50 ezer embert érint az átszervezés
Lázár János szerint a gazdasági növekedés érdekében a kormány részben 110 törvényt módosított, továbbá ezt a célt szolgálja a közigazgatási átszervezés. A bürokráciacsökkentés egyben a bürokratikus intézmények és az ott dolgozó bürokraták számának csökkentését is jelenti – mutatott rá a 37. Kormányinfón.
Lázár János úgy fogalmazott, 73 állami, országos háttérintézmény, költségvetési szerv van a kormány „célkeresztjében", amelyek esetében felmerül a megszüntetésük jogutóddal vagy akár jogutód nélkül. Az elkövetkező napokban elindulnak a miniszterelnökség és a tárcák között tárgyalások arról, hogyan lehet őket a minisztériumokba „visszavinni" annak érdekében, hogy a rendszer jól és olcsóbban működjön. Az átszervezés 50 ezer embert érint. Van olyan minisztérium, amelynek nagyobb a háttérintézménye mint maga a minisztérium – indokolta a döntést Lázár János. Elmondta, a kormány csak kivételes esetekben lát arra lehetőséget, hogy az országos háttérintézmények, költségvetési szervek, hivatalok megmaradjanak. Kivételként említette a rendőrséget, a honvédséget, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, az Állami Egészségügyi Ellátó Központot és a Szociális Főigazgatóságot.
A miniszter elárulta, 2016-ban a járási hivatalokban tesznek rendet, ami azt jelenti, hogy amíg az első félévben ez az intézkedés 16 ezer ember munkáját, a második félévben már a kormányhivataloknál szintén 16 ezer ember munkáját érinti. Hangsúlyozta: a cél, hogy az országos hatáskörű intézményektől minél több feladat átkerüljön a kormányhivatalokba, ezt követően megvalósul az állami szervek vidékre költöztetése is, hiszen az országos hatóságok megyénként megyei kormányhivatalokban fogják feladataikat ellátni.
Forrás: orientpress.hu
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft
