„A jövő városai nem pusztán »épületek halmazai«, hanem összekapcsolt ökoszisztémák, amelyekben az ember és a természet új, kiegyensúlyozott viszonyban élhet. A települési zöldinfrastruktúra ennek a paradigmaváltásnak a kulcseleme Magyarországon is.” Újabb kiemelt témánk – a települési zöldinfrastruktúra – bevezető írását olvashatják.

I. Bevezetés és fogalmi keret

A települési zöldinfrastruktúra fogalma az utóbbi évtizedben vált központi jelentőségűvé az európai várospolitikában. A zöldinfrastruktúra alatt a természetes és félig természetes elemekből álló, funkcionális hálózatot értjük, amely magában foglalja a városi erdőket, fasorokat, parkokat, zöldtetőket, közkerteket, vízfelületeket, árkokat és egyéb zöldfelületeket. A zöldinfrastruktúra lényege a hálózatos működés: nem csupán az egyedi parkterületek száma vagy nagysága számít, hanem az, hogy az ökológiai, közlekedési és rekreációs folyosók összefűzzék őket.^[1]

A települési zöldinfrastruktúra véleményünk szerint hármas funkciórendszerben értelmezhető:

• Jogi-igazgatási dimenzióban a közérdekű környezetvédelem és a településrendezési kötelezettségek érvényesülését szolgálja (pl. övezeti előírások, minimális zöldfelületi arány).
• Szociológiai dimenzióban a közösségi hozzáférés, a társadalmi igazságosság és az esélyegyenlőség szempontjai dominálnak (lásd a hőszigethatás és a jövedelmi különbségek összefüggését a parkhoz jutás esélyével).
• Ökológiai dimenzióban a fajválasztás, az élőhely-rehabilitáció, a csapadékvíz-gazdálkodás és a biodiverzitás – megőrzés jelenik meg mint tervezési és fenntartási kérdés.^[2]

A Zöldinfrastruktúra – Európa természeti tőkéjének megerősítése című európai bizottsági közlemény hangsúlyozza, hogy a zöldinfrastruktúra „olyan stratégiai eszköz, amely a természetalapú megoldások révén hozzájárul a klímaváltozás mérsékléséhez, a gazdasági növekedéshez és a közösségi jólléthez”.^[3]
Magyarországi településeken a zöldinfrastruktúra tervezése és fenntartása egyre inkább nemcsak környezetvédelmi, hanem közszolgáltatási kérdéssé válik: az önkormányzatok felelőssége, hogy minden lakó számára elérhetővé tegyék a minőségi zöldterületeket, figyelembe véve az ökológiai hálózat országos szintű összefüggéseit is.^[4]

II. Jogi és szakpolitikai keretek

1. Európai Unió

Az Európai Bizottság 2013-ban kiadott közleménye (Green Infrastructure – Enhancing Europe’s Natural Capital) a zöldinfrastruktúrát „olyan térbeli tervezési eszközként” határozta meg, amelyet a kohéziós politikába, a közlekedési hálózatfejlesztésbe és a városrendezésbe is integrálni kell.^[5] A dokumentum kiemeli a természetalapú megoldások (Nature-Based Solutions, NBS) szerepét, melyek egyszerre szolgálnak környezetvédelmi, gazdasági és társadalmi célokat.

A Biodiverzitás Stratégia 2030-ig külön célként határozza meg a városi zöldfelületek növelését, az ökológiai kapcsolatok helyreállítását, és a zöldtetők, zöldfalak, városi erdők telepítését, összhangban a klímaadaptációs politikákkal.^[6]

Az EU MAES-kezdeményezése (Mappingand Assessment of Ecosystems and their Services) módszertani keretet ad a városi ökoszisztémák állapotának és szolgáltatásainak értékelésére. Ez kulcsfontosságú, mert a települési zöldinfrastruktúra értékét a közegészségügy, a hőszigethatás mérséklése és a vízgazdálkodás szempontjából is számszerűsíteni kell.^[7]

2. Magyarország

A magyar szabályozás alapja az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény, amely kijelöli az Országos Ökológiai Hálózat elemeit: magterületek, ökológiai folyosók és pufferterületek. Ezek biztosítják, hogy a települési szintű tervezés ne izolált módon történjen, hanem illeszkedjen az országos ökológiai kapcsolatokhoz.^[8]

Budapesten a Radó Dezső Terv (a továbbiakban: RDT) a fővárosi zöldinfrastruktúra-fejlesztések stratégiai dokumentuma, amely 2017-ben indult és 2021-ben került frissítésre. Az RDT konkrét akciókat határoz meg: új parkok létrehozását, fasorok folytonosságának biztosítását, a városi hőszigetek enyhítését és a természetközeli fenntartás erősítését.^[9]

A jogi keretek mellett megjelentek a pénzügyi és pályázati források: az EU LIFE programjai, Interreg-projektek, valamint a hazai operatív programok (pl. KEHOP). Ezek lehetőséget biztosítanak arra, hogy a települési önkormányzatok – különösen a kisebb városok – a klímaadaptáció és társadalmi esélyegyenlőség szempontjait integrálják a zöldinfrastruktúra-fejlesztésbe.^[10]

III. Szociológiai aspektusok

A zöldinfrastruktúra társadalmi jelentőségét sokáig alábecsülték: a parkokat és közkerteket inkább esztétikai vagy rekreációs elemként kezelték. Az utóbbi években azonban a kutatások egyértelművé tették, hogy a városi zöldterületek szociális javak is, amelyek a közegészségügy, a társadalmi kohézió és az esélyegyenlőség terén kulcsfontosságúak.^[11]

1. Esélyegyenlőség és hozzáférés

A városi zöldfelületek eloszlása gyakran egyenlőtlen: a magasabb jövedelmű vagy kedvezőbb helyzetű társadalmi csoportokhoz közelebb találhatók nagyobb és jobb minőségű parkok, míg a periférikus, alacsonyabb státuszú városrészekben kisebb és rosszabb minőségű zöldek érhetők el.^[12] Ez a jelenség Magyarországon is érzékelhető: Budapesten a belvárosi és egyes külső kerületek között jelentős eltérés van a zöldfelület/fő mutatóban.^[13]

A szubsztantív esélyegyenlőség megköveteli, hogy a fejlesztések ne csak arányosan osszák el a zöldterületeket, hanem célzottan kezeljék azokat a városrészeket, ahol a hőszigethatás, a légszennyezés és a szociális hátrányok összeadódnak.^[14]

2. Közegészségügyi hasznok

Számos kutatás bizonyítja, hogy a városi zöldfelületek közvetlen egészségvédő hatással bírnak: csökkentik a stresszt, javítják a kognitív funkciókat, hozzájárulnak a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséhez.^[15] A WHO ajánlása szerint minden városlakónak 300 méteren belül elérhető közparkhoz kellene hozzáférnie.^[16]

Magyarországi példák alapján az alacsonyabb zöldfelülettel rendelkező városrészekben magasabb a hőstressz okozta megbetegedések kockázata, különösen idősek és krónikus betegek körében.^[17]

3. Közösségi részvétel és társadalmi kohézió

A zöldinfrastruktúra fejlesztése nemcsak fizikai, hanem társadalmi infrastruktúra is. A közösségi kertek, közparkok és sétányok hozzájárulnak a társadalmi kapcsolatok erősítéséhez, különösen olyan városi környezetben, ahol a lakosság széttagolt vagy kulturálisan sokszínű.^[18]

A részvételi tervezés (pl. közösségi költségvetés, lakossági fórumok) növeli a fejlesztések legitimitását és a fenntartható fenntartás esélyét. Budapesten a közösségi költségvetési programban több zöldinfrastruktúrához kapcsolódó projekt (fasortelepítés, esőkert, közösségi kert) valósult meg, amelyek példát adnak a társadalmi bevonásra.^[19]

IV. Kertészeti és ökológiai tervezés

A települési zöldinfrastruktúra fejlesztésének és fenntartásának sikere nagyrészt a kertészeti és ökológiai szaktudás minőségén múlik. Míg a jogi és szociológiai dimenziók keretet és társadalmi legitimitást adnak, addig a kertészmérnöki tervezés és kivitelezés biztosítja a hosszú távú működőképességet.

1. Fajválasztás és biodiverzitás

A fa- és növényalkalmazás alapvetően meghatározza a városi zöldfelületek ökológiai és esztétikai értékét.

• Őshonos fajok előnyben részesítése segíti az ökoszisztémák stabilitását és a helyi biodiverzitás megőrzését.^[20]
• Ugyanakkor a klímaadaptív, szárazságtűrő fajok (pl. Quercus cerris – csertölgy, Celtis occidentalis – nyugati ostorfa) alkalmazása elengedhetetlen a hosszabb aszályok és hőhullámok kezelésére.^[21]
• A beporzóbarát növényalkalmazás (méhlegelők, vadvirágos sávok) egyre inkább előtérbe kerül, mivel a városi ökoszisztéma-szolgáltatásokban a rovarvilág szerepe meghatározó.^[22]

2. Természetalapú csapadékvíz-gazdálkodás

A városokban egyre gyakoribb az intenzív zápor és a csapadékvíz-visszatartás problémája. A szivacsváros koncepció a települési zöldinfrastruktúrába integrálja a vízvisszatartást:

• Esőkertek: a burkolt felületekről lefolyó vizet helyben visszatartják és szűrik.
• Vízáteresztő burkolatok: segítik a talajvíz-utánpótlást.
• Depressziós gyepfelületek: extrém csapadék idején tározóként funkcionálnak.

Magyarországi példát adnak a budapesti esőkert-telepítési kísérletek, amelyek az RDT részeként valósultak meg 2021 után.^[23]

3. Zöldtetők és zöldhomlokzatok

A zöldinfrastruktúra vertikális kiterjesztése (extenzív és intenzív zöldtetők, homlokzati zöldítés) nemcsak esztétikai, hanem hőszigetmérséklő és vízvisszatartó hatással is bír.^[24] Az EU több nagyvárosában (pl. Bécs, Berlin) támogatási programok ösztönzik a zöldtetők telepítését; Magyarországon ez főként pályázati úton (pl. LIFE, KEHOP) valósul meg.

4. Fenntartási elvek

A hosszú távú siker kulcsa a fenntartás, amely gyakran háttérbe szorul a beruházási fókusz mellett.

• Extenzív gyepkezelés (ritkított kaszálás, mozaikos fenntartás) a biodiverzitás növelését szolgálja.
• Vegyszerhasználat minimalizálása a városi zöldfelületeken elengedhetetlen, különösen közparkok és iskolakert környezetében.
• Monitoring: rendszeres fásítási állományfelmérés, lombkorona-borítottság mérése és a csapadékvíz-gazdálkodási teljesítmény nyomon követése.^[25]

5. Mérnöki–ökológiai szinergia

A kertészmérnöki és ökológiai szemlélet akkor teljes, ha a mérnöki szerkezetek és a zöld elemek együttműködnek. Például a Rákos-patak revitalizációjánál a partburkolatok helyett természetes rézsűk és lágy élőhelyek kialakítása egyaránt szolgálja az árvízvédelmet és a biodiverzitást.^[26]

V. Esettanulmány: a Rákos-patak menti zöldfolyosó (Budapest)

A Rákos-patak Budapest egyik legfontosabb, mintegy 44 km hosszú vízfolyása, amely kelet–nyugati irányban több kerületet érint, és természetes lehetőséget ad egy városi ökológiai és rekreációs folyosó kialakítására. A patak revitalizációja az elmúlt évtizedben egyre hangsúlyosabb cél lett a főváros és az érintett kerületek számára.^[27]

1. Ökológiai jelentőség

A patak és környezete élőhely-folytonosságot biztosíthat a város fragmentált zöldfelületei között. A part menti vegetáció természetközelivé alakítása (őshonos fák, cserjék, vízkedvelő növények telepítése) hozzájárul a biodiverzitás növeléséhez és csökkenti a hőszigethatás intenzitását.^[28]

A kertészmérnöki tervezés itt szorosan kapcsolódik a vízgazdálkodási célokhoz: a patakmeder betonburkolatának helyettesítése természetes rézsűkkel javítja a vízáteresztést, és elősegíti a csapadékvíz helyben tartását.^[29]

2. Közösségi és rekreációs dimenzió

A Rákos-patak revitalizációs programja keretében több szakaszon új sétányokat, kerékpárutakat és közösségi tereket alakítottak ki. Ezek intergenerációs találkozóhelyekké váltak: a gyermekek számára játszóterek, az idősek számára pihenőhelyek, a fiatal felnőtteknek sportpályák és kerékpáros kapcsolatok biztosítanak aktív kikapcsolódást.^[30]

A közösségi bevonás kulcsszerepet játszott: a tervezés során lakossági fórumokat, közösségi költségvetési szavazásokat és ideiglenes tesztmegoldásokat (pl. pop-up sportpályák) alkalmaztak. Ez növelte a projekt társadalmi elfogadottságát és legitimitását.^[31]

3. Kertészeti–ökológiai megoldások

• Őshonos fajok telepítése a part mentén (pl. fehér fűz – Salix alba, kocsányos tölgy – Quercus robur).
• Beporzóbarát sávok kialakítása, amelyek elősegítik a rovarvilág fennmaradását és a városi agrárterületek ökoszisztéma-szolgáltatásait.
• Mozaikos fenntartás: a part menti gyepet nem egyenletesen, hanem szakaszosan kaszálják, ami kedvez a biodiverzitásnak.
• Kék-zöld integráció: a vízfolyás köré telepített fasorok árnyékolják a sétányt, és csökkentik a hőterhelést.^[32]

4. Társadalmi tanulságok

A projekt rámutat arra, hogy a települési zöldinfrastruktúra fejlesztése csak akkor fenntartható, ha három szempontot integrálunk:

1. Jogi kötelezettség – a rendezési eszközökben rögzített ökológiai folyosóvédelem.
2. Szociológiai szükséglet – az esélyegyenlőség és közösségi hozzáférés biztosítása.
3. Kertészeti-ökológiai szakértelem – megfelelő fajválasztás, vízvisszatartás, biodiverzitásnövelés.

A Rákos-patak revitalizációja példát mutat arra, hogyan lehet a települési zöldinfrastruktúrát komplex rendszerként kezelni, ahol a jog, a társadalom és a mérnöki tudás egymást erősíti.

VI. Ajánlások és következtetések

A települési zöldinfrastruktúra a 21. századi várospolitika egyik legfontosabb metszéspontja, ahol jog, társadalom és ökológia találkozik. A hármas szakmai nézőpont (jogi – szociológiai –kertészeti) integrációja nélkül a fejlesztések gyakran elszigetelt projektek maradnak, amelyek rövid távon látványosak, de hosszú távon nem biztosítanak rendszerszintű hatást.^[33]

1. Jogi–intézményi következtetések

A jogi dimenzióban a települési zöldinfrastruktúra kettős természetet hordoz: egyszerre helyi önkormányzati feladat és nemzetközi/európai uniós kötelezettség.

• Normatív előírások szükségessége:
  A jelenlegi szabályozás (2003. évi XXVI. törvény az Országos Területrendezési Tervről) kijelöli az ökológiai hálózat országos szintű kereteit, de a települési szintű átvezetés gyakran hiányos.^[34] Például több városban a közterület-fásítás kötelező aránya nincs rögzítve a HÉSZ-ben, így az új beruházások gyakran nem tartalmaznak zöldinfrastruktúra-elemeket.
• Jogorvoslati lehetőségek hiánya:
  Jelenleg a lakosságnak kevés eszköze van arra, hogy jogilag fellépjen, ha a település elmulasztja a zöldterületi kötelezettségeket. Célszerű lenne a környezetvédelmi civil szervezetek actio popularis típusú kereseti jogát helyreállítani, amelyet a magyar jogrendszer 2011 előtt biztosított.^[35]
• Fenntartási kötelezettség rögzítése:
  A beruházások utáni fenntartás hiánya jogi szabályozással ellensúlyozható. Kötelező lenne minden EU-s és hazai forrásból megvalósuló zöldinfrastruktúra-projekthez tízéves fenntartási tervet csatolni.
• Nemzetközi kötelezettségek:
  Az EU Biodiverzitás Stratégia^[36] és a Párizsi Klímaegyezmény is előírja a természetalapú megoldások előtérbe helyezését. Magyarország számára ez közvetlen jogi és politikai feladat.

Jogi végkövetkeztetésünk, hogy a települési zöldinfrastruktúra a környezethez való alapjog egyik intézményes garanciája. Ha az állam és az önkormányzatok elmulasztják a zöldfelületek biztosítását, azzal közvetve az alapjog érvényesülését akadályozzák.

2. Szociológiai következtetések

A szociológiai dimenzióban a települési zöldinfrastruktúra a társadalmi igazságosság eszköze.

• Területi egyenlőtlenség:
  Kutatások igazolták, hogy Budapesten a belső kerületekben az egy főre jutó közparkterület átlagosan 2–3 m², míg a külső kertvárosi részeken ez akár 10–15 m² is lehet.^[37] Ez egyértelműen mutatja a területi egyenlőtlenséget, amely társadalmi hátrányokkal párosul (alacsony jövedelmű csoportok jellemzően kevesebb zöldfelülethez férnek hozzá).
• Egészségügyi egyenlőtlenség:
  A hőhullámok során a belvárosi, zöldfelület-hiányos területeken lényegesen magasabb a sürgősségi ellátások száma. Ez azt jelzi, hogy a zöldfelület hiánya közegészségügyi kockázat.^[38]
• Közösségi részvétel szerepe:
  A közösségi kertek példája jól mutatja, hogy a zöldfelületek nemcsak rekreációs, hanem társadalmi kohéziós funkciót is betöltenek.^[39] A közösen művelt kert erősíti a társadalmi kapcsolatokat, bevonja a marginalizált csoportokat, és hozzájárul a városi közösségek demokratikus kultúrájához.
• Szociális célzottság fontossága:
  A szubsztantív esélyegyenlőség elve alapján a zöldinfrastruktúra-fejlesztéseket elsődlegesen azokban a városrészekben kell megvalósítani, ahol a legnagyobb a hősziget-intenzitás, a legrosszabb a levegőminőség, és a legmagasabb a társadalmi hátrányok aránya.^[40]

Szociológiai végkövetkeztetésünk, hogy a települési zöldinfrastruktúra egyfajta „láthatatlan szociálpolitika”. Ott tölti be a szerepét, ahol más közszolgáltatások (egészségügy, szociális ellátás) nem képesek hatékonyan csökkenteni a társadalmi egyenlőtlenségeket.

3. Kertészeti–ökológiai következtetések

A kertészeti–ökológiai dimenzióban a települési zöldinfrastruktúra ökológiai szolgáltatások láncolata, amelynek tervezése és fenntartása speciális szakértelmet kíván.

• Fajválasztás dilemmái:
  Az őshonos fajok (pl. Quercus robur, Tilia cordata) ökológiai értéke vitathatatlan, ugyanakkor a klímaváltozás miatt számos faj pusztulásnak indulhat. Ezért szükséges a „klímaadaptív fajkeverék” alkalmazása, ahol az őshonos fajokat szárazságtűrő, de nem invazív fajokkal egészítik ki.^[41]
• Ökoszisztéma-szolgáltatások maximalizálása:
  Egyetlen fa is képes évente több száz liter vizet visszatartani, árnyékával több fokkal csökkenteni a környezeti hőmérsékletet és jelentős mennyiségű szén-dioxidot megkötni. Az ilyen szolgáltatások mérése és beépítése a tervezésbe (MAES-indikátorok) kulcsfontosságú.^[42]
• Fenntartási újítások:
  A hagyományos, intenzív gyepfenntartás (gyakori kaszálás, vegyszerhasználat) ökológiailag káros és költséges. Ehelyett a mozaikos kaszálás és a vadvirágos rétek alkalmazása kedvez a beporzóknak, miközben olcsóbb fenntartást tesz lehetővé.^[43]
• Kék-zöld integráció:
  A vízfelületek és a növényzet integrált tervezése (pl. esőkertek, patakparti zöldfolyosók) nemcsak esztétikai, hanem árvízvédelmi és vízvisszatartási funkciót is betölt.^[44]

Kertészeti végkövetkeztetésünk, hogy a települési zöldinfrastruktúra hosszú távú sikerét a szakmailag megalapozott ökológiai tervezés és fenntartás garantálja. A mérnöki megoldások (burkolat, vízkezelés) és a zöld elemek integrációja teremti meg a városi ökoszisztéma stabilitását.

4. Következtetések

A Rákos-patak revitalizációja példaként mutatja, hogy a jogi keretek, a társadalmi bevonás és a szakmai kivitelezés együttesen képes valódi rendszerszintű változást elérni.

• Jogi szempontból: a projekt a településrendezési és környezetvédelmi előírásokhoz igazodva jogszerű és tervezhető keretet adott.
• Szociológiai szempontból: a közösségi bevonás és a társadalmi esélyegyenlőség előtérbe állítása növelte a legitimitást.
• Kertészeti–ökológiai szempontból: a fajválasztás, a vízvisszatartás és beporzóbarát megoldások biztosították a fenntarthatóságot.

Véleményünk szerint a települési zöldinfrastruktúra hárompilléres megközelítése nélkülözhetetlen. A jogi előírások adják a kereteket, a társadalmi igazságosság határozza meg a célokat, a kertészeti–ökológiai szakértelem pedig garantálja a gyakorlati megvalósíthatóságot.

A jövő városai nem pusztán „épületek halmazai”, hanem összekapcsolt ökoszisztémák, amelyekben az ember és a természet új, kiegyensúlyozott viszonyban élhet. A települési zöldinfrastruktúra ennek a paradigmaváltásnak a kulcseleme Magyarországon is.

^[1] European Commission: Green infrastructure – Enhancing Europe’s natural capital. COM(2013) 249 final. Brussels: European Commission. 4. o.; https://doi.org/10.2779/54125.

^[2] Demuzere, M. – Orru, K. – Heidrich, O. – Olazabal, E. – Geneletti, D. – Orru, H. – Bhave, A. G. – Mittal, N. – Feliu, E. – Faehnle, M.: Mitigating and adapting to climate change: Multi-functional and multi-scale assessment of green urban infrastructure. Journal of Environmental Management 2014/146., 3. o.; https://doi.org/10.1016/j.jenvman.2014.07.025.

^[3] European Commission: i. m. (2013) 6. o.

^[4] Csapó Tamás – Szilágyi Z.: Településföldrajz és településtervezés. Akadémiai Kiadó, Budapest 2021, 112. o.

^[5] European Commission: i. m. (2013) 5. o.

^[6] European Commission: i. m. (2013) 14. o.

^[7] Maes, J. – Paracchini, M. L. – Zulian, G. – Dunbar, M. B. – Alkemade, R.: Synergies and trade-offs between ecosystem service supply, biodiversity, and habitat conservation status in Europe. Biological Conservation 2016/155., 6. o.; https://doi.org/10.1016/j.biocon.2012.06.016.

^[8] Csapó – Szilágyi: i. m. (2021) 118. o.

^[9] Budapest Főváros Önkormányzata. Radó Dezső Terv – Budapest zöldinfrastruktúra-fejlesztési és fenntartási akcióterv. Budapest, Fővárosi Önkormányzat 2021, 7. o.

^[10] Lukács, A. – Major, Á. – Varga, A.: Települési zöldinfrastruktúra és klímaadaptáció Magyarországon. Földrajzi Közlemények 2020/144(1)., 63. o.; https://doi.org/10.32643/fk.144.1.4.

^[11] Pauleit, S. – Zölch, T. – Hansen, R. – Randrup, T. B. – Konijnendijk, C.: Nature-based solutions and climate change – four shades of green. In: N. Kabisch – H. Korn, J. Stadler – A. Bonn (szerk.): Nature-based solutions to climate change adaptation in urban areas. Springer 2017, 6. o.; https://doi.org/10.1007/978-3-319-56091-5_3.

^[12] Jennings, V. – Baptiste, A. K. – Yun, J.: Urban green space and the pursuit of health equity in parts of the United States. International Journal of Environmental Research and Public Health 2017/14(11), 4. o.; https://doi.org/10.3390/ijerph14111432.

^[13] Csapó – Szilágyi: i. m. (2021) 125. o.

^[14] Wolch, J. R. – Byrne, J. – Newell, J. P.: Urban green space, public health, and environmental justice: The challenge of making cities „just green enough”. Landscape and Urban Planning 2014/125., 237. o.; https://doi.org/10.1016/j.landurbplan.2014.01.017.

^[15] Van den Bosch, M. – Sang, Å. O.: Urban natural environments as nature-based solutions for improved public health – A systematic review of reviews. Environmental Research 2017/158., 120. o.; https://doi.org/10.1016/j.envres.2017.05.040.

^[16] WHO Regional Office for Europe. Urban green spaces and health: A review of evidence. Copenhagen 2016, 28. o.; ISBN: 9789289052066.

^[17] Lukács – Major – Varga: i. m (2020) 68. o.

^[18] Firth, C. – Maye, D. – Pearson, D.: Developing „community” in community gardens. Agriculture and Human Values 2011/28(4), 556. o.; https://doi.org/10.1007/s10460-011-9311-0.

^[19] Budapest Főváros Önkormányzata: i. m. (2021) 12. o.

^[20] Pauleit – Zölch – Hansen – Randrup – Konijnendijk: i. m. (2017) 13. o.

^[21] Konijnendijk, C. C.: The urban forest and climate change. Routledge, 2021, 8. o.; ISBN: 9780367331611.

^[22] Hall, D. M. – Camilo, G. R. – Tonietto, R. K. – Ollerton, J. – Ahrné, K. – Arduser, M. – Threlfall, C. G.: The city as a refuge for insect pollinators. Conservation Biology 2017/31(1), 459. o.; https://doi.org/10.1111/cobi.12840.

^[23] Budapest Főváros Önkormányzata: i. m. (2021) 15. o.

^[24] Oberndorfer, E. – Lundholm, J. – Bass, B. – Coffman, R. R. – Doshi, H. – Dunnett, N. – Rowe, B.: Green roofs as urban ecosystems: Ecological structures, functions, and services. BioScience 2007/57(10), 823. o.; https://doi.org/10.1641/B571005.

^[25] Demuzere et al: i. m. (2014) 6. o.

^[26] Lukács – Major – Varga: i. m. (2020) 72. o.

^[27] Budapest Főváros Önkormányzata: i. m. (2021) 17. o.

^[28] Lukács – Major – Varga: i. m. (2020) 70. o.

^[29] Konijnendijk: i. m. (2021) 9. o.

^[30] Csapó – Szilágyi: i. m. (2021) 132. o.

^[31] Budapest Főváros Önkormányzata: i. m. (2021) 18. o.

^[32] Demuzere et al: i. m. (2014) 7. o.

^[33] Demuzere et al: i. m. (2014) 9. o.

^[34] Csapó – Szilágyi: i. m. (2021) 118. o.

^[35] Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Osiris, Budapest 2015, 73. o.

^[36] European Commission. EU biodiversity strategy for 2030: Bringing nature back into our lives. European Commission, Brussels 2020, 14. o.; https://doi.org/10.2779/677548.

^[37] Csapó – Szilágyi: i. m. (2021) 125. o.

^[38] Lukács – Major – Varga: Települési zöldinfrastruktúra és klímaadaptáció Magyarországon. Földrajzi Közlemények 2020/144(1)., 68. o.; https://doi.org/10.32643/fk.144.1.4.

^[39] Firth – Maye – Pearson: i. m. (2011) 556. o.

^[40] Wolch – Byrne – Newell: i. m. (2014) 237. o.

^[41] Konijnendijk: i. m. (2021) 9. o.

^[42] Maes et al: i. m. (2016) 11. o.

^[43] Hall et al: i. m. (2017) 460. o.

^[44] Oberndorfer et al: i. m. (2007) 824. o.