Számítógép az építésügyi igazgatásban 2000/2
Lencsés Károly
Az igazgatási szakemberek munkáját segítô számítógépes program kifejlesztésén dolgoznak a Hajdú-Bihar Megyei Informatikai Központ munkatársai – tájékoztatta lapunkat Rácz József, a megyei közigazgatási hivatal építési osztályának vezetôje.
Rácz – aki igazgatási szakemberként működik közre – elmondta: a fejlesztés még folyik, s egyelôre csak az építésügyi igazgatást segítô alrendszer bizonyos elemei készültek el. Az egyik legbonyolultabb hatósági feladatról van szó, amely még a gyakorlott jogász számára is gondot okozhat, ezért esett a választásuk erre. A program máris alkalmas arra, hogy mintegy sorvezetôként használják például az építési engedélyezési eljárásban: tartalmazza az engedélykérelem formai és tartalmi követelményeit, kiterjed a mellékletekre, sôt az engedély kibocsátásánál figyelembe veendô szempontokra is utal. A szoftver tartalmaz mintaokmányokat is, amelyek alapján a határozat könnyen formába önthetô.
Rácz József kérdésünkre elmondta: elképzeléseik szerint olyan komplex szoftver készül, amely a hatósági ügyek egészére kiterjed majd, így az önkormányzatok igazgatási feladatainak ellátásában hatékony segítséget nyújthat. A programban rögzítik az alapvetô tudnivalókat, a szükséges jogszabályokat és utalásokat, tehát a hatósági ügyekben kevéssé járatos felhasználó is eredményesen láthatja el feladatát. Ugyanakkor a szoftvert a tapasztalt igazgatási szakembereknek is ajánlják, hiszen a hatályos joganyagot és az eljárási szabályok egészét hozzáférhetôvé teszik, s ezekre a dokumentumokra mindenkinek szüksége lehet. A programról további információkkal az informatikai központ szolgálhat.
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft
