Számos eljárás egyszerűsödik januártól
A tárcavezető mintegy 110 jogszabály módosítását indítványozta, előterjesztését 148 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 37 tartózkodás mellett hagyta jóvá az Országgyűlés. A miniszter javaslatának célja a közigazgatási hatósági eljárások szabályainak módosítása az emberek és a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése, az eljárások egyszerűsítése és gyorsítása érdekében. A változtatás egyik okaként említette, hogy sok területen az általános 21 napos ügyintézési határidőnél hosszabbat határoznak meg.
A mostani módosítással általános eljárási szabályok egyszerűsödnek, kevesebb lesz az engedélyhez kötött tevékenység, és csökkennek az ügyintézési határidők. Mindez érinti egyebek mellett a szociális ellátásokat, az anyakönyvi és gyámügyeket, a közlekedés területét, az illetékekre vonatkozó szabályozást, a környezetvédelmet, a bányászatot és az örökségvédelmet.
Az Országgyűlés egy új jogintézményt is bevezetett, a függő hatályú döntést, amelynek célja, hogy az engedélyezési eljárások átalakítása nélkül gyorsítsa fel és tegye kiszámíthatóbbá az ügyintézést. Ez azt jelenti, hogy ha a hatóság két hónapon belül nem tud érdemi döntést hozni, akkor a kérelmező végezheti a kérelmezett tevékenységet. Az úgynevezett sommás közigazgatási eljárásban 21 helyett 8 nap alatt születhet döntés, ha az ügyfél az összes feltételt teljesíti, és nincs ellenérdekelt az ügyben.
Forrás: mfor.hu
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft
