Vésztő-Mágor 2007/1
Adminisztrátor
Idegenforgalmi szempontból országos jelentőségű a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely.
A Sebes-Körös egykori medrének szeszélyes kanyargásával körülzárt természetvédelmi területen, egymás mellett két különleges, 9-10 méter magas halom áll. Az egyik földhalomba vágott szelvény mintegy 6000 év egymásra rétegződött település nyomait, leletanyagait szemlélteti. A régészeti feltárások során sikerült kibontani a táj X-XIII. századi nagyhatalmú családja, a Csolt nemzetség Árpád kori monostorának maradványait. A háromhajós bazilikával, szerzetesi cellákkal, belső udvarral rendelkező kolostort a X-XII. században emelték igényes kőmunkákkal. A kolostor gazdag leletanyagát a Wenckheim család által később épített, hatalmas borospincében állították ki.
Az állandó kiállítás – mely a domb történetét mutatja be az új kőkortól a török hódoltság koráig – 1982. augusztus 25-én nyílt meg. A Mágori domb régészeti és természetvédelmi védettség alatt áll.
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft
