Talán az igazgatói pályázatom olvasóin túl – érdekes lehet másoknak is a kecskeméti Katona József Színház elmúlt öt évének legfontosabb gazdasági adataiból néhány:

(* jóváhagyott költségvetés)

(** 2007. augusztusig)

Támogatásunk reálértéke nem követi az inflációt, a 2007-es évben pedig jelentősen csökkent, a hasonló méretű magyarországi színházakhoz képest is alacsony. A változás különösen ebben az évben drámai, a pénzügyi ellehetetlenülést csak úgy sikerült elkerülni, hogy egyrészt saját bevételünket mintegy 14,5 millió forinttal tovább növeltük, másrészt az állományi létszámot 10%-kal csökkentettük. A Nagyszínházban sajnos el kellett hagynunk a táncszínházi bemutatót.

Hosszabb távon azonban a teljes rendszer összeomlása következhet be, ha végleg ellehetetlenítjük a nálunk dolgozók és fellépők megélhetését. Hiába választanánk le valamelyik játszó helyszínünket, az összkiadáson ez alig változtatna, ugyanakkor bármelyik stúdió-lehetőségünk kikapcsolása az Egész ellehetetlenülését hozná magával. (Nem lehetne párhuzamosan próbálni és játszani.) 

A Nagyszínház, Kamaraszínház, Üzemszínház előadásai – számokban: 

Az országos gazdasági nehézségek – egyelőre – nem befolyásolták a művészi munkát. A bemutatók és a megtartott előadások száma lényegében nem csökkent – és mintha valamiféle szavazásra készültek volna a Színház bérlői: – idén meghökkentően nagy számban váltottak bérletet. Ezúttal ez nem csak a nagyon népszerű ifjúsági korosztályban történt így, a „felnőtt” bérletek száma is jelentősen nőtt. Jelenünk általános kulturális és gazdasági körülményei között sok színház a vélt és könnyű kasszasikereket választja, egzisztenciális önvédelemből. A kortárs szerzők, a magyar darabok, – a rendező rendezők színháza – ugyanakkor komoly gazdasági elismerést vívott ki mindazok körében, akik tudják, mennyire nehéz mostanában bármiféle kultúrát eladni a „piacon”. Látogatóink száma, a családokat sújtó gazdasági megszorítások ellenére, folyamatosan növekedett. Az épület fenntartása, üresen, előadások nélkül, évi 120 milliót tesz ki. A jegyek ára pedig a mindenkori belföldi fizetésekhez kénytelen igazodni. Az 1948 óta saját társulattal bíró Kecskemétnek gazdaságilag is megéri részt venni az országosan – államilag támogatott – magyar színházak között. Különösen, hogy Kecskemét – hírét tekintve – jelenleg az egyik legjobb vidéki színházzal rendelkezik. 

A Katona József szobor újraavató beszéde, a Pályaudvar melletti parkban, nem messze Kodály szülőhelyétől, 2002. április 18-án. Ma sem tudok aktuálisabbat: 

A föltámadás szomorúsága 

Itt állunk az életében egyik legtöbbet szidott, majd halála után legtöbbet emlegetett kecskeméti magyar hivatali emberünk: Katona József legújabb szobránál, – most éppen 141 évvel az eredeti szobor elkészülte után. A lapuló és minden oldalról túlélni vágyó nemesfém-tolvajok bandáinak és a csakazértis mentjük a menthetőt, – olykor a menthetetlennel együtt, – birkózása itt zajlik körülöttünk. Az alapkérdés sajnos méltatlanul egyszerű, illetve egyszerűsíthető, – Katona József 19. századi beadványai óta ugyanaz: Az osztrák császár monarchiájában van-e esély a nemzeti talpon maradásra? Van-e esély az értő ország- és színházépítésre? Ki mindenkinek a tarthatatlan nézeteit kell eközben elviselnünk akaratlanul és feszengve a saját oldalunkon is? Hányszor győzi le még a nadrágos emberek iránti gyűlölet a mindenkori Petőfiket, Arany Jánosokat, Kossuthokat, Széchenyiket – és közös előfutárukat, a mi Katona Józsefünket? Vajda János és Csokonai mellett nyugodtan választhatta volna Katona Józsefet is az elődök sorába Ady Endre, amikor éppen Móricz Zsigmondhoz írt levelet:

"Magyar sorskockákon ez ígyen döntődött:

Mind összekerülünk, közös mártír-hősök,

S ha a Lehetetlent nem tudtuk lebírni,

Volt egy szent szándékunk: gyönyörűket írni."

Ennek a szándéknak a gyönyörű írásokon túl, – katartikus, igen: magasztos, igen: pátosszal teli pillanatai voltak nemegyszer a történelmünkben. A gátakat túró százezer vakond ellenében legalább a verseinkben eljutottunk az Óceánig. Katona József Bánk bánja, Katona József ellopott régi, és most felállított új szobra a magyarság legjobbjait mindenkor ugyanazokra a közös szép nekifeszüléseinkre fogják emlékeztetni, – amellyel a mindenkori Merániáknak ellenében meg kellett állanunk: – ellen kellett állnunk Habsburgnak és németnek, orosznak és globálnak, töröknek és tatárnak. Akiket ez a nagy és ismételt nemzeti nekifeszülés nem különösebben izgat, – lelkük rajta, – végülis talán bele lehetne nyugodni a saját majdani halálunk tudatában a kultúránk halálába is. De Katona József halott porában és emlékeztető szobraiban mindenkor a mi dátumainkkal lesz közös: március 15-ével, október 6-ával és október 23-ával. Soha nem lehet őt átbűvészkedni az önkények ünnepeire, – őt sem, ahogy Petőfit és Ady Endrét sem. "Most, a gyáva szemérmetlenség kurjongató rossz éjjelén böcsületére jól vigyázzon minden nemes szegénylegény." – intett Ady Endre mindannyiunkat. A drámaírók és a dráma-megszólaltatók nem tehetnek mást: időről időre mindannyiunk elé idézik egykor élt, vagy majdnem-élt elődeik árnyait. Talán jobban kellene vigyázzunk az ő szellemük jelképeire, az őket idéző műalkotásokra, hogy az egykori magyar bátorságok ne legyenek a "mindegy" martalékai a rohanó időben.