Önként az élhetőbb kerületért
Adminisztrátor
Pályázat beadási határideje: 2010. július 20.
A Budapesti Önkéntes Centrum a TÁMOP-5.5.2/09/2 számú projektjén belül pályázatot hirdet az alábbi témakörben:
A pályázat címe: „Önként az élhetőbb kerületért”
Kiíró: a Budapesti Önkéntes Centrum a TÁMOP-5.5.2/09/2 számú projektjén belül
Pályázat célja: Egy budapesti közterület rendezése, kitakarítása a BÖC önkéntesek segítségével a takarítás világnapján, 2010. szeptember 23-án.
Pályázók köre:
Pályázatot a budapesti kerületi önkormányzatok nyújthatnak be.
Pályázat előzménye
A Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány (KÖSSZA) 2010. január elsejétől egy TÁMOP projekt keretében Budapesti Önkéntes Centrumként (BÖC) segíti az önkéntes munkát vállalók, és az önkénteseket fogadó szervezetek egymásra találását, egymásra „felkészülését”, hatékony együttműködését.
A BÖC szervezésében számos önkéntes munkája vált már valódi értékké egy-egy kórházi osztályon, gyerekotthonban, vagy civil szervezet adminisztratív munkájában. A projekt keretén belül többféle önkéntes akciót szervezünk.
Az akciókkal többek közt a főváros környezeti fenntarthatósági és esélyegyenlőségi programjaihoz kívánunk csatlakozni. Jelen pályázati kiírás a takarítás világnapjához kapcsolódik, mely alkalomból önkéntesek tesznek rendbe, takarítanak ki egy-egy közterületet. Akciónkkal reméljük, több helyszínen valósul meg önkéntes kezdeményezésként takarítás, azonban egy helyszín rendbetételét szervezett keretek biztosításával vállaljuk. Fontos, hogy az akcióval megerősítsük, mit is jelent az önkéntesség, amikor önkéntesek önzetlenül – felajánlva segítségüket, tettrekészségüket, tenni akarásukat – szabad humánerőforrásként jobbítanak környezetünkön.
A BÖC a főváros egész területére fókuszál, ezért keresi a kapcsolódási pontot a kerületi önkormányzatokkal. Jelen pályázat benyújtásával jelentkezhetnek a kerületi önkormányzatok az akció helyszínére, így a jelentkező budapesti kerületek pályázataiból választjuk ki azt az egy helyszínt, ahol megszervezzük a "nagytakarítást".
Az akcióra több médiumot is bevonunk, így meghívást kap a nyertes kerületi média, a TV2 Napló stábja, és még sokan mások.
A pályázati kiírás és adatlap letölthető a www.korhazionkentes.hu és a www.onkent.eu, honlapokról.
Pályázat tartalma
A pályázatnak tartalmaznia kell:
– az Önkormányzat adatait
– kapcsolattartó megnevezését, elérhetőségeit
– az akció szükségességét
– az akció főbb célkitűzését
– az érintettek (pl.: gyerekek, idősek, hajléktalanok) megnevezését
– szükséges humánerőforrást
– biztosított eszközök leírását
– az akció tervezett menetrendjét
– a helyszín további rendezésére vonatkozó tervet
A BÖC biztosítja:
– önkéntesek toborzását, felkészítését
– önkéntesek munkájának szervezését
– akció népszerűsítését
Az Önkormányzatnak vállalnia kell:
– az akció helyi szintű népszerűsítését
– helyi civil szervezetek bevonását
– az akcióhoz szükséges eszközök biztosítását
Érvényes projektötlet példák:
– játszótér rendezése
– közterület rendezése
– egy kijelölt területen szemétszedés
– intézmény bizonyos helységének kifestése
– intézmény kitakarítása
Pályázat beadási feltételei:
A pályázatot elektronikus úton az info@onkent.hu e-mail címre 2010. július 20-ig kell megküldeni.
Információ a 06-20/556-6774 vagy a 06-20/374-9712-es telefonszámon, a vago.judit@onkent.eu, és babicz.lilla@onkent.eu e-mail címeken kérhető napközben 10.00 – 17.00 óra között.
Pályázat beadási határideje: 2010. július 20.
Pályázat elbírálása, megállapodás kötése
A pályázatok beérkezését követően az Alapítvány 2010. július 31-ig döntést hoz, és értesíti a nyertes Önkormányzatot; nevét, az akció helyszínét közzé teszi a www.korhazionkentes.hu és a www.onkent.eu honlapokon; valamint megállapodás köt az akció megszervezéséről. Az akció 2010.szeptember 23-án valósul meg.
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft