Az Állami Számvevőszék tavalyi jelentése szerint Mohács önkormányzata 2008 és 2010 között megsértette a számviteli törvényt, mikor egy kibocsátott kötvény visszavásárlásának értékét bevételként szerepeltette több éven keresztül. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozása szerint mégsem történt bűncselekmény, csak emberi hiba, így lezárta az ügyet.
Szép számok – valótlan adatok
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2006 vége és 2011 közepe közt vizsgálta a baranyai városok gazdálkodását. A szervezet jelentése szerint a mohácsi önkormányzat költségvetéseiben összesen 25,6 millió Ft megtakarítás keletkezett az átszervezések következtében. Az önként vállalt feladatok aránya a 2010. évben a működési kiadások 25 %-át tette ki, ami kiemelkedőnek számít a baranyai városok között.
Forrás: pecsistop.hu
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft
