A sok-e vagy kevés, illetve túlméretezett-e az igazgatás hazai létszáma tárgyú vitáknál alapvetően arra is figyelemmel kell lenni, hogy a nemzetközi közszolgálati rendszerekre vonatkozó adatok általános érvényű következtetések levonása céljából nehezen kezelhetőek.

Ennek legfőbb oka, hogy az egyes országok eltérő államszervezeti sajátossággal rendelkeznek, valamint különböző jogi és terminológiai kategóriákat használnak. Pl. a köztisztviselő fogalmát eltérő körben alkalmazzák, néhol a fegyveres erők, rendőrség tagjait is idesorolják, máshol pedig bármiféle rendező elv nélkül egyes szolgáltató közintézmények alkalmazottai is köztisztviselőnek minősülnek. Ezért e körben csupán arra nyílik lehetőség, hogy az egyes közigazgatási területeket érintő strukturális változások mögött meghúzódó létszámfejlődési tendenciákra rávilágítsunk, és e jelenségek közötti kapcsolatokat szakmailag értékeljük, kijelölve ezzel a különböző létszámviszonyok összevetésén alapuló tudományos vizsgálódás irányait.

S mindezt kellően árnyalja az, hogy „az állami alkalmazottak száma 8–15 évenként mindenütt a világon megduplázódik”.*

A fentiek természetesen nem jelenthetik azt, hogy e területen nincs bőségesen tennivaló. Nem is feltétlenül létszámleépítésre, mint inkább átcsoportosításra van szükség.

A közigazgatás teljes vertikuma ebből a szempontból azért is áttekintendő, mivel a korábbi alapvető korszerűsítési célok, így:

• a közigazgatás olcsóbbá tétele mind az állampolgárok, mind az apparátusok tekintetében;

• a gépesítéssel összegezhető és kiaknázható erőforrások (pénz, létszám, információ);

• továbbá az igazgatási tevékenység technologizálásában rejlő előnyök kiaknázása ma is időszerűek.

Mindezek miatt nem célszerű az ún. olcsó közigazgatás téveszméjébe esni. Nem kerülheti el a figyelmet az, hogy a hatékony közigazgatás szervezettséget, létszámot, anyagi ráfordítást kíván, s mindez rövid távon egyáltalán nem olcsó. Hosszabb távon azonban, a hatékony működés eredményeként, többszörösen megtérülnek a ráfordított beruházások.

A jelentősebb tartalékok mindezek miatt nem a belső, önfenntartó költségek területén vannak, hanem a közigazgatás külső tevékenységében. A társadalomnak és a nemzetgazdaságnak azok a közigazgatási lépések kerülnek nagyon sokba (súlyos milliárdokba), amikor a közigazgatás gépezete indokolatlanul jön mozgásba. Ennek megszüntetésében és felszámolásában vannak a legjelentősebb tartalékok.

A 2002-ben Koppenhágában megtartott II. Európai Minőség Konferencián kiemelten rámutattak, hogy a közigazgatásban a minőség pénzben kifejezhető érték. A felmérések azt mutatják, hogy a bürokratikus kötöttségek által kiváltott költségek az EU GDP-jének 4–6%-át jelentik. Az indokolatlan jogszabályi kötöttségek és beavatkozások megszüntetésével 15%-kal csökkenthetőek a költségek, amely mintegy 45 milliárd eurós megtakarítást jelentene.

A fentiek ráirányítják a figyelmet arra, hogy nem odázható tovább a közigazgatási jogszabályok átfogó felülvizsgálata (regulációs és deregulációs reformok).

Így van ez annak ellenére, hogy 1989- ben és 1990-ben eredményesnek értékelhető intézkedésekre került sor a joganyag felülvizsgálata és rendbetétele körében.

A kérdés és az abból fakadó problémák azért vannak mégis változatlanul napirenden, mert az ágazati ellenállás miatt rengeteg olyan szükségtelen szabályt kell a jogalkalmazóknak jelenleg is alkalmazniuk, amelyek hatályon kívül helyezésére vagy újraszabályozására nem került sor.

Legalább annyira káros a hatása azonban annak, ha a közérdek, a védett értékek és a közérdekű szempontok érvényesítése nem jelenik meg a jogszabályokban, vagy a létező szabályok végrehajtását senki sem ellenőrzi, s elmarad a mulasztások szankcionálása. Kiemelendő, hogy a jogszabályok gyakorlatban való végrehajtása csak akkor kaphat a társadalomtól támogatást, s abban az esetben lehet közhatalmi presztízse, ha az említett két elem egyensúlya a szabályozásban megfelelően érvényesül.

Azt, hogy ez mely területeken leginkább indokolt, már egy következő dolgozat témája. A szükségtelen feladatokról leginkább a – polgármesteri hivatalokat vezető – jegyzőket kell megszabadítani, s erre elsősorban a formális hatáskörgyakorlások területén van égetően szükség.

S talán ez is igazolja, hogy a közigazgatás (ill. a közszolgálat) nem létszámában, hanem kifelé ható működésében pazarló, s abban vannak jelentős tartalékai. Mert pénz- és erőforrás-pazarló az (súlyos milliárdokban is mérhető), amikor a bürokratikus eljárás – a sorban állás – a tömegesen előforduló ügyekben a mindennapok során lopja az állampolgár, az adófizető és a vállalkozó idejét.

Mert pazarlás, amikor a jegyző (ügyintéző) formálisan és ún. „postás” szerepkörben intézkedik pl.:

• optometrista-látszerész engedélyt vagy szakfordító és tolmácsigazolványt ad ki;

• indokolatlanul előírt hatósági bizonyítványokban foglalja írásba az ügyfél személyes nyilatkozatát egy másik állami szervnél történő „szíves felhasználás céljából”;

• hatósági engedélyt ad ki olyan esetekben is, ahol elegendő lenne a bejelentés vagy az önkéntes jogkövetés;

• olyan támogatásokról dönt (pl. cukorbetegek havi támogatása), amelyek összege elenyésző annak költségéhez képest, amelynek megállapítása az államnak, illetve a társadalomnak kerül;

• olyan bevételek beszedése iránt intézkedik rendszeresen hatóságként, amelyeknek igazgatási költsége 3- szor, 4-szer többe kerül, mint ami általuk befolyik a költségvetéshez;

• olyan (1000 Ft-os, valamint 5000 Ftos) bírságok beszedése iránt hozza mozgásba kellő hatósági szigorral a hivatali apparátust, amelynek költsége az említett 8–10-szeresét teszi ki.

Mert indokolatlan sorban állást és hivatalba járást intézményesít az, hogy pl.:

• jelenleg 15 különböző hatóság (9 minisztérium felügyelete mellett) lát el állami fogyasztóvédelmi feladatokat, amelyek enyhén szólva nem eléggé összehangoltak;

• számos dekoncentrált szerv és hatásköreinek párhuzamos jelenléte helyett igen sok területen hiányzik az integrált feladatellátás;

• számos – a lakosságot tömegesen érintő – az 1950-es években megalkotott, elavult jogszabály (ld.: hagyatéki eljárás) alkalmazását követeljük meg a jogalkalmazóktól;

• közel 4000 munkahelyi kifizető helyen foglalkoznak ma is az ún. családtámogatások megállapításával, s emellett az érintetteknek a MÁK területi szerveit is fel kell keresniük, ha az ellátás továbbfolyósítása merül fel;

• az okmányirodákban viszonylag gyorsan megkapható vállalkozói igazolványok tulajdonosait joggal szomorítja el az, hogy különböző bejelentési kötelezettségeket kell teljesíteniük az adóhatóságnál vagy az érintett társadalombiztosítási igazgatási szervnél, ez a nyomtatványok átalakításával persze megelőzhető lenne;

• csak a MÁK területi szervei tudják, hogy a közszolgálati jogviszonyban foglalkoztatott köztisztviselők, közalkalmazottak járandóságai nyilvántartásainak rendszere olyannyira bonyolult, hogy jelenleg 1846 bérelemet kell nyilvántartani;

• szintén az ügyféli terheket csökkentené, ha az illetékügyek számos esetben jelenleg megkettőzött rendszerét racionalizálni lehetne;

• a közigazgatási eljárásban felmerülő végrehajtás komolyságát és hatékonyságát szolgálná egy integrált feladatkörű végrehajtó szolgálat megteremtése és működtetése.

A hatósági tevékenység újraszabályozása során elengedhetetlenné válik az is, hogy a jogalkotók a korábbinál lényegesen nagyobb hangsúlyt fektessenek az állampolgárral szembeni bizalmatlanság felszámolására. Erre elsőként az állampolgárok mindennapi életét indokolatlanul megkeserítő eljárások során van égető szükség. A jogalkalmazók és az állampolgárok véleménye alapján számos eljárásban teremthető meg annak a feltétele, hogy

• a hatóságok a közhatalmi szabályoknak az ügyfelek önkéntes jogkövetésével és utólagos felelősségre vonásával szerezzenek érvényt;

• ahol ez lehetséges, a szükségtelen engedélyezést megszüntessék vagy azt bejelentési kötelezettséggel váltsák fel.

Mindebben sokat jelentene egy olyan – évek óta hiányzó – mechanizmusnak a megteremtése, aminek alapján a jogalkalmazó érdekelt és kötelezett lenne arra, hogy a hivatali csatornákon gyorsan visszajelzést küldjön az eleve alkalmatlan vagy az idők során alkalmatlanná vált hatósági előírásokról. A hatósági bürokrácia csökkentése érdekében rendszeresíteni lehet a különféle ötletpályázatokat a jogalkalmazók és az ügyfelek körében, mivel a szükségtelen eljárások elszenvedői tudják igazán felszínre hozni az anomáliákat. ■