Isten hozta, Mérnök úr! – mondja a községi jegyző – 20 éve nem járt nálunk. Amit akkor újjáépítettek, már romlóban van, ideje volna, hogy újra jöjjenek. Pénzünk nincs, de pályázni tudunk, ha megmondja, hogy hová érdemes.

Üdvözöllek András! – köszönti a katolikus plébános – nem öregedtél semmit. A templom rekonstrukciójára néhány éven belül megint szükség lesz, mert a múltkori feltárás után – mikor is volt, 30 éve? – a pénzszűke miatt nem tudtunk mindent megcsinálni. Talán most az 1%-kokból lehetne valamit tenni?!

Régen járt nálunk- üdvözli a lelkész – és a köszönő levelünkre sem válaszolt. Nem érzi magát felelősnek azért, amit nálunk végzett a tető felújításakor? Ha akkor ezt nem visszük véghez közösen, akkor nem tudom, hol lennénk minden vasárnap.

Már 10 éve áll – szószerint – a zsinagóga felújítása! A terveket Ön hiába készítette el, nincs pénz a kivitelezésre.

Köszönjük Önnek és munkatársainak a vár helyreállítását. Ha nehezen is, de haladunk a turizmusban, a vendéglátásban. Ha lehetséges, akkor a vár környékét is javítani kellene, mert így nem tudunk elegendő szabadidős programot adni a vendégeknek. Tudom, hogy a pénz nem az Ön dolga, de most maga van itt, Magának mondom.

Tudja, az a freskó, amit kiszabadított a vakolat mögül, bekerült a prospektusba és lassan jelképünkké válik. Sajnálom, hogy akkor megbántottam azzal, hogy ne csináljanak lyukat a falon. Igyunk rá egy pohár bort a pincémben!

Tetszik tudni nincs pénzünk a tervezésre, de azt állítólag, muszáj. Az építésben magunk is részt vennénk, csak a pallért kellene fizetni, az anyagot meg a felsőbb tanács adná. Ha már lejött Budapestről, segítsen egy kicsit és meglássa nagyon jó pálinkát főzünk!

A felszentelési pecsétek feltalálása a templomunkban számunkra nagyon fontos, mert bizonyítja, hogy több mint 700 éve is álltak ezek a falak – mondja a püspök. Engedje meg, hogy meghívjam Önt egy szerény ebédre.

Egyházasdengeleg, Tompa, Pécs, Ócsa, Diósgyőr.

Tudja sokkal olcsóbb lenne, ha az egészet eldúrnánk, és helyette valami rendeset építenénk!- mondja a polgármester.

Tessék már rajtunk segíteni, mert ha nem nyilvánítja életveszélyesnek az iskolánkat a mérnök úr, soha nem lesz új iskolánk! – kéri a régi-új iskolaigagazgató.

Nincs pénzünk fejlesztésre, nincs pénzünk felújításra, csak nem gondolja, hogy a műemléknek nyilvánított malomra fogunk költeni! – gondolkodik hangosan a polgármesteri hivatal műszaki osztályvezetője.

Nem zavarja Önt, hogy ateista létére 40 éve templomokat és harangtornyokat állít helyre? – kérdezi az újságíró.

Andrással és a feleségével együtt járunk minden évben 1-2 hétig Magyarországon nyaralni. Beülünk az autóba, alszunk, ahol ránk esteledik, eszünk, ahol lehet – pihenünk. Nála nincs jobb idegenvezető, mert minden épületről tudja, hogy mikor épült és melyek az érdekességei. Már megszoktuk, hogyha a templom zárva, akkor Ő tudja, hogy hol őrzik a kulcsot; ha a múzeum már bezárt, akkor a kedvéért – örömmel – kinyitják. Ha idegeneknek bemutatom a barátom, akkor azt mondják: „Már hallottunk a Mérnök úrról, Ő már csinált valamit!”

Azt az embert, aki már „csinált valamit” Vándor Andrásnak hívják, 40 éve dolgozik a Műemlékfelügyelőségen, és a jegyzőknek nem kell bemutatni.