Ez alkalommal nem új könyvre hívom fel szíves figyelmüket. Az általam ajánlott mű 1987-ben jelent meg a Szépirodalmi Kiadónál, de az akkori nagy példányszámok és a könyvtárak jó lehetôségei ismeretében, a szerzô (mai napig meglévô) közkedveltsége miatt úgy vélem, e kötet ma is könnyen hozzáférhetô. Úgy gondolom, hogy A Jegyzô olvasóinak mindenképpen tudniuk kell a hetven évvel ezelôtti Névtelen Jegyzôrôl.

Hegedűs Géza önéletrajzi regényfolyama négykötetes. Az 1912-ben született (és 87. évében, tavaly elhunyt) író, polihisztor az elsô kötetben (”Elôjáték egy önéletrajzhoz”) elôdeirôl, a magyar középpolgárság kialakulásáról, nagyváradi gyermekkoráról mesél. „Egy jól nevelt fiatalember” címmel számol be kamasz- és ifjúkoráról, érzékletes rajzot adva a húszas évek Magyarországáról. A harmadik kötet, amely „A tegnap alkonya” címet kapta, az 1932-40 közötti sorsdöntô éveket ábrázolja, az íróvá fejlôdés, a kiteljesedés éveit, amelyek egybeestek a hazai polgárság alkonyával. A záró kötet „A visszanyert élet” a második világháború személyes krónikája, amely számára a zsidótörvényekkel kezdôdött, munkaszolgálattal, Don-kanyarral, koncentrációs táborral folytatódott, és csodaszerű túléléssel, hazatéréssel végzôdött.
A harmadik kötetben meséli el a Névtelen Jegyzô történetét. Így kezdôdött: „1932 elején Budapesten négy fiatalember elhatározta, hogy együtt szerkesztve irodalmi folyóiratot indít… 19-20 esztendôsek voltak, másodéves egyetemisták. Ez a négy izgatott, sokat olvasó, verseket író, a kultúra mámorában élô, tervezgetô fiatalember mi voltunk: Szabó Zoltán (műegyetemi hallgató, néhány év múlva felrázó erejű falukutató-szociográfiák – A tardi helyzet, Cifra nyomorúság – szerzôje), Betlen Iván (orvostanhallgató, késôbb a Hegedűs Géza kitalálta Boldizsár Iván néven ismert író, újságíró), Rónai Mihály András (jogászhallgató, majd kiváló műfordító, szerkesztô, publicista), meg én, (vagyis a szerzô, a jogi és a bölcsészeti fakultás hallgatója, kezdô költô; életének további, majdnem hét évtizedében polihisztor, több mint száz könyv – köztük történelmi, mitológiai tárgyú regények, irodalmi és színháztörténeti kötetek, verseskönyvek – alkotója).
S folytatódik a történet. Az elsô közös döntés a névadás volt. Ötven év után visszagondolva sem tudták a résztvevôk, melyikük ötlete volt a Névtelen Jegyzô. De mindannyian egyetértettek, mint ahogy azzal is, hogy a születendô lap „úgy kívánt új és korszerű lenni, hogy folytatása legyen mindannak, ami a mi számunkra érték volt a magyar irodalomban Anonymus óta. Remélhettük is, hogy pártfogóan állnak mellénk olyan írók, akiket mi élô klasszikusokként tiszteltünk”. S reményeik teljesültek: figyelemmel kísérte, segítette munkájukat és adott a lapba verset, novellát, kritikát Tersánszky, Kosztolányi, Szabó Dezsô, az elsô szám vezércikkét pedig maga Karinthy Frigyes írta.
A Névtelen Jegyzônek mindössze öt száma jelenhetett meg.
A Névtelen Jegyzôrôl – hála Hegedüs Géza önéletírásának – az utókor is tudhat. Ô maga így summázza a fél évig élt folyóirat megalapításával induló életszakaszát: „Ez a mintegy nyolc esztendô 1932-tôl 1940-ig a hazai történelemben a ’konszolidáció’ elenyészése és a fasizálódás folyamata: a pokol kapuinak lassú kitárulása, magántörténetemben az íróvá válás korszaka. Úgy hiszem, mindig is írófélének készültem, ez az író azután akkor és itt, a pokol tornácán érett meg”.