A hulladékgazdálkodás, környezetvédelem és fenntarthatóság területén történő fejlődés egyre inkább a jogi szabályozások átalakítását követeli meg napjainkban, különösen a helyi önkormányzatok szintjén. Magyarországon az önkormányzatok vállalták a kulcsszerepet a helyi hulladékkezelésben, és az elmúlt évtizedekben megfigyelhető gazdasági, társadalmi és környezeti változások új kihívások elé állították a magyarországi önkormányzati hulladékgazdálkodási rendszert.

Bevezető gondolatok

E cikk célja a magyarországi önkormányzati hulladékgazdálkodás jogi szabályozásának átfogó elemzése és értékelése, figyelembe véve a jogi szabályozás rendszerében bekövetkezett utóbbi féléves változásokat és azok hatásait. A jogi hátteret alkotó rendeletek, törvények és egyéb jogszabályok mélyreható vizsgálata révén a cikk megkísérli feltárni az önkormányzatok számára felmerülő jogi követelményeket és a fennmaradó lehetőségeket a hulladékgazdálkodás terén. Emellett a változások mögötti indítékok, a jogszabályok előzményei és azok társadalmi-gazdasági kontextusba helyezése segítenek jobban megérteni a jogi szabályozás átalakulásának gyökereit és következményeit.

A cikk különös figyelmet szentel azoknak a jogi eszközöknek és mechanizmusoknak, amelyek ösztönzik a fenntarthatóbb, környezetbarát hulladékgazdálkodási gyakorlatokat önkormányzati szinten. Ezen elemzések alapján írásom arra törekszik, hogy hozzájáruljon a tudományos közösség és a döntéshozók szélesebb körének megértéséhez, a magyarországi önkormányzati hulladékgazdálkodás jogi szabályozásának dinamikus és fejlődő jellegéhez.

Problémafelvetés

A közszolgáltatások biztosítása, illetve a közüzemek fenntartása egyre jelentősebb teher az államháztartás önkormányzati alszektorának, mivel azok az önkormányzatok saját forrásaiból döntő többségében nem megvalósíthatóak, ezért 2010-től (de leginkább felgyorsulva 2012-től) átalakult a központi költségvetésből történő finanszírozás rendszere, egyúttal pedig az önkormányzati feladatellátás szabályozási rendszere is. (Lásd bővebben: Lentner és Molnár, 2020; Lentner és Hegedűs, 2020.) Továbbá évek óta azt láthatjuk, hogy nemcsak a finanszírozási problémák miatt, hanem a szervezeti struktúra okán is nehézkesen fejleszthetőek az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok által ellátott közszolgálgatások (és ilyen a hulladékgazdálkodási szolgáltatás is) minősége, mivel azokban jelentősen vegyülnek a közigazgatási és magánjogi elemek, illetve megfontolások (Auer, 2018). Tovább erősítette a folyamatokat a COVID–19-járványhelyzet, amely jelentősen sújtotta a közszolgáltatások ellátását (Lentner és Cseh, 2020). Különösen igaz volt ez a magas élőmunkaerőt igénylő hulladékgazdálkodási szektorra, hiszen nagyszámban estek ki a munkavállalók és szinte újból kellett építeni, de mindenképpen gazdaságilag és szervezetileg is szükséges volt átstrukturálni a rendszert. Azt azonban előre kell vetíteni, hogy jelen cikk nem törekszik – már csak a terjedelmi kritériumokból adódóan sem – pro és kontra érvek felsorolására a hulladékgazdálkodás átalakítása tekintetében, illetve nem is jelentkezik célként a centralizált és a decentralizált közszolgáltatási feladatellátás között történő álláspontra helyeződés, inkább ismertetni kívánja az alapvető ok-okozati összefüggéseket.

Fontos kiemelni, hogy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás átalakítása néminemű párhuzamot mutat az egészségügyi alapellátások átalakításával, hiszen hasonló gazdasági megfontolások és finanszírozási problémák állnak a hátterében. (Lásd bővebben: Hegedűs és Pataki, 2014; Hegedűs, 2017.)

Az egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi II. törvény 2023. július 1. napi hatállyal lényegesen átalakította az önkormányzatok hulladékgazdálkodási feladatait, illetve a helyi hulladékgazdálkodásra ható jogköreit. Ezt a folyamatot tovább erősítette Magyarország Kormánya 2023. december 31-i hatállyal, az egyes hulladékgazdálkodási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 675/2023. (XII. 29.) Korm. rendelettel, mivel módosította többek között az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására létrehozott szervezet kijelöléséről, feladatköréről, az adatkezelés módjáról, valamint az adatszolgáltatási kötelezettségek részletes szabályairól szóló a 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet 23. §-ának szabályait. A legutóbbi – jelen cikk írása közben megalkotásra kerülő és hatályba is lépő – rendelkezés alapján a települési önkormányzat a koncessziós társasághoz vagy annak az érintett szolgáltatási területen hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenység körébe tartozó gyűjtési feladatot ellátó koncesszori alvállalkozójához fordul intézkedésért, ha a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenység ellátásának folyamatossága terén hiányosságot, problémát tapasztal. A települési önkormányzat – ha a koncessziós társaság vagy a koncesszori alvállalkozó részére ezt megelőzően adott azonos tartalmú tájékoztatása észszerű időn belül nem vezetett eredményre – haladéktalanul tájékoztatást ad az Építési és Közlekedési Miniszter részére, ha a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenység ellátásának hiánya vagy akadályoztatása merül fel, és az közvetlenül vagy súlyosan veszélyezteti a környezetet vagy az emberi egészséget. A tájékoztatásban megadja a településen ellátásban nem részesülő lakosok számát, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenység ellátását érintő problémát, valamint – ha részére a koncessziós társaság megküldte – a koncessziós társaság problémával kapcsolatos álláspontját.

Jelen cikkben vizsgált fő problémakör, hogy a 2021. évi II. törvény, illetve a 675/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet hatálybalépése után milyen eszközrendszer maradt 2024. évtől az önkormányzatok kezében a helyi hulladékgazdálkodás színvonalának megőrzése és a lakossági igények biztosítása érdekében. Ennek kapcsán, már előre kell vetítenünk, hogy lényegében ezek az eszközök vagy lehetőségek olyannyira leszűkültek, hogy már-már a teljes eltűnésükről is akár értekezhetnénk. Azonban vegyük lajstromba, hogy minek az elvesztéséről is beszélhetünk és mi maradt meg.

A 2023. év során történt változások

Több mint tíz éven át határozta meg az önkormányzatok szerepét a hulladékgazdálkodásban a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Htv.) 2. § (1) bekezdés 27a. pontja a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvénnyel (a továbbiakban: Mötv.) harmóniában úgy, hogy az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladat az Mötv. 13. § (1) bekezdés 19. pontja szerinti közfeladat az önkormányzat közigazgatási területén a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás helyi szintű részletszabályainak meghatározása, valamint a hulladékgazdálkodási közszolgáltató kiválasztása, a közszolgáltatási szerződés megkötése. Ez az alapfeladat kikerült mindkét törvényből 2023. július 1. napjával, amely fundamentumában alakította át az önkormányzati szerepkört. Azonban az önkormányzat feladata maradt az önkormányzati hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásának biztosítása a közszolgáltatóval kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés útján, mivel a Htv. 33. § (1) bekezdése hatályban maradt egészen az év végéig, ugyanis a 2023. évi CXX. törvény 4. §-a csak 2023. december 31. napjával módosította az adott szakaszt úgy, hogy a települési önkormányzat az állammal, illetve a koncessziós társasággal együttműködve kvázi közösen gondoskodik a saját tulajdonában vagy a települési önkormányzatok hulladékgazdálkodási feladatellátása érdekében létrehozott társulás tulajdonában álló, hulladék kezelését szolgáló létesítmények útján az átvett hulladék kezeléséről. Lényeges megjegyezni, hogy amíg korábban a Htv. 33. § (2) bekezdés értelmében főszabályként az önkormányzatok közbeszerzési eljárást folytattak le az önkormányzati hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátására, addig idéntől már ez a lehetőség sem áll fenn. Fontos kiemelni, hogy ellenben a hulladékgazdálkodás során a Htv.-ben rögzített települési önkormányzatra vonatkozó szabályok közül hatályban maradt a Htv. 33. § (4) bekezdése, amely alapján az önkormányzatoknak továbbra is eleget kell tenniük az Mötv. 13. § (1) bekezdés 5. pontjában foglalt köztisztasági feladatok ellátása körében a közterületen elhagyott hulladék felszámolásával összefüggő kötelezettségnek, és a hulladékgazdálkodási közfeladatellátási kötelezettségük elvonása nem mentesít ezen kötelezettség alól. Meglátásom szerint, mivel ez főleg a közterületen elhelyezett illegális hulladékelhelyezések ügykörét érinti, szoros összefüggésben áll a hulladékszállítás biztosításának feladatellátásával. Álláspontomat arra helyezem, hogy az elhagyott hulladék felszámolásához szükséges helyi intézkedések leginkább a már megvalósult szabálysértés orvoslását hivatottak elérni, azonban a hulladékszállítási közszolgáltatás folyamatos, hatékony és színvonalas biztosítása az illegálisan elhelyezett hulladék prevenciójaként is tekinthető. A prevenció ezen esszenciális lehetőségének – gondolok itt az olcsó, gyors és kötelező hulladékelszállításra – központosítása megnehezítheti az utólagos helyi intézkedéseket, hiszen nagyobb leterheltséghez vezethet az önkormányzat helyi hatósága oldalán. Ehhez kapcsolódóan szükséges felsorolni az önkormányzati rendeletalkotási jogkörök, vagyis a helyi szabályozási lehetőség drasztikus szűkítését, hiszen a hét szabályozási körből csupán egy maradt meg, amely alapján az önkormányzat helyi rendeletben állapítja meg az elhagyott hulladék felszámolásához szükséges helyi intézkedések körét. Alapvetően egyet tudok érteni a jogalkotóval abban, hogy az egységességre és a széttöredezettség felszámolására való törekvés szellemében az önkormányzat már nem állapíthatja meg az ellátandó hulladékgazdálkodási közfeladat tartalmát, illetve az adott színvonalú közszolgáltatási terület határait, így ezáltal jogi eszközökkel nem történhet sem pozitív, sem negatív diszkrimináció, habár ezeknek a saját helyi részletszabályoknak korábban is igazodniuk kellett az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervben foglaltakhoz. Ugyanezen megfontolásból csak a gazdasági teljesítőképesség hátterével szintén a területi differenciáltság felszámolását célozhatja a Htv. 35. § (1) bekezdés b) pontjának hatályon kívül helyezése, vagyis hogy a közszolgáltató tagjai, illetve a közszolgáltatói alvállalkozó által végzett hulladékgazdálkodási tevékenységet már nem szabályozhatja rendeleti úton az önkormányzat. Ellenben pontosan a korábban említett prevenciós hatás sérülése miatt – álláspontom szerint – nem üdvös a Htv. 35. § (1) bekezdés c)–f) pontokban rögzített önkormányzati rendeletalkotási jogkörök megszüntetése, mivel ezek a hulladékgazdálkodási közfeladat ellátásának rendjét és módját, a közszolgáltató és az ingatlanhasználó ezzel összefüggő jogait és kötelezettségeit, illetve az ingatlanhasználót terhelő (saját jogkörben megállapítható) díjfizetési kötelezettségeket megállapító helyi szabályok, továbbá az üdülőingatlanokra vonatkozó sajátos szabályozás, amely már sokkal inkább a sajátos helyi viszonyok függvénye, tehát a helyi szintű eltérő szabályozást indokolhatja, hiszen plasztikus példa a jelentős (és csak időszakosan használt) hétvégi vagy üdülőházas területtel rendelkező önkormányzatok esete; idesorolhatóak azon önkormányzatok esetében a biztosított díjkedvezmények is, amelyek területén hulladékudvar, illetve más, a hulladék megsemmisítését, raktározását vagy feldolgozását lehetővé tevő létesítmény fekszik. Itt érdemes megjegyezni, hogy ezen rendeletalkotási felhatalmazáson alapulva, ha az önkormányzat 2017. június 23-át követően és 2023. július 1-jét megelőzően díjkedvezményt vagy díjkompenzációt állapított meg, és nem tájékoztatta írásban a koncessziós társaságot arról, hogy a díjkedvezménnyel, illetve díjkompenzációval kapcsolatosan 2023. július 1-jét megelőzően általa viselt költségeket 2023. július 1-jét követően nem viseli, az önkormányzat továbbra is köteles megfizetni az ingatlanhasználó helyett a díjkedvezménynek, illetve díjkompenzációnak megfelelő összeget a koncessziós társaság részére, a koncessziós társaság pedig az önkormányzat által befizetett összeggel csökkentett díjat fizetteti meg az érintett ingatlanhasználóval. Ha az önkormányzati tájékoztatás később történik meg, abban az esetben a fizetési kötelezettség csak a tájékoztatás megküldését követő második hónap első napjától terheli az ingatlanhasználót a Htv. 35. § (4) bekezdés értermében. Új jogalkotási körnek tekinthető, hogy az önkormányzat képviselő-testülete rendeletet alkothat a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj részben vagy egészben történő átvállalásáról, illetve megállapíthatja a díj átvállalásával érintett személyi kört, továbbá az átvállalás e személyi körre vonatkozó egyéb feltételeit. Maguk a módosítások nemcsak az önkormányzatok mozgásterét szűkítették, hanem az állampolgárok véleményének kifejthetőségét is, hiszen a Htv. 36. § (2)–(3) bekezdés hatályon kívül helyezésével megszűnt a lehetősége a közmeghallgatás tartásának a hulladékgazdálkodással kapcsolatos döntés meghozatala előtt a nyilvánosság véleményének megismerése érdekében, illetve a települési hulladék elkülönített gyűjtésének bevezetésével kapcsolatos döntés meghozatala előtt.

