A 2000. év, számomra ténylegesen a tudásalapú gazdaságba való átmenetet testesítette meg.

1999. december 16-án döbbenettel tekintettem a leégett és még füstölgő Sportcsarnokra a Népstadion úti buszpályaudvarról.
Tényleg meghalt valami, de a mondás igaz: Minden nap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik, de mindennap születik valami, amiért érdemes élni.
Ezen a napon megszületett „a Jegyző” című újság. Csodálatos volt a születés helye is: a BM Duna Palota. A szaklap bemutatása mellett értesültünk arról, hogy 2000-ben több fórumon vehetünk részt, amelyet az újság szakmai rendezvénysorozatnak szervez a jegyzők és a köztisztviselők részére. Az újságot átolvasva megállapítottam: sok ember fejében megszületett az ötlet, de egy volt, aki megvalósította.
Az ELTE dísztermében 2000. március 24-én nem csupán egy rendezvénysorozat első részére került sor. Az előadók magas szakmai tudása, közvetlensége az egész légkör valami felemelő érzéssel töltött el. A jegyzők hétköznapjaiból a hétköznapokat megelőző, tudást adó közegbe kerültem. Az előadók egymást múlták felül: Prof. Dr. Ficzere Lajos, Dr. Szegvári Péter, Várfalvi István, Dr. Kopányi Mihály és folytathatnám a sort. A napot záró esti beszélgetést a Grand Hotelban Dr. Apper Györgynek köszönhette az a 30-40 kolléga, aki elfogadta a meghívását.
A holnap hozhat nehéz polgármestert, képviselőtestületet, ügyfeleket, de a mai nap erőt fog adni. Elgondolkodtam: valamit nagyon tudhat a rendezvények főszervezője, ha ilyen előadókat tudott felkérni, megnyerni a szakmai napra. Beírtam neki egy újabb piros pontot. Sőt, mi több, mikor a nap végén közölték, hogy a soros szakmai nap a Jászság központjában, Jászberényben lesz, úgy véltem ott a helyem, hiszen az ország különböző részéből érkeznek kollégák és a „háziaknak” illik ott lenni. A jászberényi rendezvényt is megtisztelte jelenlétével és előadásával Prof. Dr. Ficzere Lajos és Dr. Kopányi Mihály.
A következő szakmai nap megtartására az Országházban került sor. Meghatott. Láttam a magyar szent Koronát, a történelmi épületben, ültem valakinek a székében, aki a sorsomról dönt, anélkül, hogy ismerne. Az osztrák kollégáktól tájékozódhattunk, milyen is Uniós köztisztviselőnek lenni. Sétálhattunk, beszélgethettünk azokon a folyosókon, ahol előttünk történelmünk nagyjai. Éreztem, ez valami különleges dolog, de igazán akkor jöttem rá, amikor 2000. szeptember 30-án az önkormányzatiság 10. évfordulóján az Önkormányzati szövetségek az ünnepséget nem az Önkormányzatok házában tartották, hanem a Kongresszusi Központban. A gondolat: a jegyzőknek valami különös tehetséggel bíró képviselőjük van?
Elérkezett a 2000. év utolsó szakmai napja Siófokon, november 29-én. A rendezvény az önkormányzatiság 10 évéhez kapcsolódott, a választási igazgatás oldaláról megvilágítva. Az első, aki szólásra emelkedett Dr. Máthé Gábor, volt tanárom, aki mindig olyan lelkesedéssel tudott beszélni a közigazgatás történetéről. Most, mint az „Alapítvány a Választásokért” elnöke lépett a „szószékre”, s a bibliai népszámlálástól eljutott a mai korszerű választási jogig és technikáig.