Tusnádfürdői barátok 2006/4
Molnár Julianna jegyző
Bicske, a Fejér megyei kisváros nem törekedett túlzott kapcsolatépítésre határokon túli településekkel, az élet mégis így hozta, hogy személyes ismeretségekből, települési együttműködés lett. Bicske Tusnádfürdő 745 kilométer távolságra van egymástól.
A rendszerváltás előtt Bicskén kezdte meg működését az első menekült tábor. Városunk befogadó településnek bizonyult, hiszen nem tiltakozott senki akkor és azóta sem a tábor ide helyezése miatt. Az első lakók a romániai forradalom nyomán kialakult bizonytalan helyzet miatt távozásra kényszerülő magyarok voltak. Sokan letelepedtek városunkban.
Tusnádfürdő város polgármesterével akkor ismerkedtünk meg, amikor 1999-ben Magyarországon járva az új víztisztítójukról beszélt és tapasztalatokat kívánt szerezni a nálunk működőről.
Megtudtuk, hogy hiányzik a klórozó berendezésük, melyet a bicskei tűzoltók felhívására helyi vállalkozók támogatásából megvásároltunk és elvittünk Tusnádfürdőre.
Az első hivatalos kapcsolatfelvétel A Tűzoltó Egyesületek között jött létre, tűzoltó autó, fecskendő, felszerelés segítette a tusnádiakat. Cserébe barátságok, bajtársi szövetségek alakultak, melyek 2004-ben a két testület közötti írásos megállapodáshoz vezetett. A város vezetése is felvette a kapcsolatot kulturális és sport területen kialakuló cserelátogatásainkat hivatalos szerződéskötés is követi 2006. október 23-án, amikor a testvérvárosi megállapodást aláírjuk. 2006-ban a Tusnádfürdői Város Napok rendezvényen történt egyeztetések alapján mindkét település vezetése lakossága, civil szervezetei egyetértésével még szorosabbra fűzzük kapcsolatunkat.
Az őszi tervek között a vállalkozók megismerkedése szerepel, ami gazdasági területen is bővítheti a kommunikációt.
Az elmúlt évek alatt kiváló embereket, a településük fejlődéséért felelősséget érző vezetőket, vidám, életszerető fiatalokat ismertünk meg, akik büszkék elért eredményeikre, szülőföldjükre.
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft