Új képzéseket indít a közszolgálati egyetem
Ősszel, majd jövőre is több új képzést
indít a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), és a budapesti Ludovika
Campus fejlesztése is folytatódik. Modern oktatási épületet,
sportközpontot építenek, az Orczy-park eddig elhanyagolt és
kihasználatlan részeit rendbe teszik, s összességében növelik a
zöldfelület nagyságát – mondta az intézmény rektora az MTI-nek adott
interjújában. Emellett Patyi András a Nemzeti Választási Bizottság
elnökeként részvételre buzdít az október 2-i népszavazáson.
Az NKE rektora elmondta: az egyetemen számos új
képzést készítenek elő. Már idén elindítanak két – az új állami
tisztviselőkről szóló törvény előmeneteli rendszerébe illeszkedő –
szakirányú továbbképzési szakot: a közigazgatási tanulmányokat és a
kormányzati tanulmányokat.
Ráadásul – emelte ki a rektor – a közigazgatási szakvizsgát is
kiváltó képzéseket nem csak a fővárosban, hanem – más felsőoktatási
intézményekkel, a megyei kormányhivatalokkal együttműködve, valamint
e-learning és távoktatási módszerek révén – igyekeznek minden megyében
elérhetővé tenni .Idén a pótfelvételi eljárás keretében meghirdetik, és
már szeptembertől elindítják a nemzetközi tanulmányok mesterszakot,
amelyre az elmúlt időszakban a hallgatók körében, de a külügyi szférából
is komoly igény mutatkozott – tette hozzá.
Forrás: hirado.hu
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft