Modellkísérlet Baján 2004/3
Dr.Völgyesi László
A kistérségek kialakításáról és lehatárolásáról szóló jogszabály szerinti kistérség minden települése, összesen 19 település vesz részt a bajai kistérség munkájában, a kistérség lakosságszáma 77.250 fő. A kistérség központja Baja, mely Szeged, Pécs vonzástereinek peremén tölt be fontos városhálózati, térszerkezeti, ellátó, szervező szerepkört.
Baja a Dél-alföld jelentős nagy hagyományokkal rendelkező, gazdasági, közlekedési, kulturális központja. Baja városának szellemisége, évtizedek alatt tudatosan alakított igazgatási, térségszervező szerepe nemcsak a statisztikai értelemben vett kistérség ellátásában jelenik meg, hanem ennél lényegesen nagyobb területet, Bács-Kiskun megye déli részén, Felső-Bácskában közel 38 települést szolgál ki.
A hat évvel ezelőtt létrehozott Felső Bácskai Önkormányzatok Szövetségében e térség 38 települése található (területe: 2400 km2, lakónépessége 127.000 fő). A térség Bács-Kiskun megye területének negyed részét, lakosságának 22 %-át teszi ki. A szövetséghez tartozó önkormányzatok közös fellépésének eredményeként kedvező, közös önkormányzati vagyonbiztosítással rendelkeznek, kedvező pénzügyi feltételeket ért el a közös fellépés eredményeképpen a bankválasztás során is. Az említetteken túl külön társulás keretében került megoldásra a hulladékgazdálkodás, a központi orvosi ügyelet és az adóvégrehajtás.
Ezen előzmények után született döntés arról, hogy az önkormányzat részt vesz kistérségi modell-kísérletben.
Természetesen a korábbi társulás keretei között ellátott feladatok az újonnan létrehozott igazgatási-hatósági, illetve komplex társulásban továbbra is ellátottak.
A társulásban a bajai kistérségi modell elvi alapjait, az ezzel összefüggő feladattervet a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatallal kötött együttműködési megállapodásban rögzítettük. A kistérségi modell elvi alapjainak meghatározásakor figyelemmel voltunk arra, hogy:
– a kistérségi komplex társulás területfejlesztési döntéshozatal színtere;
– elsősorban a települések által hatékonyan el nem látható közszolgáltatások kerüljenek a feladatsorba;
– a magasabb szaktudást, fejlett technikai hátteret igénylő igazgatási feladatok színtere legyen az igazgatási-hatósági társulás.
Az önkormányzati közszolgáltatási feladatok ellátására 2003. október 30. napjától a kistérség önkormányzatai létrehozták a jogi személyiséggel rendelkező Bajai Komplex Kistérségi Társulást, valamint a Bajai Hatósági Igazgatási Társulást.
A Bajai Komplex Kistérségi Társulásra a tagönkormányzatok a következő feladat-és hatásköröket ruházták át:
Területfejlesztési feladatellátás gyakorlatilag felölel a törvényből adódó minden önkormányzati feladatot, amely átruházható. A társulás alapvetően a kistérséget érintő közös pályázatokon való részvételt, közös programok kidolgozását preferálja.
Az önkormányzati közszolgáltatási feladatok: A közoktatási szakmai szolgálat működtetése a Baja város önkormányzata által fenntartott Újvárosi Általános Művelődési Központ keretein belül valósul meg. A feladat-ellátás kiterjed a nevelési-oktatási intézményben végzett nevelő-, és oktató munka eredményességének értékelésére, az oktatási, pedagógiai módszerek megismertetésére és terjesztésére.
A közös hétvégi orvosi ügyeleti feladat-ellátással a társult önkormányzatok Baja Város Önkormányzatát bízták, amely saját fenntartású intézménye – Városi Kórház – útján látja el a feladatot. A hétvégi orvosi ügyelet a társult önkormányzatok közigazgatási területére is kiterjedően működik a társulás létrejötte óta.
A kommunális szolgáltatások terén kistérségi szintű feladat-ellátásra kerül sor – a települések által csak nehézségek árán ellátható – gyepmesteri feladatok terén.
A társulás pénzügyi-gazdálkodási feladatai ellátását a Bajai Polgármesteri Hivatal látja el teljes egészében.
A Társulási Tanács működése
A Társulás legfőbb döntéshozó szerve a Társulási Tanács, amelynek elnökét a tagok 60 %-os szavazati arányával választja meg a Társulási tanács.
A Tanács működésének részletes szabályait az önkormányzatok társulásairól szóló törvénnyel összhangban maga állapítja meg. A tanács el is fogadta szervezeti működési szabályzatát.
A Komplex Társulásra átruházott feladat-és hatáskörök külön mellékletként bekerültek Baja Város Önkormányzata Képviselő-testülete SZMSZ-ébe.
Hatósági-igazgatási feladatok
A társulási megállapodás szabályozza a hatósági-igazgatási feladatok ellátásának rendjét. A szabályozás szerint a szabálysértési, helyszíni bírságolási, birtokvitás és környezetvédelmi hatósági ügyek ellátása történik kistérségi szinten. A feladatellátást a Bajai Polgármesteri Hivatal szervezeti rendjébe történő betagozódással szerveztük meg.
A hatósági ügyekben szükségessé váló meghallgatásokat, tárgyalásokat a helyszínen végzik a munkatársak, figyelemmel arra, hogy a társulás létrehozásának minden fázisában fontos szempont volt, hogy az állampolgároktól ne kerüljön messzebb az ügyek elbírálása.
A társult önkormányzatok folyamatos feladatuknak tekintik a társulás feladatbővítése lehetőségének vizsgálatát. A társulásról további információ a www.bajavaros.hu címen érhető el.
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft