Nem volt könnyű az EU-köztisztviselői karhoz vezető út Pécsről Brüsszelbe! 1994-ben, húsz évesen kerültem Franciaországba, ahol négy éven keresztül végeztem történelmi, majd politika-tudományi tanulmányokat franciául, teljesen önerőből, mindenféle ösztöndíj nélkül (de sok diákmunkával és rövid nyári szünetekkel…). Ezután 1998-tól Hollandiában, Hágában végeztem – ott már angol nyelven – európai uniós tanulmányokat, majd 1999-ben rövid időre hazakerültem Pécsre, ahol a város és megye által frissen létesített Európai Fejlesztési Irodában kezdtem dolgozni kezdő köztisztviselőként. Fél évvel később, egy hat hónapos brüsszeli szakmai gyakorlat az Európai Bizottság Regionális fejlesztési főigazgatóságán indított el az EU közszolgálat útján és 2001-tôl már az Európai Parlament (EP) egy – a fogyasztóvédelemre specializálódott – francia képviselőnőjénél dolgozhattam több, mint két évet személyi titkári beosztásban.

Mint sok más jelenleg Brüsszelben dolgozó magyarnak, nekem is Magyarország és a többi térségbeli ország 2004-es csatlakozása jelentett fordulópontot a karrieremben. Az erre történő felkészülés keretében a Parlament 2003-ban egy egyéves szerződést ajánlott az egyik szakbizottságának, a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági bizottságának) titkárságán. Ez a bizottság foglalkozik az EU joganyag-alkotásának egyik legkiterjedtebb részével a környezetvédelemmel és élelmiszer-biztonsággal és ez remek tanulószobát jelentett számomra az EP egyik legfontosabb feladatának – az uniós jogalkotásnak – az alapos megismeréséhez. 2004 őszén pedig az EU-s köztisztviselőket kiválasztó egyik versenyvizsga hosszas kiválasztási procedúrája után végleges köztisztviselői („fonctionnaire”) szerződést kaphattam az EP-ben. Ezt egy hosszú (több mint 10 éves), göröngyös út célállomásaként éltem át.
2007 óta egy másik parlamenti szakbizottságban, a Költségvetési Ellenőrző Bizottságban, segítem az európai képviselők munkáját származási országtól és politikai színtől teljesen függetlenül. Ez a szakbizottság a Parlament másik fontos funkciójának, az Európai Bizottság és a többi intézmény ellenőrzésének egyik fontos és aktív szereplője. Ezt a funkcióját elsősorban az ún. „mentesítési eljáráson” keresztül gyakorolja, amelynek keretében előkészíti azt a parlamenti határozatot, amely mentesíti (vagy sem!) a Bizottságot a költségvetés végrehajtására vonatkozó felelősség alól egy adott évre. Más szóval a mentesítés tükrözi a Parlament arra vonatkozó következtetéseit, hogy a Bizottság hogyan végezte el az ´n´ pénzügyi év költségvetésében jóváhagyott kiadások végrehajtását. Ebben a kérdésben a Parlament évente hoz határozatot, melyet a szakbizottság készít elő.
A költségvetési előirányzatok – azaz az európai adófizetők pénze – Bizottság általi végrehajtásának e parlamenti ellenőrzési eljárása azt kívánja biztosítani, hogy az EU-s pénzek felhasználása összhangban legyen a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvével, nevezetesen a „gazdaságosság”, a „hatékonyság” és az „eredményesség” elvével. A mentesítési eljárás során a Parlament felkérheti az Európai Bizottságot arra, hogy a kiadások végrehajtására vonatkozóan adjon magyarázatokat vagy védje meg az álláspontját a rossz gazdálkodásra és csalásra vonatkozó vádakkal szemben. Ezáltal a szakbizottság és végeredményben az egész Parlament politikai értékelő munkát végez és ezzel hozzáadott értéket teremt a parlamenti ellenőrzés gyakorlásával. E kontroll célja annak biztosítása, hogy az Európai Számvevőszék ellenőrzései és a Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálatai során feltárt problémák politikai hangsúlyt kapjanak, nyomon kövessék őket és a rendszer javításához vezessenek.
A mentesítés elutasítása, ha nem is jár jogi következményekkel, komoly politikai szankciónak tekinthető. Az elmúlt 25 évben ez kétszer történt meg. Első alkalommal 1984-ben, a legutóbbi eset pedig 1998 decemberében fordult elő, amikor mentesítés elutasítása következtében az Európai Bizottság ellen felhozott súlyos visszaélési vádak kivizsgálására egy független szakértőkből álló testületet hoztak létre. E testület vizsgálati eredményeinek közzététele után a Jacques Santer vezette Bizottság 1999. március 15-én lemondott.
Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy a Parlament határozata arról, hogy egy adott pénzügyi évre vonatkozóan nem adja meg a költségvetés végrehajtására vonatkozó mentesítést a Bizottságnak, még önmagában nem jár együtt a Bizottság elleni bizalmatlansági indítvánnyal, ugyanakkor komoly politikai és intézményi következményekkel járhat, ahogy az 1998-ban is megmutatkozott. Ennek ellenére meg kell különböztetni a bizalmatlansági indítványtól, amelyhez külön eljárás és nagyobb parlamenti többség szükséges.
A változatos parlamenti munka, a többnyelvűség (az angol, francia, magyar és más nyelvek napi használata), a 27 tagországból érkező képviselő sokrétű kulturális és politikai megközelítésének elfogadása és a velük való szakmai munka nagy kihívást jelent számomra, azonban még ennél is nagyobb megelégedéssel tölt el.