Jegyző és Közigazgatás

A közigazgatás szakmai fóruma

  • Cikkek / Turizmus

    TURIZMUSPOLITIKA ÉS A JEGYZŐ 2000/3

    II. évfolyam, 3. lapszám
    Szerző(k): Tóth Mihály dr.

    A kérdés: milyen kapcsolatba kerül a jegyzõ munkája során a turizmussal, mint nemzetgazdasági ágazattal, és a szemlélődő vagy a hivatalnok – a hatóság, a kívülálló drukker vagy ellendrukker – pozíciójából átléphet-e az alkotó résztvevő szerepébe?  

  • Cikkek / Turizmus

    „A SZÉCHENYI-TERVET NEKÜNK TALÁLTÁK KI!“ 2000/3

    II. évfolyam, 3. lapszám
    Szerző(k): Gerencsér György jegyző Szulok

    Szulok Dél-Somogyban, Kaposvártól délnyugati irányban 50 km-re, Barcstól észak-keleti irányban 15 km-re fekvő valamikor jobb, szebb napokat látott német nemzetiségi sváb község. Szulok nevével már a tatárjárás előtt,  

  • Cikkek / Környezetvédelem

    RÉGI PROBLÉMA – ÚJ TÖRVÉNY 2000/3

    II. évfolyam, 3. lapszám
    Szerző(k): Csepregi István

    Három hónapig tartó kemény vita után május 2-án szavazott az Országgyűlés a hulladékgazdálkodási törvényhez benyújtott módosító indítványokról. A törvényjavaslat elveiről, újdonságairól, a hozzá kapcsolódó feladatokról következik e néhány gondolat  

  • Cikkek / Jegyző státusza

    A jegyző szervezi…

    II. évfolyam, 3. lapszám
    Szerző(k): Tóth Zoltán

    Az önkormányzati törvény szerint a jegyzőnek feladata és hatásköre van. A hatáskör azt jelenti: a jegyző dönt, engedélyez vagy megtilt, hozzájárul vagy elutasít. Az ügyfél, a polgármester, a képviselő megérti ezeket a fogalmakat. Ha részükre kedvező a döntés, akkor dicsérik a jegyzőt; ha kedvezőtlen, akkor szidják a jegyzőt; mind a két esetben magatartásuk logikus és…

  • Cikkek / Turizmus

    A 2000. év nyara Somogyban

    II. évfolyam, 3. lapszám
    Szerző(k): Adminisztrátor

    Az embernek Magyarországon a nyárról többnyire a Balaton jut az eszébe. Különösen így van ez, ha egy folyóirat nyári számában Somogy megye a házigazda. Természetesen nem véletlenül jutott a szerkesztőbizottság tagjainak is eszébe, hogy a turizmusról készülő lapszámban Somogy jegyzői kapjanak megszólalási lehetőséget. Talán felesleges hangsúlyozni, hogy nemcsak ezé a megyéé a Balaton, hiszen Veszprém…

  • Cikkek / Somogy Megye

    ÚJ KIHÍVÁST JELENT 2000/3

    II. évfolyam, 3. lapszám
    Szerző(k): Dr. Illyés Erzsébet jegyző Balatonboglár

    Balatonboglár jegyzőjének lenni. A változó magyar közigazgatásban a jegyzőknek a stabilitást kell érvényre juttatniuk. A közigazgatási (hatósági-állam-igazgatási) feladatok ellátása mellett az önkormányzatok hatékony működését – közvetetten és közvetlenül is a település lakóit – kell szolgálniuk.  

  • Cikkek / Portré

    Dr. Forgács István Jászberény 2000/2

    II. évfolyam, 2. lapszám
    Szerző(k): dr. Tóth Zoltán főszerkesztő

    “A jegyzô legyen objektív, napi politikától független, szakmailag felkészült, tudását tekintve naprakész. Ez alapvetô, de nem elégséges követelmény e tisztség ellátásához. A képviselô-testület, illetve a lakosság szolgálatát csak stabil, politikamentes, szakmai és emberi szempontokból hiteles, becsületes, az adott feladatra alkalmas munkatársakkal tudja ellátni.” Ez a megállapítás dr. Forgács István Jászberény város jegyzôje 1990-ben készült szakmai…

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu