Rendezvények Gyulán 2007/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Turizmus

Rendezvények Gyulán 2007/1

IX. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):




Gyula, az „Alföld Sopronja” már évtizedekkel ezelőtt figyelmet fordított a városba érkező vendégek szabadidejének hasznos eltöltésére, szórakozási lehetőségeik választékos biztosítására. A korábbi időszakban ez elsősorban a nyári főszezon idejét jelentette, ez azonban mind a mennyiségi, mind a minőségi szempontokat tekintve elmaradt a 2000. év utáni időszak kínálatától.

 

 

Eddigi munkánkat segítették a témához kapcsolódó pályázati lehetőségek, a nyári szezonon kívüli nagy számban Gyulán üdülő turisták igénye a Várfürdőn túli eseményekre. A hagyományos fesztiválok, konferenciák, nagyrendezvények mellett a múzeumi, az intézményi és a sportrendezvények színesítik a gyulai kínálatot. 

 

A 2005-ben átadott gyulai téglavár jelentős attrakció, 24 teremből álló állandó kiállítása vonzó a turisták és a szakmai közönség számára. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az ország egyik legjelentősebb történelmi, műemléki látnivalója jött létre, ahol mindig történik valami. A múzeum szakemberein túl ebben korhű jelmezek segítségével közreműködnek az „animátorszolgálat” fiataljai is. A várban rendszeresek a játszóházak, a gasztronómiai események, a történelmi haditornák, a múzeumpedagógiai foglalkozások. Ide kapcsolódik a Kossuth-díjas Kohán-hagyaték bemutatása, itt még vannak tartalékaink. E különleges képi világ nagyobb érdeklődést érdemelne, keressük a továbblépés feltételeit. 

 

A Gyulai Várszínház nívós őszi, téli, tavaszi programjai, zenei és színházi eseményei, kiállításai – filharmóniai koncertek, Szász Endre-kiállítás, Ghymes zenei est, táncházak –, egész évben kamaradarabok bemutatása – Márai Sándor: Pisztoly stb. – évek óta a megyei és a délalföldi turisták számára is igazi kínálatot jelentenek. 

 

Jelentős lépés volt a város önálló bemutatkozása a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében. A több, színesebb program jobb reklámlehetőséggel párosult. 

 

Az Erkel Ferenc Általános Művelődési Központ önálló és civil szakmai szervezetekkel közösen megvalósított konferenciái is nagyszámú résztvevővel szerveződnek. Több vállalkozó, programszervező szintén részt vállal Gyula rendezvénykínálatának, gasztronómiai programjainak bővítésében. Néhány konkrét rendezvény felsorolásával szeretnénk alátámasztani a bevezetőben leírtakat: Bartók-év jubileumi eseményei, Erkelemléknapok városunkban, szilveszteri utcabál, újévi hangverseny, Reneszánsz Karnevál, Gyulai Tavaszi Fesztivál, Gyula- napok, Pálinkafesztivál és a gyulai kolbászt népszerűsítő Böllér-napok. 

 

A sport, az egészséges életmód is illeszkedik városunk rendezvénykínálatába. Van országos, ill. nemzetközi sportverseny, van, amikor a jelen lévő turistákat bevonva szerveződnek a változatos programok: Nemzetközi Erkel Sakkverseny, Nemzetközi Repülőmodell „Várkupa”, Nemzetközi Kutyás Agility Bajnokság, Országos Röplabda Torna, nemzetközi salakmotorversenyek. 

 

A közeljövő terveit segíti, a programkínálatot bővíti az EU-s pályázatból hamarosan megvalósuló (2007. év augusztus) gyulavári kastély rekonstrukciója, az ott tervezett rendkívül széles választékú kulturális és művészeti programok megjelenése (Himnusz-múzeum, nemzetiségi tájszobák, konferenciák lehetősége, Bay Zoltán Emlékszoba). 

 

Hamarosan, 2010-ben Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóját ünnepli az ország, amelynek egyik központja – mint szülőváros – Gyula lehet.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu