„Legjobb Uniós Kistérség Pályázati Díj 2006” nyertese

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Kistérségek

„Legjobb Uniós Kistérség Pályázati Díj 2006” nyertese

IX. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Fodor Dóra



„A jövő minden korban azoké, akik képesek a megújulásra, akik képesek gyors és hathatós választ adni az újabb kihívásokra. A többcélú kistérségi társulásnak éppen ez a feladata. Biztosítani az együttműködést a 79 település között, a szociális ellátás, az egészségügy és a közoktatás területén. A jövő útja, hogy azokat a pontokat keressük, amelyek összekötnek bennünket, nem pedig azokat, amelyek szétválasztanak. Közösen könnyebben és gyorsabban találunk megoldásokat problémáinkra, mint egymás ellenére.”

(Dr. Gyimesi Endre, a társulás elnöke)

 

 

A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás 2005. június 30-án alakult az ország legnagyobb statisztikai alapú kistérségeként 79 település összefogásával. A társulás székhelytelepülése Zalaegerszeg megyei jogú város, ahonnan a közös társulási forma létrehozása elindult. Kezdetben a székhelytelepülés jogi szakértői készítették elő azt a megállapodást, amely jelenleg a társulási tanács működését szabályozza.

 

A kezdeti 4-hez képest jelenleg összesen az alábbi 10 feladat közös ellátását vállalták a tagtelepülések: területfejlesztés, közoktatás, szociális ellátás, egészségügy, gyerekjólét, mozgó könyvtár, esélyegyenlőség, foglalkoztatás, gazdaság- és turizmusfejlesztés, idegenforgalom, valamint belső ellenőrzés.

 

A társulás településszerkezete jellemzően aprófalvas, a 2005. január 1-jei népességszámadatok figyelembevételével 79 település közül 65 község 1000 fő alatti és közülük még 47 település 500 fő alatti lélekszámú.

 

Zalaegerszegen és vonzáskörzetében már az 1990-es évek óta a többcélú társulás területén jelenleg is működő 6 vidékfejlesztési társulás keretein belül dolgoztak együtt az önkormányzatok. Felismerték a közös gondolkodás előnyeit, és élvezték a közös munka gyümölcsét. Az elért sikereket ezeknek az előzményeknek köszönheti a térség, a települések összefogása és az ott dolgozók tapasztalata, helyismerete és főként lelkesedése nélkül nem tudtuk volna elkezdeni a munkát és működtetni azt a rendszert, amelyet mintaértékűnek ítélnek meg a központi államigazgatási szervek.

 

Ma már 10 fős munkaszervezet dolgozik a mintaszerű működésért és a pályázati sikerekért. A munkaszervezet vezetője 2005 júniusában került a munkaszervezet élére, és integrálta a 6 működő társulás vidékfejlesztési menedzsereit a szervezetbe. A menedzserek foglalkoztatása és a vezető vidékfejlesztés területén végzett korábbi szakmai tevékenysége meghozta a várt sikereket, hiszen a nagy tapasztalattal bíró szakembergárda rendkívül aktívan dolgozik, és halmozza a pályázati sikereket.

 

Ha egy rövid számvetést készítünk az eltelt egy évről, akkor láthatjuk, hogy milyen finanszírozási előnyei származnak a településeknek a társulási működésből:

 

A társulás 2005-ben 25 173 000 Ft pályázatos, 68 787 000 Ft normatív, 2006-ban (szeptember 30-ig) pedig 160 201 000 Ft pályázatos, valamint 203 246 000 Ft normatív támogatást nyert el. A két év alatt mindösszesen 457 407 000 Ft támogatáshoz jutott a 79 település önkormányzata közvetlenül vagy közvetve a társuláson keresztül az összefogásnak köszönhetően.

 

A társulás lehívott normatíváiból 2005-ben és 2006-ban is támogatta iskolák és óvodák működését a településeken, szociális alapellátási és gyermekjóléti feladatokra adott át támogatást idén „Legjobb Uniós Kistérség Pályázati Díj 2006” nyertese Fodor Dóra munkaszervezetvezető, Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Koordinációs Iroda www.jegyzo.hu 15 KISTÉRSÉG az önkormányzatok és ellátó szervezetek részére. 2005-ben létrehoztunk 10 új gyógytestnevelési központot a községekben, amelyek kialakítását és működését idén is finanszírozzuk, ezenkívül nagyobb összeggel támogatjuk a sürgősségi orvosi feladat ellátását.

 

A társulás eddig 15 nyertes pályázattal büszkélkedhet, melyek közül a legnagyobb összegű az a három közmunkaprogram- pályázat, melynek első két ütemében 2005 decembertől 2006 júliusig 234 főt foglalkoztattunk településtisztasági, parkosítási és szociális feladatokra, harmadik ütemében pedig 125 főt foglalkoztattunk parlagfűirtásra. A három program lebonyolítására 110 millió Ft-ot nyert a társulás, eredményeképpen pedig javult a települések összképe, Zalaegerszeg várost és környékét sikerült a parlagfűtől teljes mértékben mentesítenünk.

 

A 15 elnyert pályázaton túl 7 újabbat adtunk be az eltelt időszakban, melyek között olyan fontos fejlesztések szerepelnek, mint a norvég alap forrásából komplett egészségfejlesztési terv és betegségmegelőző akciósorozat szervezése, Interreg-forrásból 45 év feletti munkanélküliek foglalkoztatása vagy Leaderforrásból kistérségi ökoleltár készítése. A jövőbeni terveink között szerepel foglalkoztatási paktum kidolgozása és működtetése a kistérségben.

 

A társulás munkájának elismeréseként 2006. szeptember 27- én Fodor Dóra munkaszervezet-vezető átvette a „Legjobb Uniós Kistérségi Pályázati Díjat” dr. Lamperth Mónika miniszter asszonytól az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium márványaulájában. A díjat három kistérségnek ítélték meg az országban.

 

A pályázat témáját az a két Leaderprogram adta, amelyek az Agrár- és vidékfejlesztési operatív program Leader+ intézkedéséből egyenként 90–90 M Ft támogatást nyertek el. A 6 mikrotérségből két helyi akciócsoport alakult: a Göcsej– Közép-Zala 48 település összefogásával és az Észak-zalai Tematikus Utak 29 település összefogásával. Az elbírálás során mindkét pályázatot támogatásra érdemesnek minősítették, így megvalósulhat a két akciócsoport helyi vidékfejlesztési terve, melyek közösen a teljes statisztikai térség (többcélú társulás) komplex fejlődését segítik elő.

 

 

Zalaegerszeg és Térsége

Többcélú Kistérségi Társulás

8900 Zalaegerszeg ,Kossuth L. u. 17-19.

Tel.: 92/318-808, fax: 92/ 318-809

E-mail: info@zegterseg.hu,

www.zegterseg.hu

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu