Múlt év novembere óta több alkalommal is lehetőségem volt tanulmányozni a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (továbbiakban Ktv.) módosítását célzó törvényjavaslatot.

Minél többször olvasom, annál inkább aggodalommal tölt el, hogy többek között a kontraszelekció melegágyának számító pályáztatási rendszert szándékozza a módosító javaslat még kedvezőtlenebb módon, szinte gyökeresen átalakítani. A pályáztatási rendszer azon területén, ahol pedig a változtatás szükségessége az égre kiált, ott sajnálatos módon nem tükröződik korrekciós szándék.

A javasolt új szabályozás szerint a Ktv. 10. § (1) bekezdésének első mondata nagyon határozottan kimondja, hogy a központi államigazgatási szervnél, annak területi, helyi szervénél vezetői kinevezés és vezetői megbízás csak pályázat alapján adható. A javaslattevő azonban, talán saját határozottságától is megijedve, rögtön felpuhítja az előbbi kategorikus szabálymondatot, és kijelenti, hogy pályázati eljárás nélkül is adható vezetői kinevezés annak a köztisztviselőnek, aki a közigazgatási szerv alkalmazásában áll. Lám-lám, nem kell semmi mást sem csinálni a pályázati eljárás kikerülése érdekében, mint azt, hogy a vezetői állásra kiszemelt sógorkomám- uram-bátyám célszemélyt először felvesszük az adott közigazgatási szervhez nem vezető beosztásba, majd kis idő múltán rajtaütésszerűen kinevezhetjük vezető pozícióba. Hiszen ekkor már belső munkatársnak számít, akire nem kötelező alkalmazni a pályázati eljárást. Ha valakinek a figyelmét mégis elkerülné az előbb említett lehetőség, annak segítségére siet a fentebb jelzett szakasz harmadik mondata, amely szerint egyéb vezetői megbízás esetén a közigazgatási szerv vezetője pályázatot írhat ki, vagyis a pályázat kiírása nem kötelező, és erről (mármint a pályázat kiírásáról, illetve nem kiírásáról) a közigazgatási szerv vezetője dönt. Hogy mégis mi számít egyéb vezetői megbízásnak, arról az idézett szakasz nemes egyszerűséggel egy betű említést sem tesz, ezzel tág teret engedve a jogalkalmazó fantáziájának. Számtalan esetben szót emeltek már kiváló jogtudósaink annak érdekében, hogy a közigazgatási jogalkotásból száműzni kellene a parttalan generális felhatalmazásokat és a határozatlan jogfogalmakat, de úgy látszik, mindhiába.

A módosító javaslat alapján a Ktv. 10. § (4) bekezdésében az újdonság varázsával hat az olvasóra a pályázati rendszerben egy új szerv megjelenése, amelynek a neve: Kormányzati Személyügyi Központ (a továbbiakban KSZK). Az új szabályozás szerint a pályázati felhívást nem az érintett közigazgatási szerv írja ki, hanem a KSZK, a döntés lehetősége azonban szerencsére megmarad az érintett közigazgatási szervnél. A módosító törvényjavaslat részletes indokolása azzal magyarázza a KSZK létrehozásának szükségességét, hogy annak közreműködésével egységesebbé válik a pályázati eljárás, és megkönnyíti a munkáltató számára a kiválasztást. A részletes indokolás az egyszerűsítés és könnyítés érdekében azonnal megjegyzi, hogy a pályázati eljárás részletes szabályait a kormány a későbbiek során külön rendeletben határozza meg.

További problémát vet fel a módosító javaslat szerinti Ktv. 10/A. § (1) bekezdése, amely a pályázati felhívás közzétételétől számított 10 napra csökkenti a jelenlegi 15 napos legrövidebb benyújtási határidőt. A pályázat benyújtására meghatározott idő megrövidítése nyilvánvalóan nem az esélyegyenlőséget fogja növelni. Azok a pályázni szándékozók, akik a közlöny kézhezvételekor szereznek csak tudomást a pályázati lehetőségről, eleve hátránnyal indulnak jól informált, az állást meghirdető közigazgatási szerv holdudvarához tartozó pályázókkal szemben. Emellett technikai problémák is felmerülnek, hiszen például az erkölcsi bizonyítvány beszerzése így szinte lehetetlenné válik az idő rövidsége miatt.

A jegyzőket illetően azonban (látszólag) megnyugtató módon úgy fogalmaz az új szabályozás tervezete, hogy a képviselő- testületek által lefolytatott pályázati eljárás lebonyolításában a KSZK nem vesz részt. Vagyis a jegyzők kiválasztásának jelenlegi gyakorlatát nem érinti a köztisztviselői pályáztatási rendszerben egyébként jelentős változtatásokat hozó módosító javaslat. Véleményem szerint azonban a jegyzők kiválasztásának és ezen túlmenően közszolgálati jogviszonyuk jelenlegi törvényi szabályozásának érintetlenül hagyása a jegyzői hivatásrendet is veszélyeztető kontraszelekció fennmaradását erősíti.

Közismert a jelenség, hogy a helyi önkormányzatok egy része, a „hatalom kis körei”-nek a helyhatósági választások során jelentős mértékben megváltozott összetételű testületei „előszeretettel” váltak meg az azt megelőző ciklusban szolgálatot teljesítő jegyzőktől. A feleslegessé vált jegyző gyors és hatékony eltávolításának az alapfeltétele, hogy közös megegyezéssel egyik napról a másikra megszüntethető legyen a közszolgálati jogviszonya. Ezt pedig úgy érték el, hogy a nemkívánatos személlyé vált jegyzőnek akár több tízmillió forintos „fájdalomdíjat” kínált fel az adott önkormányzat a közös megegyezésért cserébe, amit a jegyző természetesen elfogadott. Nem kell különleges jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, a hatalom helyi kis köreinek holdudvarából kerültek ki az új jegyzők, amelynek tényét a helyi sajtó már a pályázati eljárás megindítása előtt borítékolta. Ezzel a módszerrel szánalmas színjátékká alacsonyították a pályázati eljárást, és statisztaszerepbe kényszerítették a többi pályázót. Közigazgatási szakemberek, de érdekvédelmi szervezetek is már többször felvetették annak szükségességét, hogy változtatni kellene a jegyzők sokszor kiszolgáltatott helyzetén. A kiválasztás, a kinevezés és a közszolgálati jogviszony gyakorlatában a közigazgatási hivatalok szerepvállalása jelentősen változtathatna a hatalom kis köreitől való függőségen. Lezárva az előbbi gondolatsort, látható, hogy a kontraszelekció nemcsak kényelmes, hanem igen költséges dolog, és ami a legbosszantóbb, hogy az adófizetők pénzéből finanszírozzák.

A módosító javaslat szerint a Ktv. 60. § (2) bekezdése helyébe olyan rendelkezés lépne, amely lehetővé tenné a munkáltató számára, hogy a munkáltató kérelmére a bíróság mellőzze a köztisztviselő eredeti munkakörbe történő visszahelyezését, különösen akkor, ha eredményes pályázat útján betöltötték a munkakört. Íme egy újabb jogi eszköz a kontraszelekcióban érdekelteknek. Én idáig úgy tanultam, hogy a jog a jó és az igazságosság művészete (Jus est ars boni et aequi.). Felvetődik a római jog ezen regulájának hazánkban ez időtájban lévő időszerűségének a kérdése. Ugyanis arról van szó, hogy a munkaügyi bíróságon jogerősen pert nyert köztisztviselő simán elveszítheti az állását, mert amíg ő pereskedett, addig a munkáltató pályázat útján már be is töltötte az adott álláshelyet. Sőt mi több, a munkáltató kérheti a bírót, hogy a jogellenesen elbocsátott köztisztviselő ne kaphassa viszsza az őt jogosan megillető állását. Mindezt megtetézve a fenti szakasz (3) bekezdése meg száznyolcvan fokos fordulattal azt mondja ki, hogy ha a bíró netán mégis visszahelyezi a köztisztviselőt az eredeti munkakörébe, akkor a munkáltató az adott munkakörbe időközben kinevezett köztisztviselő jogviszonyát rendes felmondással és kártérítéssel megszüntetheti. Vagyis a gyanútlan pályázó, aki már biztos munkahely birtokában képzelte magát, egyszer csak azt veszi észre, hogy hirtelen fordulattal az utcára került. Ez minden, csak nem jogbiztonság, ez nem jogőrzés, hanem jogorzás. Ez a „jogi” (jogtalan) megoldás nagyon jó a munkáltatónak, mert ő mindenképpen jól jár, csak éppen az érintett (a pereskedő és az új pályázó) köztisztviselőknek kifejezhetetlenül igazságtalan.

Azonban nem akarok egyoldalú lenni. A módosító törvényjavaslat számos jó és szükséges elgondolást tartalmaz. Nem vitatom a változtatás szükségességét és a módosító javaslatot összeállítók jó szándékát sem. Én főleg a kontraszelekció jelenségének szemszögből kívántam elemezni a törvényjavaslatot.

A rendszerváltás talán egyik legnagyobb hiányossága az, hogy a kontraszelekció működését sok esetben nem sikerült kiküszöbölni a közigazgatás vezető állásainak betöltése esetében. Megérné a fáradtságot és sok tanulsággal szolgálna, ha valaki készítene egy tanulmányt arról, hogy a minisztériumi szakállamtitkároktól kezdve a területi főhatóságok vezetőin át a jegyzőkig hányszor cserélődtek a rendszerváltás óta az adott vezető állásokban a közigazgatási szakemberek. Természetesen sokan nyugdíjba vonultak, természetesen sokan feljebb léptek a hivatali ranglétrán, természetesen létezik egy normális mértékű fluktuáció. De ilyen sokan és ilyen irdatlan mértékben és ilyen rövid idő alatt?! A helyzeten alapvetően nem tudott javítani az 1992-től létező, a Ktv.-ben lefektetett pályáztatási rendszer, amely kétségtelenül megreformálásra szorul.

Manapság sok szó esik a reformokról, többek között a közigazgatás reformjáról. Egyetlen reformtörekvés sem lehet sikeres, ha azzal egy időben nem kerülnek felszámolásra a reformokat fékező folyamatok. Márpedig a közigazgatás reformját nemcsak fékezi, de meg is hiúsíthatja a kontraszelekció. Teljességgel igaz, hogy változtatásra szorul a közszolgálati pályáztatási rendszer és ezen belül főleg a jegyzők kiválasztása is. Viszont az is igaz, hogy olyan törvényjavaslatra van szüksége a közigazgatásnak, amely nem ad táptalajt a kontraszelekció káros és kártékony jelenségének.