Az önkormányzatok 2004. évi költségvetési helyzete egy mondatban a legkifejezőbben így jellemezhető: nyomasztó működtetési gondok.
Nézzük elsőként a diagnózist. Melyek az árulkodó jelek?
Diagnózis 1.
A működési költségvetési hiányok nagyfokú emelkedése.
Elkészültek a költségvetési koncepciók, amelyek bemutatják az önkormányzatok működési és felhalmozási költségvetési egyensúlyának alakulását. Nagyvárosokban és kistelepüléseken egyaránt ordító a működési költségvetések egyensúlytalansága.
Diagnózis 2.
Az átengedett központi adók – különösen a városokra jellemző – nem vagy nem megfelelő mértékben bővültek, elsősorban az Szja kiegészítésre vonatkozó szabályok módosítása következtében. (pl. Kaposvárott előzetes számítások szerint közel 100 millió Ft-tal kevesebb 2004. évben, mint 2003-ban) Ennek kedvezőtlen következményeit még a gépjárműadó számunkra előnyös forrásszabályozás-változása sem tudja ellensúlyozni.
Diagnózis 3.
A normatív állami hozzájárulás elégtelen mértékű növekedése.
Mihez képest elégtelen? Elsősorban az infláció 2004. évi várható mértékéhez, a növekvő energiaköltségekhez, az általános forgalmi adó mértékének növekedéséhez, a teljes körűen 2003-ban nem ellentételezett közalkalmazotti béremelés költségvetési forrásigényéhez, az energiaadó és környezetterhelési díj többletterheihez képest.
Diagnózis 4.
Közalkalmazottak és köztisztviselők nem részesülhetnek 2004. évben béremelésben az önkormányzati szektorban.
Diagnózis 5.
A dologi kiadásoknál jelentkező inflációs hatás nem kerülhet ellentételezésre.
Az intézmények dologi kiadásai nem bővülhetnek, az energia áremelkedés hatása is csak részben kompenzálható. A színházak speciális finanszírozása értékvesztés nélkül kezelhetetlen.
Diagnózis 6.
Az Áfa adókulcs változások és az új adók (energiaadó, környezetterhelési díj) miatti többletkiadások finanszírozását önerőből kell az önkormányzatoknak megoldani. Ezen túl a fejlesztési pozícióinkat is rontja, hogy bizonyos Áfa kifizetések nem igényelhetők vissza, így például a szennyvízhálózat-fejlesztés és koncessziós díj, stb. után sem.
Diagnózis 7.
Romlanak a fejlesztések saját forrás kondíciói.
Romlanak azért, mert a működési hiány kezelése érdekében kényszerűen működési célra használjuk fel fejlesztési célú, jellegű forrásaink egy részét. Ez pedig azt eredményezi, hogy a bővülő központi fejlesztési célú pályázati pénzek eléréséhez nem rendelkezünk elégséges önrésszel, saját forrással.
Analízis és gyógymód:
A helyzetnek van jótékony hatása is. Analízisre, elemzésre, önvizsgálatra kényszerít. Annak elemzésére, hogy bevételi forrásaink közül mi és milyen mértékben növelhető.
Helyi adók emelésével milyen többletbevételek érhető el?
Különböző szolgáltatási, térítési díjak növelésével milyen pótlólagos források vonhatók be a működési költségvetés finanszírozásához?
Bérbeadásból, ingatlan értékesítésből, egyéb vagyonhasznosításból milyen többletforrások érhetők el?
Milyen külső források bevonására nyílik lehetőség (átvett pénzek, támogatások, adományok, stb.)?
Hátralékok, kintlévőségek behajtására összpontosítva bevételeink miként bővíthetők?
Milyen  eddig kihasználatlan  forráslehetőségeink lehetnek még?
Mely pályázati lehetőségek kiaknázásával segíthetünk egyes működési feladatok finanszírozásában?
Jótékony a központi finanszírozás elégtelenségének hatása a kiadások vonatkozásában is, hisz azok kényszerű csökkentési lehetőségeinek elemzésére szorít bennünket.
Át kell tekinteni, hogy milyen kötelező és milyen önként vállalt feladataink vannak.
Rászorít bennünket arra, hogy egyes önként vállalt feladatainkat ne vagy ne olyan mértékben támogassuk, mint tettük korábban.
Vizsgálatra kényszerülünk: hol pazarló az intézményi működési rendszer, hol célszerű ésszerűsítve, a feladatellátást racionálisabban szervezve csökkenteni a kiadásokat.
Rákényszerít bennünket, hogy a dologi kiadások takarékosabb felhasználásán túl a személyi kiadások csökkentésének lehetőségeit is feltárjuk.
Egy mondatban úgy is összefoglalható, hogy a kiadások takarékos, visszafogott, dologi és személyi juttatásokban is megszorító tervezésére kényszerülünk.
A belső tartalékok feltárása, a saját bevételek növelése és a kiadások csökkentése lenne tehát a gyógymód?
Igen is meg nem is. Igen, mert enyhít a bajokon, nem, mert nem oldja meg azokat. Mi lenne hát a megoldás? Sokan állítják, hogy a finanszírozási rendszer reformjával üdvözülhetnek az önkormányzatok. Van igazság ebben a megállapításban is. Valóban szükség lenne az adóreformra, amely érintve a központi adórendszert erősítené a helyi adóbevételek jelentőségét, nagyságát.
A megosztott bevételek köre bővíthető (Áfa, Társasági adó, stb.), az Szja önkormányzati források közti jelentősége pedig erősíthető.
A normatívák rendszere egyszerűsíthető, a térségi normatívák mértéke pedig közelíthető a feladatellátás átlagos költségeihez.
Persze még sorolhatók a szabályozórendszer reformjára vonatkozó jobbnál is jobb javaslatok.
Ezek a reformlépések azonban a meglévő pénzek más módon történő elosztását eredményező módosítások lennének csupán.
Mi jelent hát akkor megoldást a saját bevételek növelése és a kiadások ésszerű csökkentése mellett? Csak az, ha az államháztartáson belül az önkormányzati alrendszer több forráshoz jut. Sokan úgy fogalmaznak, hogy az önkormányzatok viselik a 100 napos program terhei túlnyomó részét és szenvedő alanyai a 2004. évi önkormányzati „üres zseb” programnak.
Ezekből a keserű véleményekből is érzékelhető, hogy az önkormányzati belső tartalékok mozgósítása már nem elegendő költségvetési bajaink orvosolására.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Kormány!
Több pénzt az önkormányzatoknak!