A 2003. évi  XIV. tv. 26. §. – a illesztette a Gyermekvédelmi törvény rendszerébe, új jogintézményként a gyermek-és ifjúságvédelmi koordináció hatáskörét a megyei gyámhivatalokra telepítve azt 2003. július 1. napjával.

Talán „fájdalomdíj” volt a fiatalkorúak hivatásos pártfogói ellátása helyébe? Sokan így gondolkodtunk akkor, majd látva feladat tartalmát – a régi gyermekvédelmi szakembereknek – a több évtizeden át működő társadalmi pártfogolás jutott eszünkbe, ám annál  komolyabb célt ismertünk fel benne valamint azt, hogy a legsérülékenyebb korosztály védelmét – aki már bűnelkövető -, a 14 év alatti gyermeket nevelő család támogatását kaptuk feladatul.
Ennek a feladatcsokornak a meghatározó célszemélye a gyermekkorú bűnelkövetők köre. Ők azok, akik – jellemzően – veszélyeztetett környezetben élve nem kapnak figyelmet, szabadon élik veszélyekkel teli életüket. Ez a korcsoport a hivatásos pártfogók tevékenységén is kívül esett, esetleges volt, hogy a jegyző gyámhatósága értesült-e a bűncselekmény elkövetéséről, s a védelembe vétel eljárási kötelezettségét gyakorolta-e.
A ma hatályos 149/1997. /IX.10./ Kormányrendelet 5/A.§ nak rendelkezés szerint a szociális és gyámhivatal a bűnelkövetés, illetve a bűnismétlés megelőzését célzó feladata ellátása érdekében
– a büntetőjogi felelősségre nem vonható 14 év alatti elkövetők ügyében szakmai támogatást nyújt a települési önkormányt jegyzőjének és a gyermekjóléti szolgálatnak a kiskorú, illetve családja részére nyújtandó segítségre vonatkozóan, továbbá kezdeményezi a szükséges gyermekvédelmi intézkedéseket, és ezek végrehajtását ellenőrzi.
Hivatalunk 2003. szeptember 1. napjával alkalmazta a gyermek-és ifjúságvédelmi koordinátort, s az év hátralévő részében felkészültünk arra, hogyan is jutunk munkánk alapinformációihoz.
A legelső lépésként a városi rendőrkapitányságokat kerestük meg a célból, hogy biztos ismereteik legyenek arról: a nyomozás megtagadásáról, illetve megszüntetéséről rendelkező határozataikat küldjék meg hivatalunknak is.
Elgondolkodtató válaszokat is kaptunk, – például: rájuk csak a rendőrségi törvény vonatkozik, vagy a gyermek személyiségi jogainak védelmét látták megsérteni a döntés közlésével.
Közel másfél év kellett ahhoz, hogy ha nem is teljes körben, de ezek a gyermekkorúak által elkövetett cselekmények ismertek legyenek számunkra is, hogy a kormányrendelet rendelkezéseinek megfelelően a hatáskört gyakorolhassuk.
2004. évben 52 gyermekkorú bűnelkövetőről kaptunk információt, a jegyző eljárása, illetve a gyermekjóléti alapellátás családgondozása nem volt szükségszerű.
2005. évben 43 gyermekkorú bűnelkövetőt jeleztek, s 19 esetben a  koordinátor , segítő közreműködése kellett a kötelező feladatellátáshoz.
2006. évben 29 gyermekkorú bűnelkövetőről szereztünk tudomást, s valamennyi esetben elindult a védelembe vételi eljárás, vagy az alapellátásban történő családgondozás.
2007. évben 12 gyermekkorú bűnelkövetőt jeleztek, a koordinátor segítségnyújtása nélkül is tették a dolgukat a szakemberek.( Ez évben kaptuk az első jelzéseket az ügyészségtől is kiskorú veszélyeztetéséről, ez évben 75 gyermeket érintő vádirat érkezett, s 2 esetben kellett szignalizálni a védelembe vételi eljárás megindítása érdekében.)
2008. évben 45 gyermekkorú bűnelkövetőről kaptunk információt, s valamennyi esetben megtörténtek a szükséges és indokolt intézkedések.( Az ügyészségtől 60 gyermeket érintő vádiratot kaptunk, s egyik eset sem maradt ismeretlen sem a jegyző gyámhatósága, sem a gyermekjóléti szolgálat előtt.)
2009. évben 47 gyermekkorú bűnelkövetőről szereztünk tudomást és valamennyi esetben elindult a védelembe vételi eljárás, vagy az alapellátásban történő családgondozás. (Az ügyészségtől 62 gyermeket érintő vádiratot kaptunk, az indokolt intézkedések érdekükben megtörténtek.)
2006. évben együttműködési megállapodást kötöttünk a Baranya Megyei Rendőr-főkapitánysággal, melynek egyik kimondott célja éppen az volt, hogy a kötelező információáramoltatás folyamatos és teljes körű legyen.
Az eltelt hat év volt szükséges ahhoz, hogy a jegyzői gyámhatóság a hozzá megérkező jelzésekre figyelemmel – mert erre eljárási kényszere van – a védelembe vételi eljárást lefolytassa, a tárgyalást megtartsa, s a védelembe vétel olyan gondozási-nevelési terven alapuljon, s olyan magatartási szabályok kerüljenek megfogalmazásra, határidők tűzésével, felelősök megjelölésével, – mely a célhoz juttat közelebb, ne bűnözővé nőjön fel a ma még 14 év alatti gyermek.
A gyermekkorúak által elkövetett bűncselekmények jellemzően vagyon elleni cselekmények, s egyre inkább kitapintható az erőszak jelenléte.
Úgy ítélem meg, hogy a gyermek-és ifjúságvédelmi koordináció hatékony, ami a hatósági ügyintézést illeti, s ugyancsak szinte teljes körűnek mondható a gyermekjóléti alapellátás családgondozása is.
Ez azonban nem elégséges.
A bűnismétléstől való visszatartás hatósági intézkedésekkel nem lehet teljes. A legfontosabb a bűnelkövető gyermek, illetve családjának pszichés támogatása, illetve a családban észlelhető veszélyeztető okok megszüntetése lenne.
Mindkét faktor eszköztelen, vagy nincs szakember, például pszichológus, aki segítene a gyermeknek a helyes utat járni.  Ehhez biztos családi háttér kell. Az ő családjaik – a leggyakrabban – teljes szociális bizonytalanságban élnek, munkahely, biztos lakhatás nélkül.
A társadalom felelőssége óriási e kérdésben. A ma alkalmazott hatósági intézkedések akkor lesznek majd hatékonyak, amikor „védő-óvó” pártfogók a szociális és gyámhivatalok munkatársaiként támogatják a családot és benne a gyermeket.