Megmaradtak 2024-től is – csak kismértékben a 675/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet által történt módosulással – az önkormányzatok lakosságot érintő tájékoztatási kötelezettségei, így a 246/2014. (IX. 29.) Korm. rendelet 4. § (6) bekezdés szerint például továbbra is az önkormányzat kötelessége, hogy tájékoztassa a lakosságot honlapján és a helyben szokásos módon a hulladékgyűjtő sziget elérhetőségéről és működési rendjéről; a hulladékgyűjtő sziget igénybevételének feltételeiről, így különösen a hulladékgyűjtő szigetre telepített gyűjtőedényben elhelyezhető hulladék jellegéről, fajtájáról, valamint elszállításának gyakoriságáról. Ugyanígy a 246/2014. (IX. 29.) Korm. rendelet 10. § (7) bekezdés értelmében az önkormányzat tájékoztatja a lakosságot a hulladékgyűjtő udvar bejáratánál, a honlapján vagy a helyben szokásos módon az udvar elérhetőségéről és működési rendjéről; az udvar igénybevételének feltételeiről, így különösen a hulladékgyűjtő udvarban átadható hulladék jellegéről, fajtájáról, mennyiségéről; valamint az udvar nyitvatartási rendjéről. Illetve hatályon kívül lett helyezve a 23/2003. (XII. 29.) KvVM rendelet, amely alapján az önkormányzat köteles volt tájékoztatni a lakosságot, amennyiben a biohulladék-kezelő telep lakosságnál keletkező biohulladékot is fogad, annak működési rendjéről. Ezek a tájékoztatási kötelezettségek azonban kiterjesztésre kerültek a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet ellátó koncessziós társaságokra és koncesszori alvállalkozókra is, így nekik is hasonló módon kötelességük a lakossági tájékoztatás.

Most, hogy végigvettük a főbb változásokat, térjünk ki röviden az egész átalakítás mozgatórugójára, amelyet a 2021. évi II. törvény indokolásában találhatunk meg. A hulladékgazdálkodás átalakításának hátterében az Európai Unió körforgásos gazdaságra történő átállását célzó, 2018 tavaszán elfogadott irányelv csomagjának a végrehajtása, illetve ennek kapcsán a meghirdetett Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv állt, amelynek egyik fő eleme az illegális hulladéklerakás felszámolása. A törvényalkotás során a jogalkotó indokolásában kifejtette azt is, hogy „Az Európai Unió álláspontja szerint az Unió gazdasága jelentős mennyiségű potenciális másodnyersanyagtól esik el, amelyek a különböző hulladékáramokban találhatók. Mindenre figyelemmel az Európai Unió úgy ítélte meg, hogy szükség van a hulladékgazdálkodással kapcsolatos uniós jogszabályok módosítására, és egy olyan uniós szinten egységes rendszer kialakítására, amely biztosítja a hulladékban rejlő másodnyersanyagok kiaknázását és felhasználását.” Mindez természetesen a hazai önkormányzatok vezetősége számára is elfogadható – a lakossági érdekeket is magában foglaló – és előmozdítandó célként jelentkezhet. A jogalkotó tovább részletezi a jogalkotás céljait azzal, hogy „…a törvény kiemelt hangsúlyt fektet a körforgásos gazdaságra történő átállás jogalapjainak megteremtésére, az ehhez kapcsolódó uniós eszközök lehető legintenzívebb lehívása érdekében a körforgásos gazdaságra történő átállás kormányzati felelősére vonatkozó szabályainak rögzítésével”, tehát az átalakítás pénzügyi fedezetének biztosítására az uniós források prioritását célozza. Jelen témánk szempontjából a legrelevánsabb, hogy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer átalakításának „közigazgatási célja a hazai hulladék normatív szabályoknak megfelelő kezelési rendszerbe integrálása és annak szigorú, egymásra épülő ellenőrzési mechanizmusokkal történő kikényszerítése, közpolitikai célja – összhangban a KTA-ban foglaltakkal – az ország megtisztítása az illegális hulladéktól mind az itthon képződött, mind pedig a behozott külföldi illegális hulladék felszámolásával, a hulladékelhagyók szigorú szankcionálásával, az ország megtisztításával”, emiatt a jogalkotó úgy látta, hogy „a hulladékelhagyó magatartás felszámolásához a hulladékgazdálkodás rendszerszintű módosítása szükséges”, ehhez pedig rögzíti, hogy: „A szankciórendszer az arányosság elve mentén úgy kerül átalakításra, hogy tettenérés esetén elrettentő hatása is legyen. Ha a tettenérés nem valósul meg, úgy vélelmek felállításával az ingatlantulajdonos felelősségét állapítja meg a jog. Ez a konstrukció a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) hatályos 61. §-ában is megfogalmazásra kerül, így valójában csak a már hatályos – a bírósági gyakorlat alapján jogértelmezési problémákat fel nem vető, illetve a vadkár kapcsán hasonló jogtechnikai megoldást alkalmazó – szabályok továbbfejlesztésére kerül sor.” Ebben ragadható talán meg mind az önkormányzatok, mind a jegyző előtérbe helyezett és kiemelt szerepköre, még annak ellenére is, hogy főszabályként a különböző szervekhez telepített hatósági és nem hatósági hulladékgazdálkodási hatáskörök egy helyre kerültek telepítésre, mégpedig a kormányhivatali szervezetrendszerbe, amelyen belül elkülönült szervezeti egység foglalkozik a továbbiakban e feladatok végrehajtásáról. Álláspontom szerint azonban ez a felelősség jelentős teher is egyben, hiszen új elem, hogy ha az illegálisan elhelyezett hulladék vonatkozásában utolsó előtti felelősségre vonható személy, vagyis az ingatlantulajdonos sem teljesíti az elhelyezett hulladék elszállításának kötelezettségét, akkor egy újabb közigazgatási hatósági eljárás indul, ez alkalommal azonban már az önkormányzat ellen.

A jegyző megmaradt feladat- és hatásköre

Mindjárt azzal kezdem, hogy a települési önkormányzat jegyzője az önkormányzati hatóság egyik fontos tisztségviselője, és számos hatósági feladatkörrel rendelkezik. Az önkormányzati hatósági – és így a megmaradt önkormányzati hulladékgazdálkodási feladatok esetében is – szerepének főbb elemei közé tartozik a hatósági ügyek előkészítése, vagyis a jegyző felelős az önkormányzat hatósági ügyeinek előkészítéséért. Ez magában foglalja az előzetes vizsgálatokat, az adatok és dokumentációk összegyűjtését, valamint a hatósági eljárások lebonyolításához szükséges dokumentációk elkészítését. Továbbá feladatai közé tartozik a hatósági eljárások lefolytatása, vagyis hatósági eljárásokat folytathat le az önkormányzati hatáskörébe tartozó ügyekben. Ezen belül ellenőrzi a jogszabályok betartását, szükség esetén intézkedik és döntéseket hoz az önkormányzati rendeletek, szabályozások alapján. Ezt egészíti ki a hatósági jogkör gyakorlása, tehát a jegyzőnek jogosultsága van hatósági döntéseket hozni, kötelező érvényű rendelkezéseket tenni az önkormányzati hatáskörébe tartozó területeken. Ezen határozatoknak jogi és gyakorlati következményei lehetnek a város vagy község lakosságára. Ami a hulladékgazdálkodás területén – a drasztikusan leszűkült önkormányzati hatáskörök miatt – talán még fontosabb, az az együttműködés más hatóságokkal, mivel a jegyzőnek együtt kell működnie más állami hatóságokkal, például a rendőrséggel, egészségügyi szervekkel, környezetvédelmi hatóságokkal, amikor azok hatáskörükbe tartozó ügyekben érintettek. A jegyző tehát fontos szereplő az önkormányzati rendszerben, és a hatósági tevékenysége révén hozzájárul az önkormányzat szabályozó és ellenőrző szerepének betöltéséhez.

Nem lett hatályon kívül helyezve a Htv. 86. § (11) bekezdés c) pontja, amely alapján a jegyző hulladékgazdálkodási helyszíni bírság kiszabásában közreműködő hatóság, így továbbra is jogosult eljárni. Azonban nyitott kérdés maradt, hogy ezek milyen esetkörre vonatkoznak, hiszen hatályon kívül került a hulladékgazdálkodási bírság mértékéről, valamint kiszabásának és megállapításának módjáról szóló 271/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése, amely részletezte a korábbi esetköröket. Korábban a jegyző akkor szabhatott ki helyszíni bírságot, amikor:

a) az ingatlantulajdonos megszegi a települési hulladék gyűjtésére és átadására vonatkozó kötelezettségét, vagy

b) jogellenes hulladékelhelyezés történik a települési hulladékkezelésére szervezett hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételét mellőzve, vagy

c) az ingatlan tulajdonosa megszegi a települési hulladéknak az önkormányzati rendeletben meghatározott szelektív gyűjtésére vonatkozó kötelezettségét, vagy

d) a települési hulladékot közterületen vagy más ingatlanon hagyják el, vagy

e) az ingatlan tulajdonosa nem tesz eleget az önkormányzati rendeletben meghatározott közterülettisztántartási kötelezettségének, vagy

f) a kötelezett megszegi az önkormányzati rendeletben foglalt egyéb hulladékgazdálkodással összefüggő kötelezettségeit, vagy

g) a kötelezett megsérti a hatósági határozatban foglalt előírásokat, vagy azoknak nem vagy nem megfelelően tesz eleget.

Láthatjuk, hogy az a)–c) pontok a korábban említett prevenciós célra vonatkoznak, hogy ne kerüljön ki közterületre illegális hulladék, a d) és e) pontok szerint pedig már az illegálisan kihelyezett hulladék miatt kerülhetett bírság kiszabásra. A jegyző a 68/2016. (III. 31.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezésével – az önkormányzattal egyetemben – már nem vesz részt az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Terv előkészítésében. Feltehetnénk a kérdést, hogy akkor milyen lehetőségek maradtak a hatékony, fenntartható hulladékgazdálkodás előmozdítására az önkormányzat vagy a jegyző oldalán? Erre próbálok a következő részben röviden választ adni, illetve pár lehetőséget felvázolni, ötletet nyújtani.

Alternatív lehetőségek az önkormányzatok részére, a mozgástér

Az önkormányzatiság több mint 30 éve alatt az önkormányzatok számára számos lehetőség kínálkozott a hulladékgazdálkodás hatékonyságának fokozására Magyarországon, de sajnos be kell látnunk, hogy az uniós előírásoknak megfelelő színvonalú hulladékgazdálkodáshoz a gazdaságilag gyenge háttérrel rendelkező, folyamatosan forráshiányokkal küzdő önkormányzatok már nem voltak elegendőek, amelyet vagy központi költségvetésből történő felülfinanszírozással vagy centralizációval lehetett orvosolni és így a közcél elérését előmozdítani. Ha röviden szeretnénk összefoglalni az átalakult hulladékgazdálkodást és a megmaradt önkormányzati jogköröket (lehetőségeket), akkor arra a következtetésre juthatnánk, hogy tulajdonképpen az önkormányzatok már nem tudnak beavatkozni e területbe vagy valós szerepet gyakorolni a települési hulladékgazdálkodásban. Azonban maradtak még eszközei az önkormányzatoknak, ha még azok gyengék és csekélyek is. Ilyen a szelektív hulladékgyűjtés és újrahasznosítás terén a saját működés során vagy közterületeken keletkezett zöldhulladék gyűjtésének és felhasználásának új rendszerű kialakítása, amely során hangsúlyozni kell, hogy ez semmiképpen sem vonatkoztatható a lakosságtól származó zöldhulladék begyűjtésére. Másik jelentős terület a tájékoztatási jogosultság, sőt kötelezettség megmaradása, ennek során is az a lehetőség, hogy az önkormányzat szakszerűen és rendszeresen tájékoztathatja a lakosságot a megfelelő hulladék-, vagy szelektív gyűjtési módszerekről. Sajnálatos módon a hulladékgazdálkodó közszolgáltatók önkormányzati hatáskörből való kikerülése okán az egyik legfontosabb lehetőség már nincs meg, vagyis az, hogy az önkormányzatok optimalizálni tudják a hulladékkezelési közszolgáltatásokat, például hatékonyabb gyűjtési és szállítási rendszerek bevezetésével, valamint a hulladékfeldolgozás és -hasznosítás terén korszerű technológiák alkalmazásával. Azonban álláspontom szerint ehhez jelentős mértékű tőkebevonás kellett volna az ágazatba, amelyet az önkormányzatok nem tudtak volna biztosítani, vagy csak a gazdagabb önkormányzatok, amely a hulladékgazdálkodás színvonalának területi különbségeihez vezetett volna.

Megmaradt így is a lehetőség – csupán az önkormányzat saját anyagi forrásának maradt a függvénye – a közszolgáltatási díj átvállalására, illetve díjazási rendszerek bevezetésére, amely szintén hatékony eszköz lehet, és ösztönzi a lakosságot akár a szelektív gyűjtésben való részvételre. Ilyen konkrét eszköz lehet a lakosság részére komposztáló eszközök ingyenes átadása, de nem lehet mondjuk olyan, hogy az önkormányzat kijelöl egy helyet a zöldhulladék gyűjtésére. További lehetőség a hulladékcsökkentési kampányok és tudatos fogyasztásra ösztönző programok szervezése, amelyek szintén hozzájárulhatnak a hatékonyabb hulladékgazdálkodáshoz. Ezt egészítheti ki a közösségi részvétel ösztönzése érdekében önkéntesek bevonása (pl. szemétszedési akciók), illetve iskolai és közösségi kezdeményezések szervezése.

Másik lehetőség, amely közvetlenül nem, de közvetett módon kapcsolódik jelen témához, hogy az önkormányzatoknak a zöld beszerzési politika alkalmazásával és környezetbarát termékek beszerzésével is lehet pozitív hatást gyakorolniuk a hulladékgazdálkodásra. Innovatív technológiák bevezetése és a hulladékból előállított energia beszerzése, annak hasznosítása is segíthet a fenntartható hulladékgazdálkodás céljainak elérésében, de mindezek együttes alkalmazása teszi csak lehetővé az önkormányzatok számára, hogy kismértékben és közvetett módon, de a hatékonyabb és környezetbarátabb hulladékkezelési megoldásokat előmozdítsák, erre konkrét példa lehet az önkormányzatok fogyasztói piacként való szerepe az ilyen technológiák, előállított termékek és energia esetében.

Tehát, ha össze akarjuk foglalni: az önkormányzatoknak a hulladékgazdálkodás hatékonyságának növelésére Magyarországon kevés és szűk lehetőségük van, amelyek az egyetlen megmaradt jogalkotási és hatósági szerepet (a fentebb ismertetett köztisztasági feladatok ellátása körében a közterületen elhagyott hulladék felszámolás) leszámítva a következők lehetnek a teljesség igénye nélkül, csupán exemplifikatíve:

1) Szelektív hulladékgyűjtés és újrahasznosítás elősegítése, amelybe értendő a lakossági és vállalati kampányok szervezése az újrahasznosítás fontosságának hangsúlyozására, illetve a gyakori tájékoztatás a lakosságnak a hulladékgyűjtés és különösen a szelektív gyűjtés helyes módjairól.

2) Díjkorrekciók és díjazási rendszerek bevezetése, amely során díjazási ösztönzők kialakítására is sor kerülhet a szelektív hulladékgyűjtésben való részvételért, illetve külön díjazás vagy kedvezmények biztosítása azoknak, akik kevesebb szemetet termelnek.

3) Hulladékcsökkentési kampányok, vagyis felvilágosító programok szervezése a lakosság körében a felesleges hulladéktermelés csökkentése érdekében, illetve a tudatos fogyasztásra és a csomagolási hulladék minimalizálására ösztönző kampányok.

4) Közösségi részvétel ösztönzése, amely megvalósulhat önkéntesek bevonásával a közterületeken elhelyezett hulladék, másnéven szemétszedési és a közterületi tisztítási akciókba. Továbbá iskolai és közösségi programok szervezése, hogy a fiatalabb generációk is részt vegyenek a környezettudatos szemléletformálásban.

5) Zöld beszerzési politika alkalmazása, vagyis az önkormányzatok számára előnyös, környezetbarát termékek és szolgáltatások beszerzése. A közbeszerzési eljárások során a fenntarthatósági szempontok szigorúbb figyelembevétele. Innovatív technológiák alkalmazása, amely megvalósulhat olyan környezetbarát hulladékfeldolgozási technológiák és módszerek bevezetésével, amelyek együttműködés keretében történnek a környezetvédelmi innovációs projektekkel és vállalkozásokkal (akár az új koncesszorral vagy a koncesszori alvállalkozókkal).

Álláspontom szerint az önkormányzatoknak a fenti lehetőségek egyéni kombinációjával és az adott település sajátosságaihoz alkalmazkodva lehetőségük van, ha csak kismértékben is a hulladékgazdálkodás hatékonyságának javítására és a környezetvédelmi célok elérésének előmozdítására.

Összefoglalás

Összefoglalóan megállapítható, hogy a módosításokkal megszüntetésre került a települési önkormányzat hulladékgazdálkodási közszolgáltatás megszervezéséért fennálló felelőssége. Az azonban bizonyos, hogy a települések tisztán tartásáért a helyi önkormányzatok most is felelősséggel tartoznak, hiszen a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 5. pontjában foglalt köztisztasági feladatok ellátásába beleértendő az elhagyott hulladék felszámolásával összefüggő feladatok köre is, ezért a Htv. 61. §-a sajátos eljárásrendet intézményesít.

Bár a szabályozási lehetőségek, illetve a működésbe történő közvetett vagy közvetlen beavatkozás lehetősége már nem áll fenn, de egyéb alternatív eszközökkel még rendelkeznek az önkormányzatok, amelyek innovatív és kreatív megoldások kidolgozását teszik szükségessé.

Felhasznált jogszabályok

Az egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi II. törvény.

Az egyes hulladékgazdálkodási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 675/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet.

A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény.

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény.

Az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására létrehozott szervezet kijelöléséről, feladatköréről, az adatkezelés módjáról, valamint az adatszolgáltatási kötelezettségek részletes szabályairól szóló a 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet.

A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény, valamint a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról szóló 2023. CXX. törvény.

Az egyes hulladékgazdálkodási létesítmények kialakításának és üzemeltetésének szabályairól szóló 246/2014. (IX. 29.) Korm. rendelet.

A biohulladék kezeléséről és a komposztálás műszaki követelményeiről szóló 23/2003. (XII. 29.) KvVM rendelet.

A hulladékgazdálkodási bírság mértékéről, valamint kiszabásának és megállapításának módjáról szóló 271/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet.

Szakirodalom-jegyzék

HEGEDŰS Mihály – PATAKI László: Az egészségügy átalakításának és finanszírozásának kérdései. In: TOMPOS Anikó – ABLONCZYNÉ MIHÁLYKA Lívia (szerk.): Növekedés és egyensúly: A 2013. június 11-i Kautz Gyula Emlékkonferencia válogatott tanulmányai. Győr 2014, 21–32. o.

HEGEDŰS Mihály: Az egészségügy átalakításának dilemmái. In: FATA Ildikó – KISSNÉ BUDAI Rita (szerk.): Oknyomozó tudomány: Tudományos Mozaik 13. kötet. Budapest 2017, 86–105. o.

LENTNER Csaba – MOLNÁR Petronella (2020): Budapesti közüzemi szolgáltatások egyes szabályozási és hatékonysági kérdései a 2010-es állampénzügyi reform után. [Some Regulatory and Efficiency Issues of Public Services of Budapest after the 2010 Public Finance Reform]. Pro Publico Bono: Magyar Közigazgatás, Budapest 2020/1. 2–21. o.

LENTNER Csaba – HEGEDŰS Szilárd: A 100 százalékban önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok pénzügyi kockázatainak vizsgálata 2009–2018 között. Új Magyar Közigazgatás 2020/2. 30–43. o.

AUER Ádám: Helyi önkormányzati részvétellel működő gazdasági társaságok – szervezetfejlesztés társasági jogi eszközökkel. In: AUER Ádám – BOROS Anita – SZÓLIK Eszter (szerk.): Az önkormányzati vagyongazdálkodás aktuális kérdései. Budapest 2018, 9–28. o.

LENTNER Csaba – CSEH Balázs: Állami tulajdonban lévő közüzemi vállalatok működésfenntartásának egyes gazdasági és jogszabályi kérdései vészhelyzet esetén. Gazdaság És Jog 2020/5. 1–4. o.