2001. évi XV. törvény végrehajtása 2001/6
A cselekvőképességgel, gondnoksággal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2001. évi XV. törvény 2001. november 1-jével lép hatályba.
A cselekvőképességgel, gondnoksággal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2001. évi XV. törvény 2001. november 1-jével lép hatályba.
Valamennyiünk előtt ismeretes tény, hogy a Kormány jogalkotási programjában szerepel a helyi önkormányzatokról szóló törvény módosításának tervezete. Ugyanakkor az is köztudott dolog, hogy a reform (vagy racionalizálás) a törvény számos pontját érinti, a fővárosi problémákkal azonban nem foglalkozik, pedig módosítási igény ezen a területen is lenne.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjeként egyik alapvető célom a fővárosi rendőrség társadalmi támogatottságának erősítése, a lakossági kapcsolatok fontosságának előtérbe helyezése.
„De az úristen legyen irgalmas a világnak, ha egyszer mindenki azt kezdi csinálni, ami helyes!”
Az önkormányzati törvény a lakosság önszerveződő civil közösségeinek támogatását, a velük való együttműködést, a tanácskozási jog biztosítását a képviselő-testület üléseire dekralálja.
Az intézmény működtetés sorskérdései
A MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI RENDSZER BEVEZETÉSÉNEK HATÁSA A SZEMÉLYI ÁLLOMÁNYRA
Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat képviselő-testülete döntéseinek megfelelően a kerületi közoktatási intézmények túlnyomó többsége többcélú, közös igazgatású közoktatási intézményként működik. Négy nevelési-oktatási intézmény már a harmadik, hat nevelési-oktatási intézmény a második nevelési-oktatási évét kezdi ebben a szerkezeti felépítésben. A közös igazgatású közoktatású intézmény szervezeti és szakmai tekintetben önálló intézményegységek keretében, különböző típusú közoktatási intézmények feladatait…
Az önkormányzatok a megalakulásuk óta kiemelt feladatuknak tekintik a lakosság biztonságérzetének növelését, a nyugodt, élhető települések megteremtését és ezzel a település megítélésének alakítását.
A négyes metró történetének talán legizgalmasabb időszaka a 2006-os év. Tavasszal elkezdődik az új metróvonal állomásainak megépítése és megindul az alagútépítés is. Az utóbbi néhány év egyeztetései és perei után elkezdődhetett az érdemi munka.
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft
1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu
Weboldal: orac.hu
Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu
Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu