Precedens értékű döntést hozott a Pest Megyei Bíróság 2002/4
Danka Ferenc dr.
főosztályvezető
Egy Pest megyei települési önkormányzat képviselőtestülete határozatot hozott a külterületén fekvő területrészek belterületbe vonásáról. A belterületbe vonás feltételeként az érintett ingatlantulajdonosok legalább 66%-a által vállalt – X forintban meghatározott – hozzájárulás megfizetését szabta – „háttérfejlesztés” jogcímén.
A közigazgatási hivatalvezető benyújtott keresetében – miután törvényességi felhívásában foglaltakkal nem értett egyet a képviselőtestület – a hozott határozat hatályon kívül helyezését és egyidejűleg a határozat végrehajtásának felfüggesztését (Ötv. 99.§ (3) bekezdésére hivatkozással) indítványozta.
A megyei bíróság a felperesi keresetet megalapozottnak találta. Ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy a településrendezés az Ötv. 8.§. (1) bekezdése alapján a kötelezően ellátandó feladatok közé tartozik. A kötelező feladatok ellátásáról az önkormányzat egységes költségvetésből gondoskodik és az ellátáshoz szükséges anyagi feltételeket az Országgyűlés biztosítja.
A kötelezően ellátandó településrendezési feladat körébe tartozik a nem kötelező jellegű belterületbe vonási feladat. Ennek anyagi és személyi feltételeit az 1997. évi LXXVIII. Törvény 6.§ (1) bekezdés c) pontja alapján az önkormányzatnak kell biztosítania. A belterületbe vonás feltételeit több jogszabály határozza meg, pl. 1997. évi LXXVIII. törvény (Ét.), 1996. évi LIII. törvény, 2/1996 (II.27.) ÉVM rendelet, azonban ezek egyike sem szól az anyagi fedezet lakosságra történő áthárításának lehetőségéről. Erre az Ét. csupán a helyi közút, illetve közmű létesítésénél ad lehetőséget, így ezt kiterjesztő jelleggel a belterületbe vonás esetében nem lehet alkalmazni.
Az alperesnek tehát nem volt jogi lehetősége arra, hogy olyan képviselőtestületi határozatot hozzon, mely polgári jogi tartalmú megállapodásra kötelezi lakosai bizonyos százalékát.
A fentiekre tekintettel a megyei bíróság a felperes keresetének helyet adott és a Pp. 339.§ (1) bekezdése alapján az alperes határozatát hatályon kívül helyezte.
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft