Az önkormányzatokkal és más hatóságokkal együttműködve növeljük az ellenőrzések hatékonyságát, ezzel javítva a településen élők és közúton közlekedők biztonságát.
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft