Ha valaki az alábbi lejegyzett történetben magára ismerne az nem a véletlen műve, mivel valóban megtörtént esettel állunk szemben.
Történetünk szerint 2010. év december hónapjában egy dunántúli megye kistérségi székhelytelepülésének városában a képviselő-testület pályázatot írt ki a jegyzői álláshely betöltésére. Mivel tizennyolc érvényes pályázat érkezett be határidőre, a jelölti kört szűkítendő egy háromfős bizottság a testületi döntés előtt meghallgatta a pályázókat. A történetünkben szereplő pályázó – aki egyébként egy másik településen határozatlan időre kinevezett jegyzőként szolgálta a hazát – meghallgatására is sor került a kijelölt időpontban. A meghallgatás a szokásos módon kezdődött, a jegyző néhány gondolattal kiegészítette szakmai önéletrajzát és ismertette vezetői programját.

Ezután a polgármester következett, aki lelkesen és hosszasan méltatta a jegyző pályázati anyagát, szakmai referenciáit és közigazgatási gyakorlatát, publikációit. Kiemelte a pályázó négy diplomájának a hasznosságát is, amelyek közül kettő oktatással és szociális területtel kapcsolatos humán diploma, a másik kettő pedig igazgatásszervező és jogász végzettséget adó oklevél volt. Majd annak is hangot adott, hogy történetünk szereplője a legesélyesebb a jelöltek között és végzettségét, képzettségét tekintve kimagaslik a többi pályázó közül. A fentieket hallgatva jelöltünk bensőjét a kellemes megelégedettség érzése töltötte el. Úgy gondolta kellő súllyal értékelik emberi és szakmai kvalitásait, a polgármester „jó szemmel” a megfelelő szakembert akarja kiválasztani a hivatal élére. Ekkor azonban a meghallgatás meglepő és drámai fordulatot vett.

A polgármester váratlanul közölte, hogy van egy komoly aggálya is a jelölt személyét illetően. Mégpedig az, hogy szerinte „a jegyző túlképzett”! Nem szeretne abba a kellemetlen helyzetbe kerülni, hogy neki, mint polgármesternek „naponta jelentenie kellene” a saját jegyzőjének. Szeretném nyomatékosan hangsúlyozni, hogy a „túlképzett” és „jelentenie kell” kifejezések nem a képzelet szüleményei, azok a polgármester szájából valóban szó szerint elhangoztak. Folytatva történetünket, az előbbi szavak hallatán jelöltünkben egy világ omlott össze. Lázas igyekezettel próbálta megtudni a város első emberétől, hogy tulajdonképpen mihez képest és miért is számít ő túlképzettnek? Életszerű-e egyáltalán egy jegyzővel kapcsolatban olyan kifogást megfogalmazni, hogy a betöltendő jegyzői álláshelyhez túlképzett? Hangot adott annak is, hogy a polgármesternek (meg természetesen nem utolsó sorban az adott településnek) értelemszerűen az a jó, ha a jegyző minél sokoldalúbb, nemcsak közigazgatási és jogi végzettséggel, gyakorlattal rendelkezik, hanem humán diplomáiból és kapcsolódó szakmai tapasztalataiból adódóan belülről ismeri az oktatási és szociális intézmények működését. Próbálta eloszlatni abbeli félelmét is, hogy neki, mármint a polgármesternek bármikor is jelentenie kellene a jegyzőnek. A „polgármester irányítja, a jegyző pedig vezeti a hivatalt” dichotómia plasztikus magyarázatával fölvázolta a polgármester és a jegyző közötti kompetencia határokat.

Mindhiába. A testületi ülésre behívott öt jelölt között ott volt ő is. Azonban, ahogyan az előzményekből erre előre következtetni lehetett, olyan személy lett kiválasztva, akinek nem volt egyéb diplomája a jogász végzettsége mellett, a helyi közigazgatásból pedig már közel tíz éve kikerült. Az sem volt számára hátrány, hogy két megyén túlról kell majd bejárnia a hivatalba, míg történetünk szereplője tíz kilométer távolságból tehette volna meg ugyanezt. Valószínű, hogy a polgármester a szakmai szempontok helyett politikai szempontokat érvényesített, a kiválasztott jelölt elévülhetetlen érdemei közé számította annak korábbi választási ciklusokra visszatekintő nem titkolt politikai elkötelezettségét. Ugyanis a győztes befutó korábban közvetlen munkatársa volt a mára már fogalommá vált és elhíresült közpénzügyi államtitkárnak.

Nagy kő eshetett le a polgármester szívéről, mert végül sikerült olyan jelöltet kiválasztania, akire szakmailag nem kell majd felnéznie. Nem kell majd naponta szembesülnie azzal, hogy a jegyzője több diplomás szakemberként magasabban kvalifikált, mint ő. Továbbá a polgármesternek meg van a lehetősége arra is, hogy a jó alkalmazkodó képességéről bizonyságot tevő új hivatalvezetőt a saját „arcára formálhassa”.

A jogi szabályozás torz volta miatt jelenleg hazánkban ad abszurdum analfabéta polgármester is állhat a település élén. Vajon ilyen esetben a fönti szemlélet alapján hol fogja meghúzni a polgármester a jegyző „túlképzettségének” a határát? Véleményem szerint történetünk nem példa nélküli. Ebből következően a jegyzők kiválasztásának ilyetén gyakorlata veszélyezteti a jegyzői hivatásrend tekintélyét és erősíti a kontraszelekció fennmaradását. Ugyanis a történet szerinti polgármester szánalmas színjátékká alacsonyította a pályázati eljárást és statiszta szerepbe kényszerítette a potenciálisan esélyes pályázókat. Közigazgatási szakemberek, de érdekvédelmi szervezetek is már többször felvetették annak szükségességét, hogy változtatni kellene a jegyzők sokszor kiszolgáltatott helyzetén. A kiválasztás, a kinevezés és a közszolgálati jogviszony gyakorlatában a Kormányhivatalok tervezett szerepvállalása jelentős mértékben csökkenthetné a kontraszelekció káros jelenségét.