Szituációkincs 5.

Miért nincs ingyen ebéd, avagy merre (nem) terem a sült galamb és a „free lunch”?

Megvan Önöknél az a mondás, hogy:

„Ha mindig ugyanazt teszed, amit mindig is tettél, akkor mindig ugyanazt az eredményt kapod, amit mindig is kaptál.” Ezt sokan Henry Fordnak tulajdonítják, de számosan arra esküsznek, hogy mindezt Dr. Menis Yousry gondolatai tették közkinccsé. Bármelyikük is mondta, ne hezitáljunk:

– bátran tegyük ki a borotválkozó, vagy a sminkes tükörre, mert ez a mondás a mindenkori „Tégy másként, ha mást akarsz” projektünk alapja,

– s persze helyezzük ki az íróasztalunkra is, de oly módon, hogy mindig láthassuk a szöveget.

S hogy miért fontos és aktuális gondolkodni minderről különösen napjainkban? Ezt fogjuk ma közösen körüljárni. Vágjunk bele, s induljunk is neki.

A legutóbbi és éppen most formálódó pénzügyi válság okán egyre gyakrabban, sok irányból hangzik el az a mértékadó igazság, hogy az életnek nincs olyan szeglete és területe, ahol bárki – bármikor előre kifizetett ingyen ebédről álmodhatna. Vagy éppen valakitől azt remélhetne. Mindez természetesen igaz (nem csupán) a közigazgatásra, közszolgálatra is.  Azért fontos ezt kihangsúlyozni, mivel e szegmens tekintetében így ez nagyon ritkán kerül a fókuszba. Pedig ennek itt is bőven van üzenetértéke és létjogosultsága. Miért is fontos és aktuális erről együttgondolkodni? Mindenképpen azért, mert igen sok példa azt mutatja, hogy ennek szemlélete, igényessége még egyáltalán nem jellemzi látásmódunkat. Vegyünk is néhány példát, amely ezt mutatja. Ilyen, például az, amikor:

– a döntéseket meghozzuk, de annak szervezeti és létszám-konzekvenciáit nem vonjuk le, s az átszervezés ellenére is ott szaladgálnak azok, akiknek már rég nem lenne helyük a rendszerben;- átszervezést követően hetekig nem szólnak az érintettekhez, mindenki ún. lábhoz tett fegyverrel ül, vagy vár méla lesben. Várják a csodát, a megvilágosodást, amely gyöngyvirágtól lombhullásig vagy bekövetkezik, avagy inkább nem. Nincs ennél egyébként demotiválóbb, deprimálóbb. S ha sokan nem is tudják, mit jelentenek ezek, azt sejtik, hogy ez rosszat sejtet. S gondolják el, ha ez az állapot állandósul és rátelepszik a mindennapokra;

– nem csak a tinta ízű tengeri folyosón, de már az egymás közötti dolgozói disputákban is megjelenik annak szimptomikus tünete, amely úgy összegezhető: nem baj, hogy hetek óta nincs semmilyen munka, de legalább kapjuk a fizetésünket. Ide eljutni egyébként nem könnyű és nem semmi. S főleg akkor gáz, ha ez minisztériumokban, fő és központi hivatalokban tetőződik, s éri el csúcspontját. Hogy miért? Hát mindenképpen azért, mert ez: ha akarjuk, ha nem kisugárzik. Innen azután visszajönni, s lelkesülten munka után áhítozni, hát, enyhén szólva is két esélyes, vagy inkább optimistán reménytelen;

– Murphy-től és lelkes követőitől tudjuk, hogy az íróasztal mindig magának csinál munkát, így a fenti oxigénhiányos időszakokban ezt mindenképpen ajánljuk érdemben megfontolni. Akkor, amikor ingerszegény időszakban hetekig nincs, vagy alig van munka, mindenképpen fontos a régi, bevált metódust alkalmazni. Hogy mi ennek a lényege? Hát az, hogy ilyen időszakokban se henyélj, ne tunyulj el, hanem dolgozz az íróasztalfióknak! Az íróasztalfióknak történő munkálkodás egyfajta sajátos jövőbeni befektetés, amelynek produktumait később bármikor elő lehet rántani a jó lesz majd valamire elv, vagy az ártani nem használ örökigazsága jegyében. Ha viszont nem spájzoltunk be ezekből az anyagokból, tervezetekből, akkor a későbbiekben nem is lesz mit elővenni és kellemetlen meglepetések érhetnek, illetve érnek is bennünket;

– a kómaszerű bénultság csak fásultabbá tesz, ezért soha ne adjuk át magunkat ennek az állapotnak. Aki átélt már ilyet, vagy ehhez hasonlót, az tudja, miről beszélünk. S utólag az ilyen helyzet vagy időszak indokoltan tűnik valóságos rémálomnak. S ebből szinte reménytelen a felébredés;

– átszervezések másik oldala és hozadéka mindig a névtáblák, borítékok, levélpapír-garnitúrák cseréjének nagy indukálója. Mindezek, ha nem mértékkel és ésszerűen élünk velük, könnyen magukkal ragad(hat)nak, de el is sodorhatnak valamennyiünket.

Amit érdemes még megfontolni:

1. a) ha túl gyorsan reagáljuk le az átszervezés hatásait, akkor lemaradhatunk a következőről. Hogy miért? Azért, mert csak a folytonos változás állandó!
2. b) levélpapírt nem biztos, hogy muszáj cserélni, mivel a régi is átszabható, sőt, elektronikus fejléccel az új, már erdőirtás nélkül is intézményesíthető. Ne feledjük: állítólag Henry Ford, bármennyire is megengedhette volna magának az ellenkezőjét, még a beérkezett levélborítékokat is arra használta, hogy azokon jegyzeteljen, azokra ötleteket skicceljen fel;
3. c) névjegyek és egyebek dolgában is érdemes fontolva haladónak lenni, mivel azok miatt is igen sok fát kell kivágni. Az autók, s egyéb státusz-szimbólumok ügyében pedig soha ne legyünk kevéssé, illetve eléggé mértéktartóak, mivel az allűrök kerülnek mindig a legtöbbe. S a szükségtelenül elkerülhetetlen, de még inkább elkerülhető dolgok visznek (térítenek) el (vagy le) valamennyiünket a legrosszabb utakra és irányokba. Itt mindig egy alapelv legyen az origónk. Csak olyat és annyit engedjünk meg, illetve várjunk el, amit otthon is megtennénk, vagy saját zsebből finanszíroznánk! Felejtsük el azt, hogy: Ez nekem jár! – Nem jár, majd (legfeljebb) otthon. Ha már annyira szeretnénk!

S mindez azért a legérzékenyebb és legcsúszósabb elemrendszere az ún. „not free lunch” portfoliónknak, mivel azoknak csak igen kevesen (élő ember talán alig) tudnak ellenállni.

Hát, ez mindenképpen a megtehetném, de nem teszem igazi jellempróbája. S leginkább puritánság jeligére. Jó hír az, hogy mindenesetre ismerünk olyanokat, akiknek ez sikerül(t). S azok sem azért tették, hogy kollégáik, vagy netán az adófizetők majdan fizetett hirdetésben emlékezzenek meg e körbe tartozó jeles tettükről.

Bizonyára nem teljes a jellemző és kiragadott példák sora, de arra mindenképpen jók, s elégségesek, hogy ráirányítsuk a közös figyelmet a „nincs ingyen ebéd” problematikára.

A dolog pikantériája feltétlenül az, hogy a közjóért és közérdekért dolgozók ebédjét egyébként is mindenütt közismerten az adófizetők (vállalkozók) állják. Vagyis mindig ugyanaz a fél állja a cechet.

Minden, ami e fölött, s emellett van, az olyan ráadás, amelyek esetében még körültekintőbbnek, mérlegelőbbnek, ha tetszik önkorlátozóbbnak kell lennünk. Az nem érv, hogy nem számít, mivel úgyis a közösből megy! Olyan időket élünk, amikor a „not free lunch” programnak komoly tartalma van. Azt soha nem kezelhetjük csak a szlogenek, s a poénvadászatok szintjén. S, hogy senki számára nincs, és nem lehet ingyen ebéd, leginkább önmagunk miatt a legfontosabb. Hiszen a gyomorrontásnak, s az elszaladt velünk a ló effektusnak, egyszer mindig megjön (illetve meglesz) a böjtje is. Mindezt talán érdemes megelőzni és elkerülni.

S ne feledjék a következőt:

Anti free lunch (vagyis anti ingyen ebéd) 1X1:

1. Mindig magadban keresd a változást. Ne várj másra, mert a saját gondjaidat csak te magad oldhatod meg.
2. Felejtsd el a kifogásokat. Ne hárítsunk az éppen (szerintünk) ügyeletes felelősökkel.
3. A problémák elől nem tudunk elfutni, mivel azt senki sem oldja meg helyettünk. Ha szembenézünk a gondokkal, akkor képesek is vagyunk (ill. leszünk) megoldani azokat. Ha nem tudom mitől keletkezett, akkor nézzünk szembe a zenével és keressük meg az okokat.

Jut eszembe: Pató Pál is figyelemmel lett volna (ld. alant) a következőkre, ha lett volna ehhez fantáziája, vagy netalán használt volna Internetet!

…S végül ismét egy lájkolandó oldott levezetés a sokak boldog gyermekkorát idéző Halász Judit hanggal és dallal. Engedjünk a csábításnak és adjuk, át magunkat a Pató Pál úr kicsit szomorkás, ugyanakkor kedvesen vidám (folkos) hangulatának. Mert kicsikét így vagyunk mi együtt, én és a szervezet, no meg a lunch. Úgyhogy, Kedves Olvasó, vigyázat, nincs ingyen ebéd, s egyébként is, ej (nem) ráérünk arra még!?

Katt ide: http://www.youtube.com/watch?v=hmprBNgP8x0

P.S. PATÓ PÁL ÚR

Mint elátkozott királyfi

Túl az Óperencián,

Él magában falujában

Pató Pál úr mogorván.

Be más lenne itt az élet,

Ha egy ifjú feleség…

Közbevágott Pató Pál úr:

„Ej, ráérünk arra még!”

Roskadófélben van a ház,

Hámlik le a vakolat,

S a szél egy darab födéllel

Már tudj’ isten hol szalad;

Javítsuk ki, mert maholnap

Pallásról néz be az ég…

Közbevágott Pató Pál úr:

„Ej, ráérünk arra még!”

Puszta a kert, e helyett a

Szántóföld szépen virít,

Termi bőven a pipacsnak

Mindenféle nemeit.

Mit henyél az a sok béres?

Mit henyélnek az ekék?

Közbevágott Pató Pál úr:

„Ej, ráérünk arra még!”

Hát a mente, hát a nadrág,

Ugy megritkult, olyan ó,

Hogy szunyoghálónak is már

Csak szükségből volna jó;

Híni kell csak a szabót, a

Posztó meg van véve rég…

Közbevágott Pató Pál úr:

„Ej, ráérünk arra még!”

Életét így tengi által;

Bár apái nékie

Mindent oly bőven hagyának,

Soha sincsen semmije.

De ez nem az ő hibája;

Ő magyarnak születék,

S hazájában ősi jelszó:

„Ej, ráérünk arra még!”

    (Petőfi Sándor, Pest, 1847. november.)

Előretekintés, vagyis találkozzunk két hét múlva!

Szituációkincs 6.: Miért (ne) lájkoljuk helyettesünket, avagy nicsak, ki szignál ma?

e-Lazíts! „szolgáltatás”: Reflexiók, kérdések, kritikák bármilyen mennyiségben megfogalmazhatók, feltehetők. A Szerző mindenkinek válaszol.

Vissza a Szituációkincs 4. „leckére” >>>