Jegyzői feladat- és hatáskörök felülvizsgálata
Dr. Faragó Ágnes körjegyző - Nagypeterd
Napirenden van az önkormányzatok és a közigazgatás átszervezése. A cikkemet vitára szánom, vajon hogyan látják kollégáim az új járások feladat- és hatáskörének kialakítását.
1. Felmerült, hogy elveszik a jegyzőktől a szociális ügyek jelentős hányadát. A hatósági ügyek legnagyobb részét a szociális ügyek teszik ki. A legfontosabbak ezek közül a bérpótló juttatás, rendszeres szociális segély, időskorúak járadéka, lakásfenntartási támogatás, temetési segély, átmeneti segély, közgyógyellátási igazolvány, rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, rendkívüli gyermekvédelmi támogatás és természetbeni ellátások. Ezen ügyekre jellemző, hogy helyben a legolcsóbb az ellátásuk, s igénylik az ügyfelekkel való személyes kapcsolattartást. A jogszabályi előírások egyre bonyolultabbak, az ügyfelekkel igen nehéz megértetni egy-egy határozat hátterét, szükség van magyarázatra. Sajnos az erre jogosult ügyfelek anyagi helyzete a legrosszabb, utaztatásuk nehézségbe ütközik, nagy részük alacsony iskolázottságú, aminek következtében nehezen tudják értelmezni a kézhez kapott hivatalos iratokat. Elektronikus ügyintézésre pedig sokan közülük képtelenek. A szociális ügyek gyors intézkedést igényelnek és a családi körülmények sokszor megdöbbentőek. A fenti ügycsoportok intézését nem javaslom járási szintre emelni.
2. Az anyakönyvvezetésre vonatkozó szabályok 2004. január 1-jével megváltoztak a hozzá tartozó nyomtatványokkal együtt. Az ún. ASZA-rendszeren keresztül történik az ügyintézés, most már kizárólag elektronikus úton adhatunk ki anyakönyvi kivonatokat, másolatokat. értesítőket, a lakcímfeldolgozás is e gépen történik. Országosan kiépített a rendszer. Ha az anyakönyvi és népességnyilvántartási feladatok is kikerülnek a jegyzői feladatkörből, akkor kárba vész országosan az a több száz millió Ft, amit az új rendszer kialakítására költöttek. Idén új számítógépeket, nyomtatókat kapott valamennyi hivatal.
3. A postai úton benyújtott kérelmek mellett a legtöbb esetben az ügyfelekkel személyesen találkozunk. Az ügyfelet tájékoztatni kell az igénybe vehető ellátásokról, jogosultságok feltételeiről, a benyújtás módjáról, a nyomtatványok kitöltéséről és a csatolandó mellékletekről. A személyes ügyintézés mellett gyakran kérnek telefonon is segítséget. Az ügyintézők az ügyfeleknek segítenek kitölteni a kérelmeket. Az ügyfélfogadás és a háttérfeladatok többszörösei az iktatott ügyiratok számának. Gyakran kérnek adategyeztetést más szervek is a saját nyilvántartásuk egyeztetése céljából. A feladatok felelősségteljesek, odafigyelést igényelnek különösen, ha valamilyen jog megállapítására kerül sor vagy kérelmet utasítunk el. Az ügyfelekhez sokszor türelemre van szükség, hiszen mindenki más-más problémával, elvárással, igénnyel keresi fel a hivatalt és lehetőleg azonnal várja ügye elintézését. Néhány emberrel nehéz megértetni, hogy a jogszabályokat nem a hivatal alkotja, mi csupán végrehajtjuk azokat.
4. Változást jelent az elektronikus adatszolgáltatás teljesítése, adatbázisok feltöltése. Emellett a papíralapon történő teljesítés is megmaradt. Ez a kettősség egyre nagyobb terhet ró az ügyintézőkre, emellett a számítástechnikai ismeretek bővítését is igényli. Javaslom a különféle adatbázisok felülvizsgálatát és egységesítését, a halmozott adatszolgáltatás kiiktatását. Mindezzel jelentős időt lehetne megtakarítani.
5. Sajnálattal tapasztalom a jegyzői pálya elértéktelenedését, megbecsülésének hiányát. Mindehhez persze a napvilágot látott bűncselekmények, visszaélések is hozzájárulnak. Jó lenne, ha a jegyzőket nem kollektíven büntetnék általános kijelentésekkel, mert biztos vagyok benne, hogy kollégáim többsége felelősségteljesen, tisztességesen végzi a munkáját. Fontosnak tartom a szakmai tudást, a pártatlanságot, az objektivitást. Bízom benne, hogy a közigazgatási rendszer átalakításával a jegyző szerepe felértékelődik, a kiválasztási szempontok szigorodnak.
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft