Kis önkormányzatok és az Európai Unió 2004/2

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Közigazgatási reform

Kis önkormányzatok és az Európai Unió 2004/2

VI. évfolyam, 2. lapszám
Szerző(k):
Patakiné Kercsó Szilvia



A helyi önkormányzatoknak a rendeleteiket az Uniós csatlakozásig felül kell vizsgálniuk az önkormányzatok rendeletalkotási jogát az Ötv. 16. §-a, az jogalkotásról szóló tv. 1987 évi XI. tv. 1. §. /1/ f) pontja és az Alkotmány 44/§§ /2/ bekezdése szabályozza, továbbá a Helyi Önkormányzatok Chartája is rögzíti az önkormányzatok jogalkotási határkörét. A csatlakozás időpontjáig jogharmonizációs kötelezettség az önkormányzatoknak eleget kell tenni, ennek első lépcsője volt a tavalyi évben az önkormányzati rendeletek egységes szerkezetbe foglalása.
A második feladat a már meglévő rendeletek áttekintése, a nem harmonizáló jogszabályok hatályon kívül helyezése, és új helyi rendeletek megalkotása.
A jövőben még nagyobb hangsúlyt kell fektetni a jogszabályok szerkesztésére, megjelölésére, a módosított rendelkezések hatályon kívül helyezésére, a jogalkotási törvény pontos betartására.
Természetesen vannak olyan helyi rendeletek, amelyekre nem vonatkoznak a közösségi jogszabályok pl. SZMSZ, önkormányzati jelképek, kitüntetések, címek adományozása, helyi népszavazás és a népi kezdeményezés.
A felülvizsgálat során a négy alapvető szabadságjogot kell alapul venni: (áruk, szolgáltatások, tőke és a személyek szabad áramlása/.
A csatlakozásról szóló népszavazás óta majdnem 1 év eltelt és itt állunk az Uniós csatlakozás küszöbén! Mi várható, bejönnek-e a számítások, felkészültünk-e megfelelően, mind állampolgárok, mind vállalkozók, mind közigazgatási szakemberek, mind képviselő-testületek?
A legnagyobb a lemaradás a helyi környezetvédelem, mezőgazdaság területén , ahol közös összefogás kell ahhoz, hogy a megfelelő forrásokat a fejlesztésekhez le tudjuk hívni.
Az önkormányzatok ez irányban már elindultak, így a múlt évben környezetvédelmi program készítésébe kezdtek, amely igaz csak egy program, de a pályázatokhoz elengedhetetlen lesz. Továbbá a helyi hulladékgazdálkodási terv elkészítésére a Kapos-menti Hulladékgazdálkodási program keretében egy társulást is létrehoztunk.
Az elmúlt évben mindhárom önkormányzatnál egy külön napirend keretében az Európai Unióról beszéltünk, ahol tisztáztuk az alapelveket, a jogharmonizáció mikéntjét, az átvilágítás területeit. A kisebb önkormányzatok képviselői között sajnos kevés a diplomás képviselő, ezért még részletesebben kell elmagyarázni az elveket, pl. mi az a diszkrimináció tilalma, mi a dereguláció, szubszidiaritás , közvetlen hatály, közvetlen alkalmazhatóság, közösségi jog elsődlegessége, előfoglalás elve.
A kisebb önkormányzatok, vagy körjegyzőségek apparátusai között is sajnos ritkaság, hogy a hivatalban több diplomás is dolgozzon, ezért a jegyzőre, körjegyzőre hárul az egész jogharmonizációs feladat, a jogszabályok áttekintése. Somogy Megyében a Közigazgatási Hivatal valószínűleg élen jár abban, hogy minta-rendeleteket dolgoztak ki, de még szükséges a helyben történő adaptálás, hiszen nem biztos , hogy egy 2000 fős lakosságszámú községre megfelelő rendelet egy 500 lélekszámúra is alkalmazható.
Az adótörvények változása, a közpénzekkel való gazdálkodás szabályainak szigorítása, az új belső ellenőrzési rendszer kidolgozása sajnos növeli a hivataloknál az adminisztrációt.
Valószínű a képviselőtestületek ezt már nem nézik  „jó szemmel” , hiszen ezáltal a hivatalokban több szakemberre lesz szükség, hacsak nem használják ki a társulások adta lehetőségeket, és többe kerül ezen műveletek előkészítése is, de a cél szentesíti az eszközt!
A helyi vállalkozók sem veszik azt jó szemmel, hogy a jövőben esetleg elesnek a korábbi években kapott adókedvezményektől, vagy már elestek tőle, és lehet, hogy május 1-jétől nem ők végzik a „község óvodájának a felújítását”, mivel nem lehet őket előnyben részesíteni, bármennyire szeretné is a testület. Szigorúan a több mint 100 oldalas közbeszerzési törvény rendelkezéseit kell betartanunk.
Az önkormányzatoknak fel kell ismernie azt a tényt, hogy a társulásoké a jövő. Már évek óta a törvényi szabályozás, költségvetési törvény is arról tájékoztat, hogy az önkormányzatok társuljanak, mivel akkor több állami támogatáshoz jutnak. A 2004. évi költségvetésben jelentős összeg áll rendelkezésükre, amit csak akkor tudnak felhasználni, ha időben cselekednek/ cselekedtek. E téren Somogy megyéből az országos kísérletből Marcali és környéke már elkészült a társulási anyaggal, és Kaposvár és környéke is követi példájukat.
A polgármestereknek, képviselő-testületeknek félre kell tenni a nézetkülönbségeket és együtt kell gondolkodniuk, ahhoz, hogy egy egész kistérség együtt tudjon fejlődni. Ha szükséges, le kellene mondani arról, hogy csak a saját „ kis iskolát” fejlessze, helyette a forrást inkább egy központi intézményre, esetleg térségi szennyvízberuházásra, csomópontok építésére, ipari parkok építésére kellene összpontosítani.
Azzal, hogy nincs mindenhol intézmény az önkormányzatok autonómiája nem fog sérülni.
Amikor a testületekkel a közigazgatás korszerűsítéséről beszéltünk,  mindenkinek az volt a véleménye, hogy ez nagyszerű dolog, lesz oda telepíteni a feladatot, hatáskört, ahol a megfelelő szakember erre rendelkezésre áll. Az állampolgárnak azonban többet kell sajnos utaznia ahhoz, hogy a magasabb színvonalú szolgáltatatást igénybe tudja venni, hiszen minden kis településre nem tudnak eljutni az ügyintézők.
Az információs forradalomnak még nem értünk el a végére, sőt még a kisebb önkormányzatok nem érzik ezen előnyöket, több évnek el kell telni ahhoz, hogy az állampolgárok az ügyeiket akár otthonról is el tudják intézni, adóbevallásukat, kérelmünket e-mailen is el tudják juttatni az önkormányzatokhoz. Pedig ez lenne a cél!
A kis hivatalokra a jövőben még nagyobb felelősség hárul, hiszen májustól nyomon kell követniük az Európai Uniós joganyagot. Nem hozhatnak olyan szabályozást, amely ellentétes az Uniós szabályozással, és olyat sem amit már szabályoztak az Unióban. Ez természetesen nem csak a jegyzők felelőssége, hanem minden közigazgatási szakemberé.
A képzésekre még nagyobb hangsúly kell fektetni és ingyenesen biztosítani minden helyi vezetőnek – jegyzőnek, polgármesternek.
Nekünk jegyzőknek, körjegyzőknek az lesz a feladatunk, hogy az Országgyűlés által meghozott törvényeket, uniós jogszabályokat alkalmazzuk, hajtsuk végre, készítsük elő a helyi jogszabályalkotást, készüljünk fel a testületi ülésekre, készítsük el az államigazgatási feladatokat, vezessük a hivatalt, szolgáljuk ki a testületeket, bizottságokat, a hivatal személyi állományát képezzük, pályázatokat írjunk, vagy segítsünk be ezek írásába, és amikor időnk engedi, foglalkozzunk egy kicsit a magán életünkkel is, kérdezzük meg a családtagjainkat, hogy hogyan érzik magukat.
Minden kollégának kitartást kívánok, és mindig a kitűzött cél lebegjen előttünk az Unióban meg fogjuk állni a helyünket, a településeink fejlődni fognak, az állampolgárok magasabb színvonalú közigazgatási szolgáltatáshoz jutnak és valószínűleg nagyobb elismerésben is fogunk részesülni.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu