Nyírtelek új város

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye

Nyírtelek új város

VII. évfolyam, 4. lapszám
Szerző(k):
Dr. Kóder László jegyző



Nyírtelek város Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Nyíregyházától 10 km-re Tokaj irányában a 38 sz. főközlekedési út mentén fekszik. Területe 68 km2, mellyel a 7. legnagyobb kiterjedésű település a megyében.

Egyedi településszerkezettel rendelkezik, a központi belterülethez, mely kertvárosi jellegű 14 külterületi településrész tartozik. A város népsűrűsége 101 fő/km2, magasabb a megyei átlagtól. A lakónépessége 7160 fő. A település várossá nyilvánításáig − 2005. július 1. napjáig − nem volt nagyközség a megyében, mely több lelket számlált volna.
A Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás megalakulásával − Nyíregyháza mellett − társcentrumú szerepköröket kapott a település. Vonzáskörzete a kistérség nyugati településeivel bővült. A társulás célja az, hogy a közoktatási, szociális és jóléti, egészségügyi, területfejlesztési, környezetvédelmi, önkormányzati feladatok megoldására a társult önkormányzatok közösen hatékony megoldást alkalmazzanak.
A város rendelkezik saját honlappal (www.nyirtelek.hu), mellyel lehetővé vált az állampolgárok gyors és hiteles tájékoztatása a települést érintő hírekről, információkról, kulturális eseményekről. A honlapon megtalálható az önkormányzati jogtár, illetve ügyintézéshez szükséges nyomtatványok letöltésére is lehetőség van.
A település történetéről
Ismereteink szerint mintegy 6000 évvel ezelőtt telepedtek meg e helyen az emberek. Az írásos források először 1213-ban említik a települést "Királ", majd Királytelek puszta néven.
Lakóhely igazi fellendüléséről az 1870-es évektől beszélhetünk, amikor a távol élő tulajdonosok, a Dessewffyek ideköltöztek.
A bokor tanyák összevonásából 1952-ben előbb Sőrekút, majd Nyírtelek néven törzskönyvezték mint önálló községet (korábban Nyíregyházához tartozott). Igazgatási rangját tekintve 1971-től lett nagyközség, míg 2005. július 1. napjától kapta meg a városi rangot.
Kulturális értékek
A Dessewffy család kultuszát a település ma is ápolja, hisz szinte minden építészeti emlék az ő nevükhöz kötődik. Ezek közül kiemelkedik a Dessewffy kastély, a varjúlaposi Levéltár épülete, az egykori lovarda, magtár. Ezen túlmenően az egyházi épületek: a Szent Anna templom, Ferenc tanyai kápolna és a dózsaszőlői templom.
Fontos műemlék a Szentháromság szobor, az iparművészeti és néprajzi értéket képviselő Vendel szobor, valamint I-II. világháborús emlékmű.
Tradicionális ünnep
A településen minden év július hónapjában megrendezésre kerül a templom védőszentjének emlékére az "Annap-napi"búcsú. E nap köré színes kulturális-, és sport programok szerveződnek. Ebben az évben ezen esemény kibővül a városavató ünnepséggel.
Polgármesteri hivatal
A város vezetésének fő célja egy polgárbarát és emberközpontú hivatal működtetése úgy, hogy a szakmai és minőségi szempontok érvényesüljenek a hatósági és az önkormányzati feladatok végzése, a közszolgáltatások nyújtása során. A Polgármesteri Hivatalban, a megyében az elsők között került kiépítésre és működtetésre az ISO 9001:2000 minőségirányítási rendszer. A feladatokat 18 köztisztviselő és három fizikai alkalmazott látja el. A várossá nyilvánítással egyidejűleg a hivatalban szerkezeti változás következett be. A korábbiakban egységes szervezetet felváltva kialakításra került a Hatósági és Építésügyi Iroda és a Pénzügyi és Adóiroda, mellyel a munka hatékonyságának növelése volt a cél. A mindennapi működés rendjében a törvényesség betartása, az emberközpontúság, a hatékonyság és a minőség szem előtt tartását tekintjük legfontosabb feladatunknak. Arra törekszünk, hogy valamennyi nyírteleki lakos érezze, hogy a hivatal − az egyéni és a települési érdekeket egyaránt szem előtt tartva, azokat integrálva − vele együtt kíván működni.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu