Határnyitás, közlekedés, bűnmegelőzés 2010/2
Szabadfi Árpád dr.
ezredes, r. főkapitány
Győr-Moson-Sopron megye
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2009-ben teljesítette főbb célkitűzéseit. A hatékonyság és a minőség, valamint a lakosság szubjektív biztonságérzetének javítása érdekében kiadott központi programokban – mint a "Biztonság, bizalom, becsület" valamint a "Védőbástya" program – megfogalmazott feladatokat a rendőrség végrehajtotta. A megye közbiztonságával kapcsolatos kérdésekre dr. Szabadfi Árpád dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője válaszolt.
– A megyén, mint a nyugat kapuján jelentős forgalom halad át. Amikor a határnyitás megtörtént, Ausztriában komoly politikai és lakossági félelem volt, hogy Burgenlandban bűnügyileg elszabadul a pokol. Büszkén mondhatom, hogy ez nem következett be. Egyrészt azért, mert közös járőrszolgálatot szerveztünk az osztrák kollégákkal, komoly mélységi ellenőrzést vezettünk be a vonatokon, autóbuszjáratokon és az autópályán. Az illegális migrációban elfogott emberek számában ötvenöt százalékos volt a növekedés. A Hegyeshalom-Nickelsdorf kontaktpont jól működik, sikeres a kapcsolat. Az illegális migráció ellen létrehoztuk a mélységi ellenőrzést végző csoportot, amely a határellenőrzést kiváltó kompenzációs intézkedéseket szolgálja. Nagyon fontos volt, hogy a megyével szomszédos ausztriai és szlovákiai régiókban a bűnözés a határnyitásból eredő nagyobb mozgás következtében ne emelkedjen, s biztosítsuk az együttműködést.
Míg 2008-ban az azt megelőző évhez képest 9,6 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma Burgenlandban, tavaly további 16 százalékos volt a csökkenés. A határnyitást követően magyar elkövető is kevesebb volt, mint korábban. A Burgenlandban elkövetett lopások száma 2008-ban és 2009-ben is csökkent, gépkocsi feltörés tavaly 25,48 százalékkal volt kevesebb, mint az előző évben.
Büszkék vagyunk arra, hogy a határnyitást és az integrációt követően az elmúlt évben nem romlott a közbiztonság, az összbűncselekmények száma nem nőtt a megyében. Tíz éves átfutást tekintve a főkapitányság illetékességi területén negyvenhárom százalékkal kevesebb bűncselekmény vált ismertté.
Ki kell emelni – folytatta dr. Szabadfi Árpád -, hogy ezt a bűncselekményszámot úgy tudta a főkapitányság elérni, hogy jelentős elmozdulás tapasztalható az utazó bűnözés irányába. Ugyanakkor érezhető volt a recesszió hatása is.
Győr-Moson-Sopron megyében a közterületen elkövetett bűncselekmények száma jelentősen, 13 százalékkal csökkent. Ugyanakkor a lakosság szubjektív biztonságérzetét befolyásoló bűncselekményekben minimális negatív elmozdulás volt.
Azonban sikerült elérni, hogy az életveszélyt okozó testi sértés és a hétvégi házfeltörések kivételével a többi bűncselekmény esetében jobb a helyzet, mint az országos átlag. A rablások és az emberölések felderítésében az országos elsők között vagyunk.
A megyében 34 százalékkal több visszaélés kábítószerrel bűncselekményt derítettek fel, ezzel a főkapitányság országosan is az elsők között szerepel.
Közlekedés, közbiztonság javítása
A főkapitányságnak havi bontásban több közlekedési akciója volt. Dr. Szabadfi Árpád jelentős eredménynek tartja, hogy 2009-ben a megyében történt közlekedési balesetek száma csökkent, s 25 emberrel kevesebb halt meg a közutakon, ez 33 százalékos csökkenést jelent. A súlyos sérüléses balesetek száma 9 százalékkal kevesebb volt tavaly.
– Ez önmagában is azt mutatja, hogy azok az intézkedések, amelyeket nagyon komoly baleseti elemzést követően hoztunk a kiemelt útszakaszokra vonatkozóan, s a jól koordinált akciók meghozták az eredményt.
A közbiztonság javítására tett intézkedések eredménye, hogy a közterületen elkövettet bűncselekmények száma 13 százalékkal csökkent.
– A közbiztonsági és a bűnügyi szolgálat között hatékonyabb lett az együttműködés. Bevontuk a vidéki települések önkormányzatait és civil szervezeteit a bűnmegelőzésébe. Ennek egyik fóruma a Közbiztonsági Egyeztető Fórum, és a kistérségek egyeztető fórumain is rendszeresen részt vesz a rendőrség. Az ORFK támogatásával – kiemelten Győrben – megkezdődött a közterületi kameratelepítési program. Ki kell emelni, hogy Győr önkormányzata igen jelentős összeggel támogatta a kamerarendszer kiépítését.
Legfőbb feladatok 2010-ben
– Az új év legfontosabb feladatának tekintem, hogy biztosítsuk az országgyűlési és az őszi önkormányzati választások maximális törvényességét, szoknak a közterületi rendezvényeknek a biztonságát, amelyek a választásokhoz kacsolódnak.
– Bűnügyi területen minden esélyünk megvan rá, hogy a szubjektív közbiztonságérzetet befolyásoló bűncselekmények számát tovább csökkentsük. Megalapozottak a reményeink, hogy a nyomozás eredményességet a győri és a soproni két kapitányságon tovább javítsuk. A harmadik fontos célkitűzésünk, hogy a közterületi járőrszolgálatban és járőrmunkában további minőségjavulást érjünk el – mondta el dr. Szabadfi Árpád, végül hozzátette:
– Az év első hónapja azt mutatja, hogy jó irányban indultunk el. Sikerült Győrben a gépjárművekkel kapcsolatos bűncselekmények, s a lakásbetörések számának emelkedését lassítani.
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft