Az önkormányzati szövetségekkel kötött megállapodás célja, hogy a gyakorlati feladatokra, azok megoldására koncentrálva, folyamatos legyen a párbeszéd a kormány, a megyék és a megyei jogú városok között a fejlesztési programok megvalósítása során – fogalmazott Varga Mihály a stratégiai együttműködési megállapodás aláírásakor.
Hozzátette: a kormány úgy döntött, hogy a 2020-ig hazánkba érkező 12 ezer milliárd forint uniós forrás a 60 %-át közvetlenül a gazdaságfejlesztésre, versenyképességünk emelésére fordítja. A tárcavezető emlékeztetetett arra is, az hogy 2017. június 30-ig kiírják a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklus minden pályázatát, olyan versenyelőnyt nyújt a hazai gazdasági szereplőknek, amelyre nemcsak hazánkban, de az unió más tagállamaiban sem volt még példa.
Varga Mihály leszögezte: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) a helyi gazdaságfejlesztést és a foglalkoztatás bővítését célozza. Mint mondta: „az új területi programokban a régiók helyett a megyékre helyeződik a hangsúly, így a források felhasználása során, a megyéknek és a megyei jogú városoknak megkülönböztetett szerepe van."
Forrás: kormany.hu
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft
