Várossá fejlődés és vonzáskörzeti szerep 2002/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Területfejlesztés

Várossá fejlődés és vonzáskörzeti szerep 2002/1

IV. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Gáspárné Tóth Zsuzsanna jegyző Zalalövő



Városunk Zala megye északnyugati részén, a Zala folyó völgyében, közlekedésforgalmi központban helyezkedik el, 3331 fős település. Zalalövő régóta lakott hely, már a római korban város volt a Borostyán út mellett „Municipium Aelium Salla” néven. Történelme során volt mezőváros, járási székhely, körjegyzőségi székhely, községi közös tanács székhelye. Folyamatosan fejlődött 1920-ig, amikor a nyugati határszél negatív következményeként leállt ez a folyamat, de a térségi szerepe nagy részben továbbra is megmaradt.

 


Az 1950-es években több szövetkezet alakult – konfekció, fa- és fémipar, mezőgazdaság – amely a foglalkoztatást biztosította. A rendszerváltás, a privatizáció során ezek a szövetkezetek felszámolásra kerültek, mely magával hozta a nagy mértékű munkanélküliséget. A nehéz gazdasági helyzetben is felmerült azonban az igény, hogy a település visszaszerezze régi rangját. Elsőként a teljes infrastruktúra kiépítését célozta meg a település önkormányzata. Így valósult meg a telefon-, a szennyvízcsatorna-, és végül 1999-ben a gázhálózat kiépítése is. Ugyanebben az időben elkezdődött a szlovén-magyar vasútvonal kiépítése, amelynek egyik fontos csomópontja Zalalövő lett. A közúti forgalmon kívül – hiszen a 86-os számú főközlekedési út is településünkön halad át – a nemzetközi vasúti forgalomba is bekapcsolódhattunk. A vasútvonal átadásával, az infrastruktúra teljes körű megteremtésével kedvező feltételek adódtak a beruházóknak. Ez tovább segítette a 2000. évben megalakult zalalövői ipari park, ahol a már működő vállalkozások mellett lehetőség nyílt további, elsősorban „zöldmezős” beruházásokra.
Az ipari park legnagyobb beruházása a FLEXTRONICS International Kft. zalalövői gyárának megépítése volt, ahol kb. 200 fő foglalkoztatására nyílt lehetőség. Sajnos a gyár a termelést 2001. júliusban beszüntette, de azóta már egy új nyomdaipari cég, az ELANDERS Kft. indította el a tevékenységét. Jelenleg folyamatban van egy német érdekeltségű mezőgazdasági gépgyártó üzem létesítése is. Megerősödtek a kisvállalkozások, a fa-, fém-, textilipari cégek jól működnek. A vasútra alapozva tárgyalások folynak egy logisztikai központ kialakítására.
2000. július 1-én a lakosság régi vágya vált valóra, amikor Zalalövő ismét városi rangot kapott. Az országhatárok nyitottabbá válásával a turisták felfedezték térségünket és ma már az idegenforgalom is komoly szerepet játszik a gazdasági életben. A turizmus fellendülését elsőként a Borostyán tó kialakítása jelentette. A 20 hektáros vízfelületű szép környezetben fekvő tó kedvelt célpontja a strandolni, horgászni vágyóknak. A tó mellett üdülőterület került kialakításra, ahol sorra épülnek az üdülők.
A közigazgatási területünkön 3 termál kút található, ezek közül az egyikre alapozva megkezdődtek egy „római jellegű fürdő” beruházásának előkészítő, tervezési munkái. Ha a termálfürdő megépül, akkor egész évben elfoglaltságot találhatnának az idelátogatók, illetve a gyógyturizmus is kialakulhatna.
A várossá válással bővült a kistérségi szerepkörünk. A polgármesteri hivatalban okmányiroda, gyámhivatal létesült, illetékességi területük több településre is kiterjed, úgy szintén az építéshatósági munka is.
Regionális jelleggel működik a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat, amely 2002. január 1-től gondozási központként látja el feladatát.
Napközi otthonos óvoda és az általános iskola is több településről fogadja a gyerekeket.
A napi feladatokon túl komoly munkát fordítunk a település arculatának megteremtésére is, hogy az idelátogatókat egy rendezett, virágos kisváros fogadja.

 

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu