Több mint 72 órája nincs víz a közeli hajléktalanszállóján sem, mert a területet tulajdonosa ismét elzárta a vizet. Az önkormányzattal folytat vitát arról, hogy kinek a kötelessége a vízszolgáltatás. Néhány hete már elzárta a csapokat, akkor azonban az érintettek birtokvédelmet kértek, ezért a kaposvári főjegyző helyreállította a vízszolgáltatást. A cég azonban a bíróságon támadta meg a jegyzői intézkedést, a bíróság pedig az első körben az önkormányzat álláspontjával szemben a kft. érdekeinek megfelelő döntést hozott.
Megkeresésünkre a Korona 2001 Kft. az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe.
„A Kaposvári Járásbíróság a Korona 2001 Kft. által sérelmezett jegyzői intézkedések, véleményünk szerint tévesen benyújtott birtokvédelmi döntések miatt az általunk indított eljárásban, a cégünk kérelmére a jegyzői birtokvédelmi határozat végrehajtását felfüggesztette a jogerős bírósági döntésig. A bírósági keresetünk előzménye az volt, hogy véleményünk szerint jogellenesen nyújtott egyes kérelmezők részére birtokvédelmet Kaposvár megyei jogú város címzetes főjegyzője a fenti területen, beleavatkozva az érintett felek szerződéses jogviszonyába. A cégünk továbbra is együttműködik abban, hogy minden érintett víziközmű ellátása biztosított legyen. Ennek érdekében ismét felajánlottuk Kaposvár önkormányzatának a tulajdonukban lévő rendszerek ingyenes bérbe adását. Véleményünk szerint ajánlatunk néhány órán belül megoldaná a problémát az érintettek megelégedésére."
Válaszában a kaposvári önkormányzat kiemelte: a kaposvári hajléktalanszállót működtető Magyar Vöröskereszt Somogy megyei szervezete hétfőn reggel ismét birtokvédelmet kért, mert a Korona 2001 Kft. pénteken megszüntette az intézmény ivóvízellátását.
„Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala felhívta a Korona 2001 Kft. képviselőjének figyelmét arra, hogy egy napon belüli állítsa vissza a vízszolgáltatást. Amennyiben ezt a kft. önként nem teszi meg, úgy kötelezzük, hogy 24 órán belül újra biztosítsa a vízszolgáltatást a hajléktalanszálló részére, ellenkező esetben a kötelezett költségére és veszélyére a rendőrség közreműködésével intézkedünk a végrehajtásról. Úgy ítéljük meg, hogy a vízszolgáltatás megszüntetése veszélyezteti a közszolgáltatás ellátását és közegészségügyi veszélyhelyzetet idéz elő" – áll az önkormányzat lapunkhoz eljuttatott reagálásban.
A bírósági végzés ellen az önkormányzat 15 napon belül fellebbezhet a Kaposvári Törvényszékhez, ám ennek a felfüggesztésre nézve nincs halasztó hatálya.
Forrás: sonline.hu
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft
