A megye területén három geomorfológiailag jól elkülöníthető tájtípust találunk, amelyek eltérő természeti adottságokkal rendelkeznek, ezért a rajtuk kialakult termelési-gazdasági szerkezet is eltérő képet nyújt. A megye karakterét, ún. tájjellegét a terület nagyobbik részét (57%-át) alkotó dombvidéki táj határozza meg.

Erőteljesen kiemelkednek a lösz borította pannon táblarögök, amelyeket a folyók sűrűn felszabdaltak.
A vastag lösztakarón jelentékeny tájformáló szerepük van a lösz karsztos lepusztulását bizonyító ún. mikroformáknak, amelyek főleg a szőlőművelés folytán csupasszá lett domboldalakon alakultak ki, és formálódnak napjainkban is.
A borvidék éghajlata
Tolna megye éghajlatára egyrészt a domborzati hatásokból következő változatosság, másrészt az átmeneti jelleg a jellemző. A Dunántúli-dombvidék éghajlata kiegyenlítettebb. A Szekszárdi-dombság térségének éghajlata meleg, mérsékelten meleg, száraz, mérsékelten forró nyarú. A megyének különösen értékes éghajlati adottsága, hogy a Mecsek északi nyúlványait leszámítva napfényben gazdag. A napsugárzás évi összege a dombsági tájakon 448-452 kJ között változik 1950-2000 napsütéses órával.
A szekszárdi dombvidék meghatározó mezőgazdasági kultúrnövénye a szőlő. Szekszárd térségében a szőlőültetvények 13,2 %-át teszik ki az összes mezőgazdasági területnek.
Vörösbort adó fajták: kékfrankos, zweigelt, kadarka, kékoportó, merlot, cabernet.
Fehérbor fajták: rizlingszilváni, olaszrizling, chardonnay, tramini, királylányka.
A Szekszárdi borvidék hivatalosan megjelölt teljes szőlőterülete 2400 hektár. A kárpótlási törvény hatálybalépése előtt nagyüzemi szőlőterület volt 1320 ha (55%), egyéni termelői területként tartottak nyilván 1080 ha-t (45%). A nagyüzemi szőlőterületek 75 %-a a kárpótlás következtében kikerült a nagyüzemek hatóköréből, s főként kistermelői területté, illetve kis számban középbirtokká vált.
A szőlőtulajdonosok szőlőterületeinek mindössze 16,5 %-án nincs tanyaépület. Az urbanizáció helyi folyamatai azt eredményezték, hogy a borvidéken a szőlőföldek és tanyák nemcsak az eredeti bortermelés funkcióját szolgálják, hanem felvettek a bortermeléssel nem szükségszerűen velejáró új funkciókat: élettérrel egészítették ki a városi panellakásokat, teret adtak a társalgás, barátkozás, rokonlátogatás eseményeihez. Mindezek következtében a beruházások nem egyértelműen a bortermelést szolgálták, hanem megoszlottak az eredeti és új funkciók között. A bortermelésre nézve ez a forrásfelhasználás nem túl szerencsés, de a borturizmus szempontjából kedvező hátteret jelent.
A nagyüzemi birtok feldarabolódása és a tulajdonosi váltás nem vonta maga után az eszközök, kapacitások tulajdonának megváltozását is, így a földtulajdon/eszköz arány jelentősen eltorzult. A nagybirtokok termőterületük nagy részét elvesztették ugyan, de továbbra is ők rendelkeznek a tárolókapacitások jelentős részével, illetve a bortermeléshez szükséges szaktudással, kutatási-fejlesztési háttérrel.
Ez a helyzet nem kedvez az árutermelő, piacorientált gazdaság kialakulásának. A nagyszámú egyéni termelő pillanatnyi helyzete miatt nem képes stabil minőségű, egyéni terméket előállítani. Az egyéni termelők a bort, mint végső produktumot nem egy gazdasági vállalkozás pénzügyi, jövedelmezőségi mutatói mentén kezelik. A szőlőbirtokot nem tekintik önmagában jövedelmet termelő tulajdonnak; munkaerejüket ingyenes és korlátlanul rendelkezésre álló adottságnak veszik; a dologi költségeket nem bontják termelési fázisokra; meglévő eszközeik amortizációjával nem számolnak.
Termékértékesítésük spontán, jelentős részben barátokon, ismerősökön keresztül zajlik. Az egyéni termelők piaci ismeretei hiányosak, nincs sem idejük, sem energiájuk az árutermelő típusú gazdálkodás működtetéséhez szükséges információtömeget megszerezni, még kevésbé a vállalkozásukban tudatosan alkalmazni.
A borvidék jövőjének sorsát szívükön viselő szakemberek már eljutottak annak felismeréséig, hogy a jövedelmezőség alacsony szintje okán csökkenő ültetvényterület, a jelentős szőlőkiáramlás, a terület nagyobb részén folyó nem árutermelő, spontán gazdálkodás, az ellenőrizhetetlen minőségű termékek a borvidék eddig megteremtett hírnevét veszélyeztetik. Egyre határozottabban és elszántabban keresik a folyamatok megfordításának illetve megváltoztatásának útjait.
A borágazat egészében szükséges azonban egy új gazdasági stratégia körvonalazása. A bortermelésnek a korábban is létező vertikummal szemben az is lehet újdonsága, hogy a borturizmus révén az idegenforgalomhoz is kapcsolódik. A borkultúra megújító fejlesztése a térség turizmusának, ezáltal gazdaságának fellendítését is eredményezheti. Számos példa igazolja, hogy a turizmus a tercierizálódó Magyarországon az egyik leginkább fejlődő ágazat, multiplikátor hatása mellett akcelerátor hatása is jelentős; olyan interszektorális tényező tehát, mely hosszú távon motorja lehet egy térségi fejlesztési programnak.
Szekszárd térsége számára kényszer a hosszú távú, eredményes gazdasági vállalkozások keresése. Az egyik kitörési pont a borturizmus lehet. A kistérség áttekinthető struktúrái és viszonyrendszere alapján kialakítható az a tartós érdekközösség, működő kapcsolatrendszer, amely a borturizmus sikeres működését biztosítja.