A fűnyíró és a fűnyírás nemcsak az otthon zöld füvén, hanem az élet más területén is alkalmazandó és bevett, sőt néhol közkedvelten elterjedt tevékenység. Az ember azt gondolná, hogy nem agrokulturális területeken ennek a műveletnek nincs szerepe és nem is lehet jelentősége. Így van ez a közigazgatás tekintetében is, ahol rendkívül hullámzóan, de időnként visszatérően mindig felüti a fejét a fűnyírás lelkesítő évadja és időszaka.

S, hogy ott milyen késélességet használnak és preferálnak? Hosszú idő átlagát figyelembe véve úgy tűnik, hogy leginkább az 5-ös, a 10-es és a 15-ös méret a leginkább bevett és elterjedt. Persze indokoltan merül fel a kérdés, hogy milyen terepviszonyok szükségesek ahhoz, hogy a vágás eredményes, egységesen szép és kiegyensúlyozott felületet eredményezzen? Ami ezt illeti, ebben a tekintetben a köztisztviselői törvényt kell segítségül hívnunk, mivel fontos, hogy a fűnyírást megelőző létszámcsökkentést éppen ki jogosult elrendelni. Abban az esetben, amikor az Országgyűlés és a Kormány jogosult a vonatkozó tereprendezésről dönteni, akkor a táj-domborzati és látási viszonyok általában egységesek, s az eredmény is mindig garantált. Ilyen esetben leginkább a 10-es és 15-ös méret használatát kultiválják és preferálják azok, akik a fűnyírót kezelik. Az alsóbb ingerküszöbű döntések esetén az egységesen szép terepviszonyok sajnos már egyáltalán nem garantálhatóak, mivel ott a vágási méret a kések élessége és a felületnyírási távolság rendkívül differenciáltan alakul. Ebből fakadóan azután nem is lesz olyan egységes a tájkép, mint olyankor, amikor erről a legfelsőbbek előremutatóan döntenek.
A fentieket összegezve kiemelendő, hogy önmagában nem a fűnyírással van baj, mivel az egy rendkívül hasznos tevékenység. Nem véletlen, hogy az előttünk járók, (pl. az angolok) monomániásan ragaszkodnak ehhez, csak ők kifejezetten nem erre használják. Többek között ettől olyan kiegyensúlyozottan egyenletes ott a táj, s a közigazgatás is, mivel tudják: mindent arra kell és ott kell használni, amire való.
Nálunk az a baj, hogy ha a létszámcsökkentés vagy racionalizálás gondolata bármikor, bármiképp felmerül, akkor a bevett pirula-elvek megfelelően nyomban a fűnyírót keresik, s azután nyúlnak. Amikor megtaláltuk ezt a sok vezető számára megváltó, de nem túl elegáns eszközt, akkor általában a következőket tesszük:
 a 10 vagy 15 %-os késélességi kvótából fakadóan nem érzünk inspirációt arra, hogy differenciáljunk a személyi állomány tagjai tekintetében;
 kicsit leképezzük azt, mintha a katonaságnál tizedelnénk, amelynek természetesen olyanok is áldozatául es(het)nek, akiknek egyébként maradniuk kellene;
 a vezetők gyakran hajlamosak elmenni a gyengébb ellenállás irányába, ezért a tapasztalt, magasabb besorolással (illetménnyel) rendelkező egyébként felkészült kollégák is a fűnyírás áldozatául esnek;
 számos vezető azért dönt a fiatalok mellett, mert az ő illetményük jóval alacsonyabb, s ez kevesebbe kerül.
Az előzőekhez kapcsolódóan persze indokoltan merül fel a kérdés: elkerülhető-e a fűnyíró, s van-e ellene valamilyen ellenszer? A válasz mindenképpen az, hogy igen. Létszámcsökkentési kényszer ide, vagy oda: mindig van mozgástér, mindig van választási lehetőség. Higgyék el: egy szervezet, a közigazgatásban is, csak úgy működhet eredményesen, ha személyi állományában kellően jelen van a kollektív emlékezetet és szervezeti folytonosságot megtestesítő tapasztaltak csapata és a feltörekvő fiatalok műhelye. Csak a kettő együtt képes eredményes és hatékony teljesítményre. Fűnyíró ellen mindenképpen ajánlott ún. kis helyi államháztartási reformok végrehajtása, amelyek nagyszerűen rendszerbe állíthatók. Sokkal többre juthat az államháztartás egy olyan ösztönző rendszer útjára indításával, amikor a közigazgatási szervek vezetőit arra sarkalljuk, hogy tárják fel a rendszerben lévő tartalékokat. Ezen kis önauditok keretében biztosítani (kell) lehet mindenki érdekeltségét. Ehhez világos célok és programok kellenek. Az ösztönzés ereje abban lehet, hogy a feltárt tartalék felét (vagyis 50 %-át) nem kell elvonni, azt a rendszerben kell hagyni. Igen, a helyieknél, annak érdekében, hogy legyen motivációs mozgástér a helyi személyi állomány irányába, annak ösztönzésére.
Érdemes lenne kipróbálni, higgyék el, feltehetően jobb és eredményesebb, mint bármely fűnyíró.