Jegyző és Közigazgatás

A közigazgatás szakmai fóruma

  • Adó, helyi adó / Cikkek

    Nehézségek egy üdülőfaluban 2008/1

    X. évfolyam, 1. lapszám
    Szerző(k): Szabó Attila

    Dömös a Dunakanyarban a hegyek lábánál a Duna parton elterülő 900 éves történelmi múltra visszatekintő 1200 fős lélekszámú falu természeti nevezettességei (Rám szakadék, prépostsági romok) miatt a kirándulók, valamint a pihenni vágyók kiemelt célpontja.  

  • Adó, helyi adó / Cikkek

    A jegyző alkotmányos adóhatóság 2008/1

    X. évfolyam, 1. lapszám
    Szerző(k): Dr. Vincze Ferenc címzetes főjegyző Hajdúszoboszló

    Képviselő-testületünk 2000 júliusában indítvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, kérve az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 6.§ (1) bekezdése c., pontjának, valamint az 1991. évi XX. – hatásköri – törvény 140. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését, amelyek a jegyzőket határozzák meg adóhatóságként az Alkotmány 44. § (1) bekezdésének a., b., és c., pontjába…

  • Cikkek / Közigazgatási reform

    A minősített Városháza 2008/1

    X. évfolyam, 1. lapszám
    Szerző(k): Kucseba Judit Közigazgatási Iroda vezetője Tatabánya

    Önkormányzatunk a ’90-es évek közepétől nemzetközi kapcsolatrendszerén keresztül már találkozott az uniós elvárásokkal, s az ennek való megfelelés keretében a Hivatal, mint a „város háza” teljes mértékben elkötelezett annak érdekében, hogy megfeleljen az ügyfelek és a város polgárai által szolgáltatásaira és tevékenységeire támasztott követelményeknek.  

  • Cikkek / Portré

    Mérlegen a közigazgatási reform 2008/1

    X. évfolyam, 1. lapszám
    Szerző(k): Petrin László jegyző Kőröshegy

    Közismert, hogy a magyar polgári közigazgatás-tudomány legnagyobb formátumú és hatású, külföldön is elismert egyénisége Magyary Zoltán volt. Széles körű tudományos-oktatói tevékenysége mellett két éven át kormánybiztosként irányította a magyar közigazgatás racionalizálásának előkészítését.  

  • Cikkek / Komárom-Esztergom Megye

    Esztergom-Nyergesújfalu kistérség 2008/1

    X. évfolyam, 1. lapszám
    Szerző(k): Adolf Józsefné

    Az Esztergom-Nyergesújfalui Kistérség a Közép-Dunántúli Régióban, Komárom-Esztergom megyében található, területe 304,66 km2, népessége 56544 fő. Északon a szlovákiai Párkány (Štúrovo) központú Déli Régió (Južný región), Keleten Pest megye kistérségei, a szobi és a szentendrei, délen a dorogi és a tatabányai, nyugaton a tatai kistérség határolja.  

  • Cikkek / Vagyongazdálkodás

    Az önkormányzati vagyongazdálkodás jövője 2008/1

    X. évfolyam, 1. lapszám
    Szerző(k): Dr. Szöllősy Ferenc címzetes főjegyző Komárom

    A hazai önkormányzatok többsége nem, vagy csak korlátozottan használja ki a vagyongazdálkodásban rejlő valódi lehetőségeket. Az ezzel kapcsolatos tevékenységük a jogszabályokban előírt feladatok teljesítésére korlátozódik, amely a vagyontárgyak nyilvántartásában, működtetésében, és – anyagi lehetőségeikhez mérten – műszaki állapotának megóvásában merül ki.  

  • Cikkek / Humánerőforrás

    Ktv. módosítás – alapos kétségekkel 2008/1

    X. évfolyam, 1. lapszám
    Szerző(k): Fehér József főtitkár Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete

    2007. október közepétől a Köztisztviselői Érdekegyeztetési Tanácsa (KÉT) és az Országos Önkormányzati Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács (OÖKÉT) az év végéig sűrített tanácskozási programot teljesített. A KÉT-OÖKÉT együttes ülésein a Szetey Gábor közszolgálati személyügyi államtitkár által előterjesztett napirendként a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv) módosítási tervezetének több fordulós megvitatására került sor. A tanácskozási folyamat…

  • Cikkek / Régió

    Hogyan szolgál az államigazgatás középszinten? 2008/1

    X. évfolyam, 1. lapszám
    Szerző(k): Adminisztrátor

    A nehezebb társadalmi gazdasági helyzetekben, mindig kitüntetett szerepe van az állami szervek és a lakosság kapcsolatának. Különösen így van ez, ha nagyobb arányú az átalakítás, és szemléletváltásra van szükség. A jelenlegi helyzet ilyen.  

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu