Magyary Zoltán 1942-ben a közigazgatásról írott munkájában írta:

„A jegyzőt a megfelelő képesítéssel bíró egyének közül a képviselő-testület élethossziglan választja. Ő a községnek, mint szervezett egységnek a tulajdonképpeni főnöke, az ő érdeme, ha a község vezetésében van előrelátás és iniciatíva, jó a szervezet, van parancsadás, azaz mozog a közigazgatás, van összhang és ellenőrzés a különböző szervekkel szemben és a jegyző mulasztása, ha mindez hiányzik.”

1948-ban a jegyzői állásokat megszüntették, majd 1950-ben, az első tanácstörvénnyel az önkormányzati közigazgatást is. Ekkortól a jegyzői teendőkhöz hasonló, főként államigazgatási feladatokat a vb-titkár látta el. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény visszahozta az önkormányzati rendszert, ezzel együtt a korábbihoz hasonló jegyzői tisztséget is. 2002-től a miniszterelnök címzetes főjegyzői címet adományozhat az előírt gyakorlati idővel rendelkező és tartósan kiemelkedő munkát végző jegyzőknek, amely már az önkormányzat által finanszírozandó – évenkénti egyszeri – anyagi juttatással is jár. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, majd 2013. január 1-jétől a járási hivatalok létrehozása változtatott az önkormányzati és a jegyzői konstrukción, lehetővé téve reá is képviselő-testületi hatáskörök átruházását. A lényeg azonban nem változott, mert – különösen kistelepülésen – a közösség mindenesének, polihisztornak kell lennie. Ahogy én szoktam mondani: azért is felelős vagyok, hogy valami legyen (önkormányzati vonalon), meg azért is, hogy nehogy legyen (törvényességi jelzési, illetve államigazgatási hatósági feladat- és hatáskörben).

Hajdúszoboszló, a fürdőváros

A rendszerváltást megelőzően, helyi közigazgatási dolgozóként én is felléptem a valódi helyi hatalom, a települési önkormányzat megteremtéséért. Amikor ez létrejött, öt pályázó közül a képviselő-testület Hajdúszoboszló jegyzőjévé nevezett ki, 1991. január 1-jétől. Nálunk az első ciklus folyamatos egyeztetéssel, ülésezéssel telt. Ez részben természetes volt, hisz szinte minden döntésre, átalakításra várt. Viszont sokáig hiányoztak hozzá a jogszabályok, helyben pedig a felkészültség, a tapasztalat. Emellett a kezdeti itteni demokrácia-felfogás az volt, hogy a kérdéseket képviselő-testületi szinten kell kivesézni, a vita hossza és nem az eredménye a mérvadó. Képviselőink a hatáskörök zömében 2/3-os döntést írtak elő szervezeti és működési szabályzatukban, amellyel az ügyek többségében tartósan, esetenként véglegesen megbénították a határozathozatalt, rendeletalkotást. Valódi helyett „korlátlan helyi hatalom” működött, kezdetben nálunk is, hisz a képviselők álláspontja visszatérően az volt: a testület mindent megtehet, amit az akkor még alig létező új jogszabályok nem tiltanak.

Az elsők közül az érdekesebb képviselő-testületi úgymond „döntések” (visszatérő kinyilatkozások több képviselő részéről):

• a várost megillető vagyont meg kell szerezni (ez többnyire sikerült, egyes képviselőknek a termőföldet is),
• a jegyző azért is felelős, hogy a polgármester, vagy más ne cselekedhessen a város kárára (majd négy év múlva az új polgármester és képviselő-csapat részéről: le kell törni a jegyző túlhatalmát!),
• az önkormányzati testület nem adja olcsón a szavazatát, mi bizalmatlanok vagyunk (és maradtak így négy évig, mindig, mindenkivel, mindenben).

Az 1994-es választáson kicserélődött a polgármester és a képviselő-testület, húsz éves konszolidált, eredményorientált, városi érdekeket szolgáló működés következett. (Az első ciklusban én irigyeltem más kollégákat, utána ez megfordult.) Hajdúszoboszló és fő értékét képviselő fürdője eddig soha nem látott fejlődést produkált, a saját és pályázati forrásokat célorientáltan, hatékonyan, hitelmentesen felhasználva. Az önkormányzat működési, fejlesztési eredményességét a kompromisszum-orientáltság is elősegítette, mivel egyik választáson sem szerzett többséget párt vagy civil szervezet. (Igaz kormánypártiak sem lettünk soha.) A Magyarország dobogós turisztikai központjává fejlődött város alkalmas terepe a máshol kitalált jó megoldások adaptálásának, ilyenek hiányában a helyi kreativitásnak, innovatív megoldások kifejlesztésének. (24 000 fős lakosságszámával, nyári csúcsnapokon kb. ugyanennyi vendégével „kisvárosnak nagy, nagyvárosnak kicsi” éppen emberi, ismerhető, kezelhető léptékű, hajdúmúltjára büszke, de a világra nyitott.)

Jegyzőközösségi tevékenység

A jegyzők szerepe is alakult a negyedszázad folyamán, először jónak tűnő, majd 2006-tól rossz irányba. Kezdetben pusztán a „törvényesség őre”, majd a „mindenhez érteni kell”, végül a „településmenedzser” szerepet szánták nekünk. A felelősségünk súlyos terhében nem történt változás, jogi védelmünk viszont szinte a nullára redukálódott. A köztisztviselők javadalmazása nyolc éve változatlan, létszámuk csökkenő, a növekvő, még fajsúlyosabbá váló feladatok teljesítéséhez profi csapat kell, ami egyre nehezebben oldható meg. Jegyzőképzés direkten nincs, a továbbképzések hasznosíthatósága sokszor kérdéses, a jegyzői szakmai szervezetek pedig leépültek. Kezdetben nagy szakmai segítséget jelentettek a térségekben létrejövő jegyzőklubok, majd 1994-ben megalakult a Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ), amely az utóbbi évekig működött. Gondjainkra az egyik jó segítségnek az ügyvitel-korszerűsítést tekintettem, ezért 1994-ben vállaltam az országos jegyzőszövetség javaslatomra létrejött informatikai munkacsoportja vezetői szerepét. Cikkeket, szakkönyveket írtam, előadásokat tartottam az infokommunikációs technológia mint mással pótolhatatlan „közigazgatás-javító” eszköz szakmánkban történő alkalmazásáról, konkrét rendszerek kifejlesztésében is szerepet vállalva. (Jegyzőberkekben „e-Ferinek” becéztek, ami eleinte az „eszementet” takarta, később már megjelent az „észszerű” is.) A saját rendszerfejlesztést azért is kellett vállalnom, hogy ne csak beszéljek a dolgokról, no meg, mert az állam nemigen csinálta nekünk. Szerencsére az európai uniós pályázati kiírások ezekhez finanszírozást is biztosítottak.

Tudomásunk szerint jegyzőklub elsőként nálunk, a Hajdúságban alakult meg. A Hajdúszoboszlón 1991. március 22-én tartott megyei jegyző értekezleten egyik kolléganőm kezdeményezésére az alábbi (általa kézzel írt) levél ment körbe:

Tisztelt Kolléga!

„Szeretnénk megszervezni a „Hajdúsági Jegyzők” klubját, melyhez kérünk, csatlakozz! Terveink szerint bizonyos időközönként – mindig más településen – összejönnénk és kicserélnénk tapasztalatainkat, megbeszélnénk közös problémáinkat.”

A listát ott helyben harminckilenc jegyző írta alá, áprilisban már meg is tartottuk az első szakmai rendezvényt, amelyen a klub titkárává választottak. 15 évig voltam ebben a „funkcióban”. Vándorló rendezvényeinken megismertük térségünket, a településeket; a köztársasági megbízotti, majd közigazgatási hivatal vezetőivel, szakembereivel együttműködve, egymásnak ötleteinket, jó megoldásainkat ajánlva, önmagunkat segítve hasznosan működtünk. (Klubunk elhalt a 2010. év után.)

A JOSZ munkacsoport, majd bizottság vezetői funkcióm is biztos „állásnak” bizonyult, mert senki sem akart a helyembe lépni – sajnos. Közigazgatás-fejlesztő munkásságom főleg ezen a vonalon zajlott. Megpróbáltam szakmánk nyelvére lefordítani az informatika rejtelmes világát, érthetővé tenni, hogy mit és hogyan lehet ezzel a nélkülözhetetlen és hasznos eszközzel elérnünk. A szakcikkek, előadások mellett megírtam az „Ajánlás a jegyzőknek az önkormányzatok (polgármesteri hivatalok) informatikai stratégiájának elkészítéséhez” című, a 2003–2006., majd a 2007–2010. évekre szóló segédanyagot. Két szakkönyvvel is igyekeztem segíteni a hivatalok fejlesztését:

• A polgármesteri hivatalok korszerűsítésének, informatikai támogatásának hatékony módszerei (2003);
• A polgármesteri hivatali (kistérségi) összehangolt minőségirányítási, pályázatkezelő és informatikai rendszer dokumentumai (2005).

A jegyzőegyesületek égisze alatt részt vettem egyes állami közigazgatás-fejlesztési stratégiai dokumentumok előkészítésében, több település polgármesteri hivatalának „átvilágításában”, korszerűsítési koncepciójának elkészítésében. A TÖOSZ kiképzett trénere vagyok, tartottam tréningeket képviselők képzésében, valamint a járási és a polgármesteri hivatalok együttműködésének erősítésére. Ezek már átvezetnek az elméleti „okoskodásból” a gyakorlathoz. Aki informatikáról, ügyvitelfejlesztésről sokat beszél, publikál, attól elvárható, hogy vegyen részt rendszerfejlesztésben is. Közreműködésemmel, európai uniós (GVOP) pályázati támogatással két élenjáró megoldás jött létre 2004–2005-ben, több, mint húsz település összefogásával:

• IKeR – Integrált Kistérségi e-Közigazgatási Rendszer (2009-ben elnyerte a Miniszterelnöki Hivatal „e-Közigazgatási Díj”-át.),
• ADATSZTÁR közigazgatási adatvagyon kezelő és információ-szolgáltató rendszer.

Mi a siker számomra? Nemcsak az, hogy 54 éve nem voltam beteg, avagy hogy 56 éves koromig tudtam focizgatni, hanem például az IKeR (valamint egyéb, általam „vezényelt” közigazgatás-, illetve városfejlesztési pályázati projektek). Miért? Egyrészt mert a szoftver fejlesztésében jól tudtuk hasznosítani Magyary Zoltán professzor 1930–40-es évekbeni közigazgatás-korszerűsítési iskolájának módszertanait, így az IKeR-nél az ügymenet-modellezést, az ADATSZTÁR-nál pedig a községi adattár elképzelést. Az IKeR-ben százötven ügyfajtát elektronizáltunk, közülük több, mint húszhoz elektronikus ügyintézést kínálva az ügyfélkapus regisztrációval rendelkezőknek. A közigazgatási eljárási törvény lemodellezésével készítettük az egyes ügyfajták anyagi jogot is tartalmazó, speciális ügymeneteit, biztosítva, hogy ügyintézői és ügyféli oldalon pusztán a számítógép és internet elegendő legyen a munkavégzéshez, illetve ügyintézéshez. Az ügymenetkezelő workflow tudásalapú szabályozott kényszerpályaként vezeti végig az ügyintézőt a folyamaton, ügysegéd funkciójával pedig elektronikusan kezelhetővé teszi a még jellemzően inkább papíron beérkező ügyeket is. ASP (alkalmazás)szolgáltatásként a pályázatból kiépült szerverfarmon levő programcsomagot partnereink az interneten érik el, így költségtakarékosan, érdemi munkabefektetés nélkül használhatják termékünket. Jogszabályoknak megfelelő aktuális állapotát fejlesztő partnerünk (debreceni eKÖZIG Zrt.) szakember gárdája biztosítja. Rendszerünk nemcsak számítógépes szoftver, hanem komplex ügyvitel-fejlesztési megoldás együttest jelent. Igazi sikerré akkor válhatott volna, ha – netán állami segítséggel – minél több település vehette volna használatba. Nemrég egy újabb pályázati támogatással „Élethelyzetek”-et kezelő, az érdeklődőknek, ügyfeleknek még inkább segíteni képes ügyintézési kalauzzá alakítottuk IKeR-rendszerünket. (Lásd: www.hajduszoboszlo.eu/Élethelyzetek + ezen közigazgatási portálunk első hírében e-megoldásainkat ismertető videóanyag segít az eligazodásban.)

A jegyző konstrukcióról

Még szakmabeliek részéről is kérdés néha: valójában micsoda az, hogy jegyző? Mivel ezt sokszor nekem szegezték, egy „versszerűségben” tudtam legtömörebben megfogalmazni, 2006 nyarán "Jegyző és Közigazgatás" című szakmai lapunkban megjelentetve.

JEGYZŐ – no, mit jegyez ő?

Tűzoltó vagyok s katona, vadkárt is rendező jogász,
ha pedig valaki egy újabb jogszabályhelyre rábök,
kijön, hogy érettségi tételnök.

Hatásköröm tehát számos, jogszabályba foglaltan,
nem vagyok ám tőle álmos, hisz sokak által elvártan
gyakorlom, mert feladatom számtalan.

Az állam embereként hatóság jogkörök, önkormányzati szerepben
testületi – hivatalvezetői örömök, mindebbe belejátszik a törvényesség fő őreként,
– mert jót akar – a közigazgatási hivatal.

A parlament – mint jogszabálygyár – termel nekünk rendesen,
nosza csak véleményezd, akkor aztán nem mondhatod, mint így,
hogy: valami s ellentettje egyszerre igaz hogyan legyen?

Időmet más osztja be, azzal én alig rendelkezem, hiába van
egyszerre sok gazdám – ki mind mást várna –, kitolhatnak tehát velem,
s mint kinek nincs párja, vagyok egy apátlan-anyátlan árva.

Választások adják főnökeim során (ezzel a meglevőket szaporítják)
rendje van ám ennek is, pluszként sorjázik a felelősség,
hogy valaki szabályosan nyerjen is.

Országosan és helyben: képviselő, polgármester, választott közéleti funkció,
ha betöltve van hamar levonódik a súlyos konklúzió:
az eredmény mindenkinek úgysem jó.

Ám ezzel úgymond véget ért a haddelhadd, elül a csatazaj,
hihetjük, hogy demokratikusan folytatódik … majd egyszer csak:
újfent kezdődik a kampányízű folyamat.

S míg zajlik a demokrácia szakasz, a jegyzői munka el nem maradhat,
szortírozhatok naponta: mi az, amit képes vagyok elvégezni,
s az, ami későbbre vagy végleg elmarad.

Mire már a régi szerepeket megtanultam, elmélázni nincs okom,
mert bezúdult észrevétlen az európai uniós alkalmazkodáshoz
szükséges többlet-feladat halom.

Jogharmonizáció, uniós jogalkalmazás, kistérségi reform, pályázatkezelés,
közbeszerzés, belső ellenőrzés, ügyvitelkorszerűsítés … nincs menekvés:
ha értem, ha nem, mind az enyém és kész!

Bár egyedül vagyok, de szerencsés, ha van hozzá csapatom, hisz
rólunk egyre többen mondogatják, sokan vagyunk és
unatkozunk minden napszakon!

Szakmámban nap mint nap előáll a váratlan,
rendkívüli helyzetek misztériuma, hogy kezdjek hozzá,
ki segít nekem, hogy jó helyen nyúlhassak oda.

A jegyző – no, mit jegyez ő: átrágja magát teméntelen irományon,
megtanulja lényegét, s az egyszerre több rendező kívánsága szerint
megpróbálja jól játszani szerepét.

Olyan, mint a színész, amihez szintén kell ész és kiállás
a jó ügyért, de a különbség alapvető: az előadást nem honorálja
taps, mert mindenkinek jól mégsem játszhat ő.

Ha nem fogja fel idejekorán, hogy véges ám a repertoár,
helyben állva, tátott szájjal sült galambra vár,
egyszerre csak reá omlik a védelemnek hitt menedékvár.

Ő az egyszemélyi felelős, bárki bármit tesz, vagy nem tesz, kézzel fogható:
az önkormányzati szférában ő lesz az aki, okkal-ok nélkül
igazából felelősségre vonható.

A konstrukció mégis így jó, mert nagyon nagy az élvezet,
nem kell ehhez túl nagy hűhó, talpon marad sokáig az,
aki dolgozni is, nemcsak taktikázni szeret.

Amikor már túlteng a lelki teher, s a szelepen ereszteni kell,
a jegyző megjegyzi azt is, hogy mit iszik a zenekar,
ha lazításként egy jó nagyot mulatni akar.

Az összes versszak egy híján húsz, ráadásként íme itt van:
képzés és idő híján a jegyző csak autodidakta,
feladataira nem mondható, hogy akármelyik eltehető ad acta.

Számban szerencsés a huszonegy, tudjuk be hát azt is ennek:
hogyha nem jön elismerés, lesz nekünk az kitüntetés,
ha a pályafutást fegyelmi nélkül ússzuk meg.

E művem optimista végkicsengését rövidesen beárnyékolták politikaitényezők, aminek eredménye lett 2008-ban a most következő, himnuszunknak indult, de kollégáink szaporodó kényszerű búcsúját visszatükrözni próbáló

JEGYZŐ „INDULÓ”

A jegyző, rettentő, nehéz szakmát művelő,
mert mindenért felel ő.
Politika játszma, árnyékot vet rája,
ellenállhat, legfeljebb megbánja.

A jegyző, főjegyző, címzetesen főjegyző,
polgármester, képviselő dicsőségét fényező.

A jegyző, fő szakmai tényező,
a törvényességért is küzd ő.
Fegyelmije várja, hisz be nem állhat szája,
vétlenként a bíróságot járja.

A jegyző, főjegyző, címzetesen főjegyző,
polgármester, képviselő dicsőségét fényező.

A jegyző, egyedüli szereplő,
hiába van mellette az aljegyző.
Fizetséget várhat és kereshet magának,
másik helyet, ahol jobban járhat.

A jegyző, főjegyző, címzetesen főjegyző,
polgármester, képviselő dicsőségét fényező.

A jegyző, munkaköre mégis kelendő,
hivatalban ő lehet a vezető.
A jövőbe látnak, vagy vizionálnak,
kik belőle bűnbakot csinálnak.

A jegyző, főjegyző, címzetesen főjegyző,
polgármester, képviselő dicsőségét fényező.

Befejezésként

S hogy milyen a közérzetem most? Alighanem sok társam nevében mondhatom: romló! Ürességet érzek, egyre inkább ritkuló levegőt, körülöttem is, a korábban – legalábbis Szoboszlón – érvényesülő „bizalom – felhatalmazás – felelősség” triászból az első kettő eltűnését, a még mindig fontos jegyzői funkció rangjának, elismertségének erodálódását. Változatlanul hiszek az önkormányzatiság erejében, ami sajnos napjainkban oszlóban van. Jönnek az ukázok, a rövid határidők miatt vagy egyébként is teljesíthetetlen adatkérés-özön, a megmagyarázhatatlan döntések, az „elolvasni is képtelenség, nemhogy végrehajtani” jogszabály-dömping. Röviden: a helyi önkormányzati közigazgatás egyre kevésbé tényező az állami, társadalmi megítélésben, ezt a negyedszázados jubileum fénye sem képes eltakarni.

* A cikk megjelent A magyar önkormányzatok 25 éve – Visszaemlékezések, adatok és tények a magyar önkormányzatiság történetéből (Szerkesztő: Zongor Gábor – Szerif Kiadó Kft. Budapest, 2015.) című kötetben.