„IKeR”-szülés Integrált Kistérségi e-Közigazgatási Rendszer kiépítése Európai Uniós pályázati támogatással 2005/2
Dr. Vincze Ferenc címzetes főjegyző - Hajdúszoboszló
A hajdúszoboszlói kistérség önkormányzatainak Nyugat-Hajdúsági Társulása a címben szereplő számítógépes rendszer kiépítésére és 17 régióbeli településen való kiterjesztésére 454.125.000 Ft támogatást nyert, a Nemzeti Fejlesztési Terv Gazdasági Versenyképességi Operatív Programjának (GVOP) 2004–4.3.1. „B” megjelölésű, a szolgáltató önkormányzat létrehozását célzó kiírásán.
A projekt célja egy integrált, korszerű, elektronikus önkormányzati kistérségi közigazgatási rendszer kialakítása, bevezetése és alkalmazása. A rendszert magyar önkormányzatok által használható mintaalkalmazásként kívánjuk létrehozni, majd terjeszteni, elsőként 17 régióbeli csatlakozó településen.
A projekt keretében más önkormányzatok, kistérségek által is használható mintaalkalmazásként megvalósul:
közigazgatási portál;
„eEurope 2005” CLBPS 3.-4. szint szerinti ügymenetkezelő- workflow legalább 20 ügyfajtában;
feladat-költség alapú gazdálkodást támogató rendszer-modul;
kistérségi együttműködést, fejlesztést elősegítő térinformatikai erőforrás-térkép rendszerelem.
Az integrált számítógépes rendszer a közigazgatási eljárások, folyamatok elektronikus kezelését teszi lehetővé hivatali és ügyfél oldalon egyaránt, garantált minőségű szolgáltatásokat biztosítva a kis- és középvállalkozások, valamint a lakosság számára. A csatlakozó önkormányzatok korszerű, megbízható infokommunikációs infrastruktúrához jutnak a rendszer működtetéséhez, továbbá megtörténik dolgozóik célirányos képzése, valamint a potenciális ügyfelek igazgatási-informatikai felhasználói képzése is. Képzési, felkészítési programunk a fiataloknál főként az igazgatási, míg az idősebbeknél az informatikai ismeretek bővítését szolgálja, „infomentori” programunk részeként. Utóbbiak a közösségi Internet-elérési helyeken segítenek az ügyintézésben, az informatika megismerésében.
A projekt céljai, jellemzői:
a köz- és magánszféra partnerségi viszonyának fejlesztése;
a közigazgatás átláthatóvá, költséghatékonnyá tétele;
a térség üzleti vonzerejének, lakosságmegtartó képességének javítása;
integrált információs rendszer fejlesztése, elektronikus ügyintézés bevezetése, az ügyvitel elektronizáltsági szintjének emelése;
ügyintézés szakszerűségének, minőségének javulása;
ügyintézők képzettségi szintjének emelkedése;
a szoftver a hagyományos, személyes megjelenésen alapuló ügyintézési formát is hatékonyan támogatja, nemcsak a távügyintézést;
a beépített, Interneten is elérhető tudásbázis garantálja az ügyvitel jogszerűségét, szakszerűségét, gyorsaságát, minőségét, lehetővé teszi az ügyintézés ügyfél általi ellenőrzését is;
A program innovatív, kreatív elemei:
1. A közigazgatási portálrendszer és a rajta működő, a közigazgatási eljárás és szolgáltatások általános szabályait megállapító törvény ( Ket.), mint keret alapján kifejlesztendő ügymenetkezelő-workflow. Mérettől függetlenül minden településen azonos rendszer működik külső-belső elérésű tudásbázissal, amely garantálja az ügyvitel jogszerűségét, szakszerűségét, a végtermék (határozat) minőségét. Az ügyintézéshez mind hivatali, mind ügyféli oldalon pusztán a számítógép és az INTERNET elegendő, hisz a szoftver mindent tartalmaz, a hatályos joganyagot, az ügymenetleírást és az iratmintatárat.
2. Erőforrás és költségkímélő ASP-szolgáltatás: központi szerverfarm, vékony kliens technológia, kommunikáció szélessávú, zárt bérelt vonalon – működési és információbiztonság, meglevő eszközök felhasználhatósága.
3. Feladat-költség alapú gazdálkodást támogató integrált rendszer: egységben kezeli az önkormányzatok gazdasági folyamatait, adatbázisban tárolja az adatokat, megszüntetve a többszörös adatkezelést, egységes kezelői felületet és technikát biztosít, hatékonyan nyújtja a vezetői és a közérdekű, közhasznú információkat.
4. Kistérségi együttműködést, fejlesztést támogató erőforrás-rendszer: egy térinformációs adatbázis és felhasználói szoftver együttese, adatok gyűjtésére, analizálására, idő és térbeli összefüggéseik bemutatására, ezáltal a döntéshozatal támogatására szolgál.
5. Felkészítés, képzés az információs társadalomban boldogulásért: a szakaszos bevezetéssel megvalósítjuk a köztisztviselők koncentrált, nemcsak informatikai képzését. Metodikánk a kezdőknél az igazgatási, az idősebbeknél az informatikai ismeretek biztosítását célozza. Esélyegyenlőségi stratégiánk „humán infrastruktúrájaként” „infomentori-hálózatot” állítunk fel. Ez olyan speciális igazgatási-informatikai-szociális képesítésű szakembereket jelent, akik – elsősorban a közösségi hozzáférési helyeken működve a hátrányos helyzetűeknek, internettel nem rendelkezőknek segítenek ügyeik intézésében, közvetítve az informatikai alapismereteket.
Programunk további előnye, hogy „azok készítik, akik használják”, a közigazgatásban dolgozó tapasztalt szakembergárda nem „elszenvedő”, hanem cselekvő részvételével jön létre, évtizedes eddigi szisztematikus munkára alapozva. (Előzmény: „KÖZigazgatási ÜGYmenetek” projekt.)
Széleskörű partnerhálózatot működtetünk, helyben, régiós, illetve országos szinten (Utóbbira példa a Jegyzők Országos Szövetsége szakértői, alkalmasság-ellenőrzési közreműködése.)
Megvalósulhat a települési közigazgatás folyamatos rendelkezésre állása, a tér és idő korlát felszámolása, az „on line, non stop” távtájékoztatás, távügyintézés. Korszerű ügyfélkapcsolati rendszerünk eddigi elemeit (kistérségi ügyfél információs szolgálat személyes megjelenés esetére, illetve I-SMS közigazgatási szolgáltató rendszer és call center telefonos/mobiltelefonos információszerzésre) kiteljesítjük az internetessel, segítségükkel „házhoz, kézhez visszük” hivatalunkat.
A projekt célcsoportja nemcsak az állampolgárok, hanem a civil szervezetek, az üzleti szféra szereplői, az önkormányzatok, valamint a másodfokon eljáró szervek. A megvalósításra kerülő szolgáltatás-csomag alkalmazása, elősegíti a térség versenyképességének és felzárkózásának fejlődését, erősítve a partnerségi viszonyt a célcsoport tagjai között.
Az „IKeR” Integrált Kistérségi e-Közigazgatási Rendszer egyszerű, felhasználóbarát, olcsó, mert az ASP-konstrukció miatt nem igényel az önkormányzatoktól jelentős munka- és anyagi ráfordítást. Tudásbázisa pedig biztosítja a szükséges szakértelmet a kisebb településeken ritkán előforduló, speciális ismeretigényű ügyekben is. Méretgazdaságossága, hasznos tulajdonságai, hatékony szolgáltatásai valós, elérhető lehetőségként kínálják további településeknek, kistérségeknek, fejlesztői, működtetői és képzési segítségünkkel. Figyelmébe ajánlom a jegyzőknek – hivataloknak, mert az eddig leírtakon túl egyéb fő előnyei:
Szakmai alkalmasságára garancia, hogy kidolgozásában és kivitelezésében az önkormányzatok-polgármesteri hivatalok (eddig 21 településről), valamint a JOSZ szakértői meghatározó szerepet játszanak, módszertana pedig minden igazgatási munkafajta elektronikus kezelésére alkalmas.
Méretfüggetlensége valóban biztosítja az esélyegyenlőséget, hisz településmérettől függetlenül mindenhol ugyanaz a rendszer az igényelt mértékben működik, másként megoldhatatlan módon kistelepüléseken is biztosítva a szakértelmet.
A jogszerűség, szakszerűség, valamint a minőség garantált, mivel az automatizált ügymenetkezelő (workflow) zárt, kikerülhetetlen kényszerpályás munkafolyamatokat (eljárást) biztosít, könnyedén vezetve végig ügyintézőt és ügyfelet egyaránt. A tudásbázisú workflow részén javul az ügyintézés hatékonysága is, egyszerűen megoldható a helyettesítés, vagy az új dolgozó betanítása.
Takarékos és környezetbarát, mivel segítségével mérhető az igazgatási teljesítmény, paraméterezhető a szükséges kapacitás, könnyűvé válik ügyintézők átcsoportosítása másfajta igazgatási munkára, a papír-, ügyfél- és ügyintéző mentes hivatalrész lehetőségét nyújtja a távtájékoztatás, távügyintézés révén.
Gazdaságos, mert az ASP-akalmazás-szolgáltatási működtetési konstrukció által nem igényel egyszeri nagy beruházást, vagy jelentős munkaráfordítást sem a hivatalban.
A projekt kivitelezése a közbeszerzési eljárás lefolytatása után, várhatóan a nyár elején kezdődik és 2006. év végére fejeződik be. Várjuk további csatlakozni kívánó, az elkészülő terméket használni akaró települések/kistérségek jelentkezését is. A megvalósításról rendszeresen tájékoztatást akarunk adni a már meglevők mellett potenciális partnereinknek is.
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft