Akár a települések felében is lehet földadó
Akár a települések felében is
bevezethetik a földadót, ha az kiállja az idő próbáját. Az új helyi adóról
egyelőre mindössze hét településen alkottak rendeletet, ám azok jogszerűségét
is kétségbe vonja a kormány. A Csongrád megyei Mindszent, a nógrádi Karancsalja
és Nagykeresztúr, a Pest megyei Tóalmás, a vasi Rábapaty, valamint a zalai
Szalapa és Kisvásárhely önkormányzata alkotott eddig rendeletet a földadóról.
Akár a települések felében is
bevezethetik a földadót, ha az kiállja az idő próbáját. A feltételes mód nem
véletlen: az új helyi adóról egyelőre mindössze hét településen alkottak
rendeletet, ám azok jogszerűségét is kétségbe vonja a kormány. A Csongrád
megyei Mindszent, a nógrádi Karancsalja és Nagykeresztúr, a Pest megyei
Tóalmás, a vasi Rábapaty, valamint a zalai Szalapa és Kisvásárhely
önkormányzata alkotott eddig rendeletet a földadóról – értesült a
Földművelésügyi Minisztériumtól a Világgazdaság. Az új közteher mértéke
településenként eltérő, jellemzően függ a föld aranykorona értékétől.
A Földművelésügyi Minisztérium
parlamenti államtitkára, Nagy István a Világgazdaságnak elmondta: a
Nemzetgazdasági Minisztériummal történt több körös egyeztetés után egyértelművé
vált, hogy a törvény nem csak azt tiltja meg, hogy az önkormányzatok olyasmit
adóztassanak, amire már vonatkozik valamilyen – központilag vagy helyben
kivetett – közteher. De a jogszabály azt is kimondja, hogy a települési adó
alanya nem lehet szervezet vagy vállalkozó, csak magánszemély. Ha a
magánszemély egyúttal vállalkozó is, akkor vállalkozói minőségére tekintettel a
vállalkozói vagyonának körébe tartozó vagyontárgy után települési adó
fizetésére nem kötelezhető – szól az állásfoglalás. Vagyis annak ellenére, hogy
a termőföld adóztatását a törvény nem zárja ki, a gyakorlatban sem a gazdasági
társaságként működő mezőgazdasági vállalkozást, sem az egyéni vállalkozó
gazdát, sem a 600 ezer forintnál nagyobb éves bevétellel rendelkező őstermelőt
nem terhelheti, így nem is fenyegeti a földadó – hangsúlyozta Nagy István.
Az önkormányzatok így tulajdonképpen
csak azokat a magánszemélynek számító földtulajdonosokat adóztathatják meg,
akik nem saját maguk művelik a termőföldjüket, hanem haszonbérbe kiadják. Nagy
István szerint azonban nekik is be kellene majd jelentkezniük annak hatálya
alá. Márpedig az FM „fel fogja világosítani” az érintetteket arról, hogy a
földadó jogszerűtlen, így nincs teendőjük – jelezte az államtitkár.
Forrás: orientpress.hu
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft
