Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a bürokráciacsökkentés célja az ügyfélbarát ügyintézés, illetve a hivatali ügyintézési idő csökkentése. Mind a szakszervezetek, mind az önkormányzati érdekképviseleti szervezetek alapvető egyetértésükről biztosították a Kormányzatot e törekvésében. Prof. dr. Patyi András, az Államreform Bizottság elnöke tájékoztatást adott a Bizottság eddigi működéséről.
Az elnök bejelentette, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem keretein belül a közszolgálati életpálya bevezetése alapjaként új mesterszak indul. A területi közigazgatás átszervezése során optimalizálásra került az intézmények működése, és azok szervezeti felépítése. Az átszervezés keretében nagy lépést tett a Kormány a hatékony közigazgatás, és a "Jó Állam" koncepció megvalósítása irányába. A szakszervezeti és az önkormányzati érdekképviseleti szervezetek sikeresnek, történelmi mértékű és történelmi értékű átalakításként értékelték ezt a kormányzati intézkedést.
Ezt követően került napirendre a közszolgálati életpálya modell előkészítésének aktuális helyzete, ahol a szakszervezetek és az önkormányzati érdekképviseleti szervezetek javaslataikat ismertették. Szakmai beszámoló hangzott el a 2015 nyarán bevezetett Központi Érkeztetési Rendszer továbbfejlesztési irányairól, költséghatékonyságáról.
Megállapodás született a KÉF Szervezeti és Működési Szabályzatáról, melyet az ülés végén a résztvevők aláírtak.
A KÉF hatékony működésének érdekében munkatervet dolgoz ki, melyre a munkavállalói és az önkormányzati oldal megteszi javaslatait. Konszenzus született továbbá arról, hogy ezeket az egyeztetéseket a felek, a KÉF keretei között folytatják.
Forrás: kormany.hu
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft
