Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastrukturális fejlesztése (ÉMOP-2010-4.3.1/B)
Adminisztrátor
Pályázatok benyújtása 2010. január 4-től 2011. február 28-ig lehetséges
Támogatás célja
A kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI.17.) Kormányrendelet 2. számú mellékletében meghatározott komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű kistérségekben a közoktatási intézmények beruházásainak (infrastruktúra és eszközfejlesztés) célirányos támogatása a minőségi nevelés-oktatás megteremtéséhez szükséges feltételek biztosítása érdekében. Elsősorban a demográfiailag növekvő, vagy stagnáló népességű településeken lévő intézmények fejlesztéseinek, valamint a magas számú halmozottan hátrányos helyzetű, hátrányos helyzetű gyermek, tanuló neveléséről-oktatásáról intézmények fejlesztéseinek támogatásával a régión belüli társadalmi kohézió, az egyenlő esélyek és a korszerű iskola megteremtése a régió hosszú távú versenyképességéhez járul hozzá.
Részcélok
Jelen pályázati konstrukció támogatásával megvalósuló tevékenységek célja, hogy az esélyegyenlőség elvét szem előtt tartva a nevelési-oktatási intézmények infrastruktúrájának fejlesztésén keresztül csökkentse az oktatás minőségében meglévő területi különbségeket, megteremtse az egészséges környezet és a hatékony nevelés-oktatás infrastrukturális feltételeit, biztosítsa a minőségi nevelés-oktatáshoz való kirekesztés nélküli hozzáférést, valamint a megújult tartalmi és módszertani programokhoz illeszkedő integrált, funkcionális intézmények kialakítását, a méltányos oktatási környezet alapkövetelményeinek figyelembe vételével.
A közoktatási intézmények fejlesztésével cél a települések népességmegtartó képességének, a települések fiatal, képzett munkaerőt megtartó lehetőségeinek növelése, a helyi szükségletekre és településszerkezetre épülő közszolgáltatások racionális és költséghatékony működésének kialakítása.
További cél a modern és racionálisan kialakított tanulási környezet megteremtése, a versenyképes tudás elsajátításához szükséges ismeretek megszerzése, valamint a tanulók kulcskompetenciáinak kialakítása érdekében a közoktatási intézmények eszközökkel való ellátottságának javítása.
Az oktatási környezet akadálymentes átalakítását, megteremtését, úgy kell elvégezni, hogy megalapozzák a pedagógiai és módszertani reformokat, támogassák tartalomfejlesztéseket az iskolai kudarcok csökkenését, illetve a sajátos nevelési igényű tanulók integrációját.
rendelkezésre álló foráás 673,71 millió Ft
Pályázók köre
Jelen pályázati kiírás keretében a 311/2007. (XI.17.) Kormányrendelet 2. számú mellékletében meghatározott Komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű kistérségekben megvalósuló projektek támogathatóak.
1. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény szerinti nevelési-oktatási intézmények alábbi jogi formában működő fenntartói nyújthatnak be pályázatot:
1. helyi önkormányzatok, kisebbségi önkormányzatok (KSH 32), illetve ezek társulásai (KSH 36)1; központi költségvetési szervek (KSH 311)
o Az 1997. évi CXXXV. tv. 8. §-a alapján létrejött, nem jogi személyiségű intézményfenntartói társulás esetén a társulási megállapodásban rögzített székhely szerinti önkormányzat (gesztor), az 1997. évi CXXXV. tv. 9. §-a alapján létrejött, nem jogi személyiségű intézményfenntartói társulás esetén a tanácsi határozatban a társulás nevében, a társulás tagjai közül a pályázat benyújtására kijelölt önkormányzat (KSH 321)
o Jogi személyiséggel rendelkező, közös fenntartásra létrejött intézményfenntartói társulások esetén maga a társulás (KSH 364), Többcélú kistérségi társulás (KSH 366);
2. 2008. június 01. előtt létrejött és legalább 2008. szeptember 01. előtt működési engedéllyel rendelkező közoktatási intézményt fenntartó
o Egyesület (KSH 52)
o Egyház (KSH 551)
o Alapítvány (KSH 56)
o Átalakulással 2007. július 1. után létrejövő közhasznú nonprofit gazdasági társaság (KSH 599)
o Egyéb, jogi személyiségű non-profit szervezet (KSH 59).
A 2. pontban felsorolt fenntartói kör abban az esetben jogosult a pályázaton részt venni, ha a fenntartó, a beruházással érintett feladatellátási hely (közoktatási funkció) vonatkozásában a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 81. §-a szerint, vagy az oktatásért felelős miniszterrel, vagy a beruházással érintett feladatellátási hely vonatkozásában érintett helyi önkormányzattal közoktatási megállapodást kötött, illetve az egyházi jogi személy a Kormánnyal a közoktatási feladatok ellátására is kiterjedő megállapodást kötött és egyoldalú nyilatkozatával vállalja az önkormányzati feladatellátásban való közreműködést. A Magyar Katolikus Egyház az egyoldalú nyilatkozat megtételére a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között létrejött megállapodás alapján jogosult.
Támogatható tevékenységek köre
Energiatakarékos és korszerű közoktatási intézmények kialakítása, meglévő intézmények akadálymentes felújítása, rekonstrukciója, bővítése, modernizációja, többfunkcióssá és energiatakarékossá tétele, műszaki színvonalának emelése, fizikai állagának javítása.
Új építés/ingatlankiváltással járó fejlesztés kizárólag az alábbi feltételekkel támogatható:
1. nem kerül sor új intézmény létesítésére (alapítására) és
2. nincs a funkciónak megfelelő épület3, vagy a telekhatáron belüli bővítés tervezői nyilatkozat alapján nem lehetséges, vagy a meglévő épület életveszélyes/használatra alkalmatlan állapotban van (a pályázó ÁNTSZ igazolással (jegyzőkönyvvel), vagy- vizsgálatokkal alátámasztott – statikusi szakvéleménnyel támaszt alá, melynek kelte korábbi, mint jelen pályázati kiírás megjelenésék időpontja).
3. Ingatlankiváltás esetén a létesítendő/bővítendő épületnek/épületegyüttesnek legalább a kiváltandó feladatellátási hely épületének/épületeinek minden közoktatási tevékenységhez kapcsolódó funkcióját teljes körűen el kell látnia, tehát az új építés/bővítés közoktatási tevékenységhez kapcsolódó feladat,- és funkciócsökkenést nem eredményezhet, továbbá
4. az új építésű épületnek meg kell felelnie a hatályos jogszabályokban és szabványok előírásainak.
Ingatlankiváltás esetén – még akkor is, ha a kiáltott funkció a közoktatási intézmény meglévő feladatellátási helyén bővítés során kerül kialakításra a pályázónak a kiváltott ingatlan vonatkozásában igazolnia szükséges az új építés/ingatlankiváltás feltételeinek meglétét jelen kritérium 1-3 pontjában rögzítettek szerint.
Intézménylétesítéshez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés kizárólag az alábbi esetekben támogatható:
1. Az új intézmény jelenleg működő intézmények összevonását követően, azok jogutódjaként jön létre; vagy
2. Jogutódlással létrejövő egységes óvoda-bölcsőde, ill. jogutódlással létrejövő többcélú közös igazgatású közoktatási intézmény keretein belül kialakítandó, szakmai és szervezeti tekintetben önálló bölcsődei és önálló óvodai intézményegység, a jelen Pályázati Felhívás és Útmutató B.2/f.) pontjában rögzített feltételek esetén.
A projektnek a közoktatási intézmény szervezeti keretei között (alapító okiratban a feladatellátási helyek között szereplő) működő feladatellátási helyén kell megvalósulnia, kivéve, ha az új építésre a pályázó jelen Pályázati Felhívás és Útmutató alapján jogosult, és az építési beruházást olyan építési telken kívánja megvalósítani, mely az alapító okiratban feladatellátást szolgáló vagyonként, illetve székhelyként/telephelyként nem szerepel. Ebben az esetben a pályázó a fejlesztéssel érintett közoktatási intézmény alapító okiratát a projekt megvalósítási időszak végéig módosítani köteles.
Támogatás mértéke 95 %
Támogatás összege 20-300 millió forint
Kiíró szervezet:
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Címe: 1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.
Tel.: (40) 638-638 (1) 474-9180
Fax.: (1) 474-9191
Honlap: www.nfu.hu
E-mail: nfu@nfu.gov.hu
Közreműködő szervezet:
VÁTI Nonprofit Kft. Észak-magyarországi Területi Iroda, Miskolc
3526 Miskolc, Arany János tér 1. D lépcsőház, II. em.
Postacím: 3501 Miskolc, Pf. 566.
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft