Szolgáltatás Orientált Egészségügy

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Megvalósult Projektek

Szolgáltatás Orientált Egészségügy

IX. évfolyam, 2. lapszám
Szerző(k):
J. K.



2007. február 12-én a körzeti orvos közölte, hogy a cukorbeteg-felülvizsgáló főorvoshoz kell menni a kedvezményes árú (6 ezer Ft helyett 3 ezer havonta) gyógyszer-engedélyezés miatt, mert a jelenlegi kedvezmény március 14-én lejár. Az asszisztens megadta a telefonszámot, ahol előzetesen be kell jelentkezni a felülvizsgálatra. A körzeti orvos a kisvárosi – privatizált járóbeteg-ellátó – egészségügyi intézmény 1. emeletén, a felülvizsgáló főorvos – hetente hétfőn és kedden 15 és 18 óra között – a 2 emeleten működik. A telefonszámot – amely kizárólag a rendelési idő alatt hívható – a cukorbeteg 8 alkalommal hívta a rendelési idő alatt, de egyszer sem vették fel a telefont. Március 13-án a cukorbeteg személyesen kereste fel a diabetes-főorvos székhelyét, miután aznap 4-szer próbálta felhívni telefonon, de a hagyományhoz híven egyszer sem vették fel. Így előzetes bejelentés nélkül – vakmerően és anyagi érdektől hajtva (amelyet törvény garantál) –, személyesen ment az állami feladatot ellátó orvosi szervhez.

 

 

Betegirányító: Hmmm?!
Cukorbeteg: Jó napot kívánok! A
diabetes-főorvoshoz jöttem, itt van a körzeti
orvos beutalója.
Betegirányító: Vizitdíj 300, de már lezártam
a kasszát, fizessen fönn. Be van jelentkezve?
mer´ anélkül nem megy!
Cukorbeteg: Próbálkoztam telefonon
12-szer, de nem vették fel. Most bejelentkezhetek
itt?
Betegirányító: A cukrosok csak telefonon
a főorvosnál, ő csak helyileg van itt,
de nem nekünk dolgozik.
Cukorbeteg: Kinek dolgozik?
Betegirányító: Önkormányzatis.
(30 perc várakozás után)
Cukorbeteg: Jó estét kívánok!
Asszisztens: Hmmm…
Főorvosnő: Már lejárt a rendelés!
C: Igen, de olyan sokszor akartam
bejelentkezni…
F: Nálunk csak telefonon lehet!
C: De nem veszik fel a telefont!
A: Olyan sok telefon van…, akkor mikor
dolgozunk!?
C: A körzeti orvos azt mondta, hogy
ide kell jönnöm, és itt a beutaló…
A: A beutaló lejárt, csak tegnapig volt
érvényes, ma már nem érvényes. Jelentkezzen
be újra!
C: És hogyan lehet jelentkezni?
A: Telefonon vagy a betegirányítónál!
C: De a telefont Önök nem veszik fel
itt, és a betegirányító azt mondja, hogy
ha eljövök ide személyesen, akkor csak
Önök vehetnek fel személyes bejelentkezést,
mert ők privátok, Maguk meg önkormányzatiak…
F: Én főorvos vagyok…
C: Akkor megkaphatom a kedvezményes
árú gyógyszerre az engedélyt?
F: Magának tegnap lejárt a beutalója,
és nincs laborvizsgálati eredménye, így
nem kapja meg.
C: Itt van a laborvizsgálati eredmény!
F: De nem érvényes a beutalója, mert
tegnap lejárt! Mikorra adunk a páciensnek
új időpontot?
A: Április 19-re.
F: Na látja, addigra a laboreredménye
is lejár!
C: Értem, de akkor hogy vegyek kedvezményes
árú gyógyszert addig?
F: Itt van egy 10-es csomag. Rögzítjük,
hogy ezt ingyen kapta.
C: Köszönöm, de én naponta kettőt
szedek, így ez március 18-ig elég, és április
19 még nagyon messze van!
F: Akkor azt is rögzítjük, hogy kap egy
sokkal olcsóbb gyógyszert, 20 darabot,
szintén ingyér´.
C: Köszönöm, de nekem nem az ingyenes
kell, ami ráadásul még így sem elég! Én
megvenném az eddig szedett gyógyszeremet
a patikában, csak egy recept kell!
A: Aztán majd eladja teljes áron másnak!
C: De hát én cukorbeteg vagyok, miért
adnám el másnak, ami nekem kell?
F: Mi nem tudjuk, hogy Maga kicsoda,
csak látjuk, hogy tegnap lejárt a beutalója,
és mire megint jön, addigra a laborja
is érvénytelen lesz! Nem is fizetett vizitdíjat!
És lejárt a rendelési időm, már másutt
kellene lennem!
C: Tessék mondani, lehet hogy nem is
vagyok cukorbeteg, csak egy közönséges
csaló?
A: A Főorvosasszony nem azt mondta,
hogy Maga csaló, hanem azt, hogy nem
jelentkezett be a felülvizsgálatra időben
és most rajtunk kéri számon a maga mulasztását!
C: Tessék mondani, mennyi ideig érvényes
az Önök által majdan április 19-én
kiadott engedély?
F: 6 hónapig!
C: A cukorbetegségből ki lehet gyógyulni?
F: Nem! Élete végéig szedni kell a
gyógyszert!
C: Akkor mi az értelme a 6 hónaponkénti
felülvizsgálatnak?!
F: Hogy a csalásokat megelőzzük!
C: Most cukorbeteg vagyok vagy sem?
F: Azt nem tudom, mert lejárt a beutalója
tegnap, így nem foglakozok azzal most!
C: Akkor kapok igazolást az ingyen kapott
gyógyszerekről?
A: Minek magának igazolás?
C: Csak gondoltam, hogy Önöknek el
kell számolni az ingyen gyógyszerekkel!
F: …
A: …
F: Mi segítettünk Magán, Maga meg
vádaskodik!?
C: Csak érdeklődöm, hogy március
13-a után április 19-én mi fog történni?
A: Jelentkezzen be április 19-re a Főorvosasszonyhoz
telefonon vagy a Betegirányítónál
személyesen. És mondja meg
azoknak, hogy a cukorbetegtől ne kérjenek
vizitdíjat, mert az ingyenes!
C: Köszönöm szépen! Befizethetem
itt a vizitdíjat, mert Ön többet foglakozott
velem mint 5 perc!
F+A: Huuuuuuu…
C: Viszontlátásra!

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu