A budaörsi önkormányzat nem akar belenyugodni abba, hogy erején felül fizessen be az államkasszába, abba viszont ne legyen befolyása, hogy milyen színvonalú oktatás folyik cserében az iskoláiban. A helyhatóság ezért perre meg a jogalkotó ellen. Az érvei erőseknek tűnnek.
Nagy horderejű per kezdődött pénteken a Fővárosi Törvényszéken. Budaörs városa perelte be az államot, mert szolidaritási hozzájárulás címen elvont a várostól 255 millió forintot, és ezen felül követel 200 millió forint kártérítést is. Az ügy több témát érint: felveti az Országgyűlés amúgy is sokat bírált jogalkotási gyakorlatát, az ezáltal keletkező károk kérdését, illetve az egyeztetés és hatástanulmányok hiányát.
A per tárgyát képező szolidaritási hozzájárulás az iskolák államosításával függ össze. A folyamat két lépcsőben zajlott: először, 2013-ban az állam átvette az iskolafenntartói szerepet bizonyos településeken, másutt az iskola működtetője az önkormányzat maradt. Az iskolaépületek tulajdonjogát megtartották a helyhatóságok – ez Budaörsön, amelynek 30 ezer lakosa van, nyolc épületet jelentett.
Aztán 2017-ben az állam átvette a működtetői szerepet is, az államosítás teljessé vált, bár az ingatlanok az önkormányzatoknál maradtak. Ehhez a tulajdonhoz már nem társultak jogok, a törvény tiltja, hogy a település az épületet elidegenítse, bérbe adja, vagy arra hitelt vegyen fel. A területileg illetékes Klik vált a vagyonkezelővé.
Forrás: hvg.hu
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft