Polgármesteri aranyköpések 2009/2

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Lazíts!

Polgármesteri aranyköpések 2009/2

XI. évfolyam, 2. lapszám
Szerző(k):
Adminisztrátor



Testületi ülés összehívása


– A mai testületi ülést az MSZMP előírásai alapján hívtam össze.
– A testületet az SZMSZ 27. napirendi pontja alapján hívtam össze.
– Tisztelt Várospolitikai Fórum Lakói!

 

Az ülés vezetése során


– Először válaszolok, s utána megadom a kérdést.
– Képviselőtársaim! Tartsuk be egymás szavát!
– Ez egy soha vissza nem térítendő alkalom!
– Nem tudom elfogadni a város képviselő-testületének és polgármesterének az intézkedését!
– Nem fogadom el, hogy az iskola kikapcsolta a telefonszámlát!
– Képviselőtársaim: a feladatokat tekintsük rangbelileg felsorolva!
– A képviselő úr késik, így megállapítom, hogy a testület határozatképes.
– Most már fehéren – feketén pontot szeretnék látni e vita végén!
– Tájékoztatom a testületet, hogy a Jegyző úr 3 hónapos próbaidő foglalkoztatásával igazgatási előadót nevezett ki.
– Megállapítom, hogy a 12 tagból álló képviselő 12 szavazatot adott le.

 

Pályázatokról


– Ez egy soha nem visszatérítendő alkalom!
– A pályázathoz 80 % saját pénz, 20 % önerő kell.
– Nincs szíve a lelküknek.
– Háromfelé leülünk tárgyalni. (3 oldalú tárgyalás a pályázat miatt)
– 24 önkormányzat már csatlakozott azok közül, ahol a Siómente folyik.
– Köszönetemet fejezem ki azoknak, akik szinte a semmiből a helytörténeti kiállításon részt vettek.

 

Egyebek


– Nagyon nagy gondot jelent az önkormányzati temető betelt helye.
– Kicsit hosszabbra sikerült ez a gazdasági program, mégis rövid e 4 év.
– Három éve gyerekpolgármestere és gyerekjegyzője van a városnak.
– A képviselő urat a vis maior keretében elvitték.
– Tegnap megkoszorúztuk Illyés Gyulát.
– Kérem, mindenki megfelel a maga értelmében.
– A mai sajtóban olvastam, hogy ma egy 3 éves, s ma egy 16 éves polgármester milyen nagy gondokkal küzd.
– Köszönetemet fejezem ki, hogy a belvíz ne borítsa el a város területét.
– A szemét áramtalanítása megtörtént.
– A városban az utak eltolása két gépjárművel történik.
– Valamennyi polgármester 99 %-a támogatta a központi orvosi ügyeletet.
– A bizottság tagjai az egyben a bizottság elnöke is.
– A módosító okirat átvezetését majd a polgármesteri hivatal átsegíti.
– Tájékoztattam a tűzoltóságot, jöjjenek azonnal, mert a vihar rádőlt a házra.
– „Az illegális hulladéklerakó telepen fellelt hulladékból felismerhető volt több állampolgár személye. Ezeket a személyeket felszólítottuk az illegális tevékenység felhagyásával.” (idézet a két ülés közötti polgármesteri tájékoztatóból)
– Imélen küldte az internetet.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu