A KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK HELYE A JOGRENDSZERBEN, AZOK LÉTESÍTÉSE, MEGSZÜNTETÉSE ÉS ÁTALAKÍTÁSA

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszéke körül szerveződő, az ELTE ÁJK Pénzügyi Jogi Tanszéke, valamint a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszéke oktatóinak és kutatóinak részvételével működő szakmai közösség a magyar jogirodalomban 2016 őszén egy rendhagyó kötetet készített el: az önkormányzati vagyongazdálkodás kézikönyvét. A kézikönyv az önkormányzati vagyongazdálkodás széles spektrumait fogta át a szervezeti kérdésektől kezdődően a közpénzügyi elemeken át a vállalatigazgatási formák áttekintéséig, valamint a legfontosabb vagyontárgyakra vonatkozó sajátos rendelkezések áttekintéséig. 2016-tól kezdődően a jogrendszerben olyan jelentős változások – az új eljárásjogi kodifikáció, az önkormányzati szervezeti jog folyamatos változásai, a közszolgáltatások további államigazgatási felelősségbe történő átvétele, az önkormányzatok finanszírozásának átalakításai, a pénzügyi jog, a közbeszerzés, a vállalati menedzsmentszabályok átalakításai, az egyes ágazati változások, a joggyakorlat átalakulása, majd 2020-tól a Covid–19-pandémia miatti veszélyhelyzeti, 2022-től a háborús veszélyhelyzeti jogalkotás – jelentek meg, amelyek megnehezítették a kézikönyv aktualizálását. A bővülő ismeretanyagra figyelemmel a szerzői közösség is bővült. Az eredeti szerzői kör – Hoffman István, az ELTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszéke egyetemi tanára, Kecső Gábor, az ELTE ÁJK Pénzügyi Jogi Tanszéke egyetemi adjunktusa, Németh Anita, az ELTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék tiszteletbeli tanára, Szamek Gabriella, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézete megbízott előadója, Valentényi-Szilágyi Bernadett és Varga Judit, mindketten a DE ÁJK Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszéke adjunktusai – mellett új szerzők is csatlakoztak a szakmai közösséghez. A közterületek használatával kapcsolatos vagyongazdálkodási kérdéseket bemutató, a korábbi fejezetet felváltó részletesebb és bővebb fejezetet a terület legelismertebb szaktekintélye, Rozsnyai Krisztina, az ELTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék egyetemi tanára, a Kar dékánhelyettese jegyzi. A lakás- és helyiségbérlet önkormányzati vagyongazdálkodási kérdéseivel kapcsolatos fejezet szerzője Dombrovszky Borbála, az ELTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék doktorandusza, aki tanulmányai mellett önkormányzati gyakorlati munkát is végez, Budapest Főváros VIII. Kerület Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának a jogi referense. Az önkormányzati termőföldek vagyongazdálkodási kérdéseit elemző alfejezetet Papik Orsolya, az ELTE ÁJK Agrárjogi Tanszékének tanársegéde, egyben ingatlanjogi ügyekben eljáró ügyvéd írta. A vállalati menedzsmentre, a PPP együttműködésekre vonatkozó kérdéseket pedig Lovas Dóra, a DE ÁJK Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszék adjunktusa hatályosította. Figyelemmel arra, hogy a kötet megjelenésétől már hét év telt el, a szerzői közösség végül is arra vállalkozott, hogy a felgyülemlett jelentős jogszabályi módosulásokat és a hazai és európai bírói gyakorlat átalakulását is átvezesse a munkán, s egy második, hatályosított és részben átdolgozott kiadást készítsen elő, amely várhatóan 2024 elején jelenik meg az Orac Kiadó gondozásában. Jelen írás egyfajta „kedvcsináló”, amely mutatja, hogy milyen módon és eszközökkel segíti a jogkeresőket a kézikönyv új kiadása, amely nemcsak a legújabb tudományos eredményeket, hanem a részleges precedensrendszerre figyelemmel, a felértékelődő felsőbírósági joggyakorlatot és annak változásait is bemutatja. Ennek keretében milyen más témával is ajánlhatnánk a munkát a Jegyző és Közigazgatás című folyóirat olvasóinak, mint az önkormányzati költségvetési szervek elhelyezkedésével, alapításával és megszüntetésével foglalkozó részek bemutatásával.

1. Közjogi megoldások lehetséges köre: költségvetési szerv és közvállalat

A magyar jogrendszerben a közjogi típusú feladatellátás elsődleges – gyakorlatilag kizárólagos – intézményi formája a költségvetési szerv. Az egyes nyugat-európai és közép-európai államokban a közjogi formák sokszínűbbek. Így a német és a francia jog széles körben ismeri a közvállalati formákat. Ezek egyértelműen közjogi jellegű jogalanyoknak tekintendőek, közfeladatokat látnak el, s a közigazgatási szervek irányítása vagy felügyelete alatt állnak.^[1] Ilyen közvállalati formára jó példa a francia nemzeti társaság (société nationale), vagy a német közvállalatok közül az Eigenbetrieb és a Regiebetrieb.^[2] Magyarországon a közvállalati forma elvileg létezik, azonban csupán néhány, tipikusan egyéb jogi kötelezettség miatt fennmaradó forma esetében alkalmazzák ezt. A közvállalat magyarországi jogi formája az állami vállalat, amely forma a rendszerváltást megelőzően nemcsak a közszolgáltatások, hanem a szocialista magyar gazdaság általános gazdálkodó szervi formája volt. Az állami vállalatokra vonatkozó szabályok, valamint az önkormányzati vagyongazdálkodási rendelkezések révén az 1990-es évek közepétől az önkormányzati tulajdonba kerülő, korábbi tanácsi vállalatok jelentős részét átalakították, elsősorban gazdasági társaságokká, valamint kisebb részben költségvetési szervekké. Így mára gyakorlatilag alig van önkormányzati vállalat, számuk néhány tucatra tehető csak.^[3]

A korábbi tanácsi vállalatokkal kapcsolatban azonban egy rövid megjegyzést jeleznünk kell, ez ugyanis a gazdasági társaságok tulajdoni viszonyaira is kihat. Az állami vállalatokról szóló 1977. évi VI. törvény 22. §-a alapján a vállalat csak a rábízott vagyon kezelője volt. Tanácsi vállalatok esetén ez a kezelői szerep sajátos, kettős közvetítést jelentett: az 1990 előtti rezsimben a tanácsok nem rendelkeztek saját tulajdonnal, az állami tulajdon kezelői voltak, amely kezelt vagyon kezelőivé váltak az általuk alapított vállalatok is.

Az önkormányzati tulajdon kialakítását elvégző, az önkormányzati vagyonátadást szabályozó 1991. évi XXXIII. törvény úgy rendelkezett, hogy az önkormányzat tulajdonába adott közüzemi vállalatok, önkormányzati tulajdonnak tekinthető vagyonát az önkormányzat – a törvény erejénél fogva – a „közüzemre bízza”. Az 1991. évi XXXIII. törvény nem határozta meg pontosan, hogy mit jelent a „közüzemre bízza” fogalma, azonban a 38. § (2)–(3) bekezdése alapján egyértelmű, hogy ez a hagyományos vagyonkezelői jognál erősebb jogosultságokat adott. Ugyanis a rábízott vagyont az önkormányzat csak a közüzem megszüntetése és átszervezése esetén — az átszervezéssel arányosan — vonhatta el a közüzemtől, illetve ha a vagyont elvonta, akkor az elvonásért – annak erejéig és azzal arányban – kezesként felelt, valamint ha ebből a hitelezőket kár érte, akkor azért felelt az önkormányzat. Azaz egy sajátos, nem pontosan rendezett jogi helyzet jött létre. Egyfelől ezek a közüzemi vagyontárgyak az Ötv. szabályai alapján forgalomképtelen vagy korlátozottan forgalomképes önkormányzati törzsvagyonnak minősültek, másfelől azonban az 1991. évi XXXIII. törvény alapján mintha a közüzemi vállalatoknak egyfajta „kvázi vállalati tulajdonuk” keletkezett volna ezeken a javakon. Ez az ellentmondásos szabály az 1990-es években hozzájárult ahhoz, hogy az önkormányzati vagyon magánosítása bizonyos esetekben jogilag kérdéses módon ment végbe.

Az önkormányzatok közjogi feladatszervezésének központi formáját jelenleg a költségvetési szerv jelenti. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2022-ben Magyarországon összesen – azaz a központi költségvetési, a helyi és nemzetiségi önkormányzati és a köztestületi költségvetési szerveket és költségvetési rend szerint gazdálkodó szerveket összegezve – 12 489 költségvetési szerv és költségvetési rend szerint gazdálkodó szerv létezett,^[4] ezek közül viszonylag meghatározó volt az önkormányzati költségvetési szervek száma.

2. Az önkormányzati költségvetési szerv, annak alapítása, megszüntetése és átalakítása

A költségvetési szerv az Áht. 7. §-a alapján „jogszabályban vagy alapító okiratban meghatározott közfeladat ellátására létrejött jogi személy”. Az Áht. rögzíti, hogy a költségvetési szerv jogi személy, így a Ptk. 3:1. §-a alapján jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezhet, azaz jogképes. A jogi személyek jogképessége kiterjed minden olyan jogra és kötelezettségre, amely jellegénél fogva nem csupán az emberhez fűződhet. A Ptk. típuskényszert is bevezetett, amikor rögzítette, hogy jogi személy típust csak törvényben lehet nevesíteni. Bár ezek a rendelkezések valamennyi jogi személyre vonatkoznak, azonban a Ptk. – szakítva a régi Ptk. megközelítésével – részletesen csak az ún. magánjogi jogi személy típusokat szabályozza,^[5] azaz a költségvetési szervekkel kapcsolatos főbb rendelkezéseket nem rendezi, így azokat az Áht. tartalmazza. Az Áht. ennek keretében rögzíti, hogy költségvetési szerv közfeladat ellátására hozható létre, azaz az Áht. szabályaiból fakadóan a költségvetési szervnek közfeladatot kell ellátnia. Az Áht. ezen szabálya ki is mondja, hogy az ellátandó közfeladatot jogszabály vagy a költségvetési szerv alapító okirata határozza meg. A közfeladat fogalmával kapcsolatban az Áht. 3/A. §-a kimondja, hogy az „jogszabályban meghatározott állami vagy önkormányzati feladat”. Az önkormányzati költségvetési szervek tekintetében, így a közfeladatot az Mötv. és az Áht. rendelkezéseire figyelemmel törvény, önkormányzati rendelet vagy a határozattal elfogadott alapító okirat rendezi.

Az Áht. 8. §-a rögzíti, hogy költségvetési szervet helyi önkormányzati szerv is létrehozhat, ezek a költségvetési szervek a helyi önkormányzati költségvetési szervek. Ide tartoznak a helyi önkormányzat, vagy közös hivatal esetén több helyi önkormányzat, a helyi önkormányzatok társulása által alapított költségvetési szervek. Az Áht. szintén ide sorolja a nemzetiségi önkormányzatból helyi önkormányzattá alakult szervezet által alapított költségvetési szerveket is. Az Áht. szabályozása sajátos a tekintetben, hogy a térségi fejlesztési tanács által alapított költségvetési szerveket is a helyi önkormányzati költségvetési szervek közé sorolja. Ennek az az oka, hogy a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény alapján a térségi fejlesztési tanácsok létrehozását főszabály szerint a vármegyei önkormányzatok kezdeményezik térségi területfejlesztési feladatok ellátására, majd azok munkájába a területfejlesztésért felelős miniszter (jelenleg a területfejlesztési miniszter) is bekapcsolódik. E körből kivételt jelent a Balaton Fejlesztési Tanács, a Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács, a Budapest Agglomeráció Fejlesztési Tanács, valamint az egy vármegyén belüli, azonban a térségi fejlesztési tanácsokra vonatkozó szabályok hatálya alatt álló Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács. A térségi fejlesztési tanácsok inkább atipikus államigazgatási szervnek tekinthetőek, azonban rájuk nézve nem tartalmaz eltérő szabályokat az Áht., így ők is az önkormányzati költségvetési szervek körébe tartoznak.^[6]

Az Áht. fenti szabályára figyelemmel, így a helyi önkormányzatok, azok társulásai és a térségi fejlesztési tanácsok költségvetési szervet létesíthetnek. Az Mötv. 42. § 7. pontja alapján az intézmény alapítása, átszervezése, megszüntetése át nem ruházható képviselő-testületi hatáskör, amelyben ráadásul az Mötv. 50. §-a alapján minősített többséggel kell döntést hozni. Figyelemmel arra, hogy az Mötv. 41. § (6) bekezdése alapján a költségvetési szerv intézménynek minősül, önkormányzati költségvetési szerv alapításáról kizárólag a képviselő-testület rendelkezhet – kizárólag minősített többséggel –, azaz az Mötv. 47. § (2) bekezdése szerint a megválasztott összes képviselő szavazatának többségével. Így jogszabálysértő és jogszabályba ütköző, azaz költségvetési jogilag és magánjogilag is semmis a képviselő-testületi minősített többségű döntés nélküli költségvetési szerv alapítása. Azaz a polgármester, a bizottság és a részönkormányzat testülete nem hozhat létre költségvetési szervet. Kérdéses, hogy ez a szabályozás a 2020–2021-es járványügyi veszélyhelyzetben mennyiben érvényesült, ugyanis bár a képviselő-testület (közgyűlés) hatásköreit a 2022. október 31-éig hatályos, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésének első mondata alapján a polgármester (főpolgármester, közgyűlés elnöke) gyakorolta, a (4) bekezdés második mondata alapján nem foglalhatott állást önkormányzati intézmény átszervezéséről, megszüntetéséről, ellátási és szolgáltatási körzeteiről. A költségvetési szervek önkormányzati intézmények, így a fenti kérdésekben a veszélyhelyzeti időszakban sem dönthetett a polgármester. Elvileg, ha nem érintett ellátási és szolgáltatási körzetet a változtatás, akkor az intézmény létesítése nem volt kizárt. A fenti, sajátos veszélyhelyzeti polgármesteri hatáskört biztosító szabályozást 2022. november 1-jével hatályon kívül helyezték, így erre immáron nincs lehetőség. Kérdéses, hogy mire kell kiterjednie a képviselő-testület döntésének. Figyelemmel arra, hogy az Áht. alapján az önkormányzati költségvetési szerv megalapítása az Áht. 8/A. § (1) bekezdése alapján az alapító okirat elfogadásával történik, az Mötv. 42. § 7. pontjára is tekintettel az önkormányzati költségvetési szerv megalapításához arra van szükség, hogy a képviselő-testület határozatával az alapító okiratot elfogadja. Mivel az Áht. 8/A. § (1) bekezdés első mondata alapján jogszabályban csak az Országgyűlés és a Kormány hozhat létre költségvetési szervet, más szervezet csak alapító okirat kiadásával létesíthet ilyent, minden esetben szükség van az alapító okirat – az Mötv. 48. § (1) bekezdésére figyelemmel – képviselő-testületi határozatban történő elfogadására, azaz önmagában egy önkormányzati rendelettel, alapító okirat nélkül nem hozható létre önkormányzati költségvetési szerv.

Miként jeleztük, az intézmény – így azon belül a költségvetési szerv – alapítása át nem ruházható önkormányzati hatáskör, ezért az önkormányzati szervek közül intézményalapításra alapvetően csak a képviselő-testület jogosult. Ez alól a főszabály alól a helyi önkormányzatok társulásai jelentenek kivételt. A társulás ugyanis az Áht. 8. §-a alapján – figyelemmel az Mötv. 87. §-ának azon rendelkezésére, mely szerint a társulás jogi személy – saját jogon alapíthat költségvetési szervet. Így a társulás által hozott, a költségvetési szerv alapítására vonatkozó döntés nem az Mötv. 41. § (4) bekezdése szerinti átruházott hatáskörben hozott döntésnek, hanem a társulás saját jogon hozott döntésének tekinthető. Ezzel némileg ellentétes jellegű szabályozást tükröz az Mötv. 94. § 7. és 11. pontja, amely az intézmények „közös fenntartásáról” rendelkezik. Az Áht., valamint az Mötv. szabályainak összeolvasásával egyértelmű, hogy ezek az intézmények a társulás mint jogi személy intézményei, azonban a társulásos feladatellátás körében az Mötv. alapján a társulási megállapodásban az önkormányzatok a fenntartás tekintetében bizonyos jogokat gyakorolhatnak. Az Mötv. 94. §-a alapján a társulás döntéshozó szerve a társulási tanács, ezért a társulás költségvetési szervének alapításáról csak és kizárólag a tanács dönthet. Ez következik abból is, hogy az Mötv. 95. § (2) bekezdése alapján a társulási tanács bizottságai csak döntés-előkészítő és végrehajtási szervezési feladatokkal rendelkeznek.

Az alapító okirat kötelező tartalmi elemeit az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 5. §-a határozza meg. Így az alapító okiratban rögzíteni kell a költségvetési szerv 1. megnevezését magyar nyelven (szükség esetén idegen nyelven is); 2. székhelyét, telephelyeit; 3. az alapításáról rendelkező jogszabály teljes megjelölését, ha az alapításról jogszabály rendelkezett; 4. irányító szervének vagy felügyeleti szervének megnevezését, székhelyét; 5. közigazgatási szerv esetén illetékességét, egyebekben a működési területét; 6. közfeladatát, alaptevékenységét, ezek kormányzati funkció szerinti megjelölését és főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolását; 7. vezetőjének megbízási rendjét és 8. az alkalmazásában álló személyek jogviszonyának megjelölését, azaz hogy a költségvetési szerv dolgozói közszolgálati tisztviselők-e vagy közalkalmazottak, esetleg részben munkaviszonyban álló személyek (az önkormányzati költségvetési szervek esetében az egyéb szolgálati jogviszony – pl. honvédek, fegyveres szervekkel szolgálati viszonyban állók, bírák, ügyészek, igazságügyi és ügyészségi alkalmazottak alkalmazása – a vonatkozó szolgálati törvények rendelkezései alapján, az önkormányzatok államszervezetben elfoglalt helyére figyelemmel kizárt). Ha az Áht. 9. § a) pontja szerinti alapítói jogok gyakorlására jogosult és az irányító szerv személye nem azonos, az alapító okiratban mindkettőt meg kell jelölni. Amennyiben a szerv átalakulással jön létre, abban az esetben az Ávr. alapján az erre vonatkozó információkat is meg kell jeleníteni az alapító okiratban, illetve ha vállalkozási tevékenységet is végez, akkor indokolt rögzíteni a vállalkozási tevékenység felső határát. A határozott időre létrejövő költségvetési szerveknél pedig a megszűnés időpontjára és módjára vonatkozó rendelkezéseket is meg kell határozni az alapító okiratban. A költségvetési szerv – mint jogi személy – állami nyilvántartásba való bejegyzéssel jön létre, amely az önkormányzati költségvetési szervek esetén a Magyar Államkincstár megyei igazgatóságai által vezetett önkormányzati törzskönyvi nyilvántartás.

A költségvetési szervek alapítása körében kell szólni a gazdasági társaság vagy civil szervezet költségvetési szervvé történő alakításának kérdéséről. A fejezet elején már jelzett, Európában egyre inkább megjelenő municipalizáció gondolata Magyarországon is megjelent. Eddig különösen az államigazgatás – azaz a központi költségvetési alrendszer – élt szélesebb körben azzal, hogy különböző magánjogi jogalanyok jogutódja költségvetési szerv lett. A korábbi átalakítások nehézségeire figyelemmel 2014. január 1-jétől az Áht. II. fejezet 9/A. címe tartalmazza azokat a szabályokat, amelyek lehetővé teszik, hogy állami tulajdonú gazdasági társaság feladatait – lényegében jogutódlással – a költségvetési szervek vegyék át. Azonban az Áht. fenti szabályrendszere kizárólag csak az állami tulajdonú társaságok esetében teszi ezt lehetővé, a szabályozás hatálya nem terjed ki az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokra. Azaz, ha korábban önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság esetében ellátott feladatot venne át az önkormányzat, vagy bízná azt valamely költségvetési szervére, akkor a feladat és az ahhoz kapcsolódó vagyon átadására jogutódlással nincs mód, arra csak a szervezet feladatainak teljes átvétele esetén végelszámolással, vagy a létesítő okirat módosításával van lehetőség. A nagyobb problémát az jelenti, hogy ha a feladat ellátásával kapcsolatos vagyont a társaság maga szerezte – mert például a saját bevételeiből finanszírozta a vásárlást, vagy esetlegesen a különféle támogatásokra a társaság a maga nevében pályázott –, vagy a társaság a feladat ellátásához kapcsolódó vagyon felett vagyonkezelői jogokat kapott, akkor végső soron a társaság vagyonának átruházására kerül sor, amely az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) alapján általános forgalmi adó-fizetési kötelezettséget keletkeztet. Az Áfa. tv. 17. § (3) bek. h) pontja ugyanis csak az Áht.-ban meghatározott átalakulásokat mentesíti az áfa megfizetése alól, s mint az előzőekben jeleztük, az önkormányzati társaságok átalakítása nem tartozik az Áht. II. fejezet 9/A. címének hatálya alá. Mivel a vagyonkezelői jog is vagyoni értékű jog, éppen ezért annak a megszüntetése esetében is megjelenik az áfafizetési kötelezettség. Ez lényegében korlátozza az önkormányzatok közszolgáltatás-szervezési szabadságát, hiszen egy ilyen átalakításnak ezzel nagyon magasak lehetnek a tranzakciós költségei. Erre figyelemmel a mai önkormányzati rendszerben széles körben elterjedt, hogy az önkormányzatok a feladat ellátásához szükséges vagyont nem tulajdoni vagy vagyonkezelői jogi apporttal, hanem ingyenes haszonkölcsönnel biztosítják. Ebben az esetben az előbb jelzett áfafizetési kötelezettség nem áll fenn, azonban kérdéses, hogy ez a megoldás mennyire van összhangban a Ptk. haszonkölcsön szerződésének céljaival.

A költségvetési szervek megszüntetése történhet jogutódlással vagy jogutódlás nélkül. Figyelemmel az Mötv. 42. és 50. §-ának fent ismertetett szabályaira, ezt a döntést is a képviselő-testület (vagy a társulás által alapított költségvetési szerv esetén a társulás tanácsa) hozza meg, képviselő-testületi döntés esetén minősített többséggel. Amennyiben az önkormányzat képviselő-testülete a jogutódlás nélküli megszüntetésről döntött, abban az esetben az Áht. 11. § (5) bekezdésének diszpozitív szabálya alapján alapvetően a költségvetési irányító szervére – az Ávr. 1. számú melléklet 2. pontjára figyelemmel alapvetően a képviselő-testületre (illetve a nevében eljáró polgármesterre, főpolgármesterre, megyei közgyűlés elnökére) – száll át a költségvetési szerv vagyona. A fenti rendelkezés diszpozitív, ugyanis a megszüntető okirat eltérő rendelkezést tartalmazhat annak tekintetében, hogy a költségvetési szervnek a megszüntetés időpontjában fennálló magánjogi jogait és kötelezettségeit mely szerv gyakorolja és teljesítse. A fenti szabály a diszpozitivitása mellett szubszidiárius jellegű is, ugyanis ettől más jogszabály eltérően rendelkezhet. A költségvetési szerv megszűnésének időpontja az állami nyilvántartásból – azaz a Magyar Államkincstár vármegyei igazgatósága által vezetett törzskönyvből történő – törlésről szóló határozat jogerőre emelkedésének napja.

A költségvetési szerv megszűnése történhet jogutódlással is. Az Áht. a jogutódlással történő megszűnésre az „átalakítás” kifejezést használja. E körben jelezzük, hogy ez a terminológia eltér az Mötv. szóhasználatától, amely az „átszervezés” kifejezést használja. Az eddigi gyakorlatra is figyelemmel az átalakítás és az átszervezés egymással azonosítható fogalmak, így az Mötv. már többször hivatkozott 42. és 50. §-a alapján ezekben az ügyekben a képviselő-testület dönt minősített többséggel hozott határozatával. Az Áht. 11. §-a szerint átalakításnak minősül az egyesítés, a szétválás, vagy ha az alapító szerv a költségvetési szervet megszünteti, és az átalakítás során a megszüntetett költségvetési szerv jogutódjaként új költségvetési szervet alapít. Mint más költségvetési szervek esetében is, az önkormányzati költségvetési szervek más költségvetési szervvel összeolvadás vagy beolvadás útján egyesíthetőek. Összeolvadásnál az összeolvadó költségvetési szervek megszűnnek, jogutódjuk az átalakítással létrejövő új költségvetési szerv. Beolvadásnál a beolvadó költségvetési szerv megszűnik, jogutódja az egyesítésben részt vevő másik költségvetési szerv. A képviselő-testület vagy a társulás (társulási tanácsa) dönthet a költségvetési szerv különválás vagy kiválás útján több költségvetési szervvé való szétválásáról. Különválás esetén a különváló költségvetési szerv megszűnik, jogutódjai az átalakítással létrejövő költségvetési szervek. Kiválás esetén a kiválással érintett költségvetési szerv fennmarad, és a kiválással érintett szervezeti egységéből önálló költségvetési szerv jön létre. A költségvetési szerv szétválására akként is sor kerülhet, hogy 1. a kiváló szervezeti egység már működő költségvetési szervbe mint jogutódba olvad be (beolvadásos kiválás); vagy 2. a különváló költségvetési szervből a különváló szervezeti egységek az átalakítás során már működő költségvetési szervbe mint jogutódokba olvadnak be (beolvadásos különválás). A költségvetési szerv általános jogutóddal történő megszüntetése a vele szemben fennálló követeléseket nem teszi lejárttá. A jogutódlással történő megszüntetés, figyelemmel az Áfa. tv. 17. § (3) bekezdés h) pontjára nem jár áfafizetési kötelezettséggel. E körben jelezzük, hogy a megszüntetés körében felmerülő vagyonmozgások esetében semmilyen esetben sem keletkezik illetékfizetési kötelezettség, ugyanis a helyi önkormányzatok, a társulásaik és az önkormányzati költségvetési szervek az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 5. § (1) bekezdés b)–c) pontjai alapján személyes illetékmentességben részesülnek.

^[1]  Lásd BERÉNYI Sándor: Az európai közigazgatási rendszerek intézményei. Rejtjel, Budapest 2003. 386–388. o.

^[2] Lásd SZIKORA Veronika – HOFFMAN István: Állami tulajdonú vállalatok a német magánjogi és közjogi szabályozásban. In: Szikora Veronika (szerk.): Állami vállalatok nemzetközi összehasonlításban. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest 2019. 81–117. o.

^[3]  Lásd HEGEDