Köztisztviselők Napja 2005/3
Dr. Lamperth Mónika belügyminiszter
Köszöntöm a Jegyző újság olvasóit, valamennyi köztisztviselőt a Köztisztviselők Napja al-kalmából. Ezen a szakmai ünnepnapon sem szünetel a munka a hivatalokban, mert a legtöbb helyen ügyeletek állnak az ügyfelek rendelkezésére. Ezért az első gondolatunk legyen az, hogy a munkával ünneplő kollégákat köszöntjük.
A köztisztviselők többsége számára azonban közös szabadidős programokkal zsúfolt a mai nap, ma még sem tudjuk megállni azt, hogy ne beszéljünk szakmai kérdésekről, a megoldandó feladatokról.
Stabilitás és megújulás
1848 március 15-e után, az első felelős magyar kormány létrejöttével vette kezdetét a mai értelemben vett köztisztviselői kar kialakulása, így már több mint 150 éves hagyományra te-kinthetnek vissza a köztisztviselők. Végig cselekvő részesei voltak a magyar történelemnek, a sorsfordító napoknak és a hétköznapi munkával eltelt másfél évszázadnak.
A közszolgálat, mint kifejezés önmagában is mutatja a lényeget: a közösség, az emberek szol-gálata a megszerzett tudással, lojalitás a mindenkori magyar kormányhoz.
A közszolgálat nem csak foglalkozás, hanem egyben hivatás is. Élesen világítanak rá ennek igazságára azok a történelmi pillanatok, amikor a magyar társadalom fejlődésének vagy vál-ságának eseményei között az államapparátus többsége a helyén maradt, esküjéhez híven szol-gálta a közösséget.
Az emberek a biztonságot, a nyugalmat szeretik, amikor a jó értelemben vett bürokrácia ki-számíthatóan, olajozottan működik, a közigazgatás megoldja az emberek problémáit.
Azonban gyakran kell szembenéznünk a változás igényével, amikor bel- vagy külpolitikai okok miatt változtatnunk kell az állam szerkezetén annak érdekében, hogy megfelelhessünk a kor kihívásainak.
Ilyen változás volt a magyar állam életében az Európai Unióhoz való csatlakozás. A hétköz-napokban kell bizonyítanunk azt, hogy képesek vagyunk a magyar tagállami érdekek képvise-letére, képesek vagyunk a közösséghez való alkalmazkodás előnyeinek a kihasználására. Ez a köztisztviselőktől a tudásuk megújítását is igényli.
Teljesítmény és megbecsülés
Ennek az évnek nagy feladata az új közigazgatási eljárási törvény hatályba léptetése és a kis-térségi feladatok stabilizálása. Mindkettő sok feladatot ad a köztisztviselői karnak, de nem mindenkinek azonos mértékűt. Megvizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy kistérségi társulások székhelytelepülésén alkalmazott jegyzők, akikre az átlagosnál sokkal több felelősség és teher hárul, a jövőben magasabb anyagi elismerésben részesüljenek.
Gratulálok a Köztisztviselők Napján kitüntetetteknek és további jó munkát, egészséget kívá-nok minden magyar köztisztviselőnek!
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft
