Az országgyűlési egyéni választókerületek megyénkénti számát az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény mellékletében határozta meg a parlament. Az egyéni választókerületek területét, illetve azt, hogy melyik település mely választókerületbe tartozik a Minisztertanács 1990-ben rendeletben jelölte ki.

A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 9. § (1) bekezdésének rendelkezése szerint „A választókerületeket úgy kell kialakítani, hogy választókerületenként a lakosság száma megközelíthetően azonos legyen.”
Magyarországon hozzávetőlegesen 60 ezer lakosonként alakítottak ki egy körzetet. E vezérelv mellett járulékos szempont, hogy a választókerületeknek teljes egészükben a megyék és a főváros határain belül kell elhelyezkedniük.
A választókerületi beosztásnak nemcsak az egyéni (egymandátumos), hanem a több képviselőt küldő, többmandátumos (listás) választókerületek esetében is komoly jelentősége van. A megfelelő nagyságrendben kialakított választókerületek az első esetben az egyenlőségi, az utóbbiban az arányossági elv érvényesülésének kritériumai. Az egyenlő választójog olyan alkotmányos alapelv, amely meghatározza a magyar választójogi rendszer kereteit. Ez két alapvető követelményt támaszt a választójogi rendszer kialakítása elé: – a választójognak a választópolgárok szempontjából azonos értékűnek kell lennie, – a szavazatok lehetőleg azonos súlyúak legyenek egy-egy képviselő megválasztásánál.
Az egyéni és területi választókerületek beosztása Magyarországon a megyerendszerre építkezik.

Miért is szervezünk egyéni választókerületeket tulajdonképpen?

Azért, hogy a képviselők közelebb lehessenek a választókhoz és az országban létező területi érdekek is artikulálódhassanak a politikai vitában. Az egyéni választókerületet a területi közösségek figyelembevételével kell meghatározni, a létező régiók képviseletére kell a hangsúlyt fektetni. Arra kell törekedni, hogy a társadalom különböző érdek- és akarati törekvéseinek a képviselők útján történő megjelenítése biztosítsa, hogy az állami akarat a társadalmi akaratokra épüljön.
Az elmúlt 20 évben nem került sor a kerülethatárok átfogó felülvizsgálatára annak ellenére, hogy időközben számottevő belső migráció és közigazgatási változás következett be. Így mára szignifikáns aránytalanság alakult ki a választókerületek népességszáma között.
Az Alkotmánybíróság 22/2005.(VI.17.) AB határozatában megállapította, hogy a választókerületek egyenlőtlensége választójogi alapelvet sért. Alkotmányos követelmény, hogy az egyéni választókerületekben a választásra jogosultak száma a lehető legkisebb mértékben térjen el egymástól, továbbá a választókerületenként megszerezhető országgyűlési képviselői mandátumok száma szorosan igazodjon a választásra jogosultak számához, „minden körülmények között ellentétes az egyenlő választójog elvével, ha az egyéni választókerületekben a jegyzékbe vett választópolgárok száma közötti kétszeres eltérés mutatható ki.(…). Ilyen esetben a választásra jogosultak száma közötti eltérés olyan nagymértékű, hogy azt semmiféle indok nem teheti alkotmányosan elfogadhatóvá.”
A taláros testület ugyanakkor nem helyezte hatályon kívül – az előző országgyűlési választások előtt – a választókerületekre vonatkozó szabályokat, mert álláspontja szerint a jogbiztonság és a választási rendszer működése alapvető szempontnak tekinthető, ezért adott elegendő határidőt a megfelelő jogszabályok megalkotására, hogy a parlament orvosolja az egyéni választókerületek méretkülönbségei és a területi választókerületek eltérő lakosságszám-mandátum arányából fakadó aránytalanságokat.
Az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy törvényi garanciák szükségesek ahhoz, hogy az aránytalanságok megszűnjenek és hosszú távon megelőzhetőek legyenek. Véleményem szerint az aránytalanságon felül a szabályozás jogforrási szintje is átgondolásra szorul, mivel a kerülethatárokat nem törvény, hanem Minisztertanácsi rendelet szabályozza.
A jogalkotó a 2010. évi országgyűlési választásokat megelőzően sem foglalkozott a választókerületek arányosításával.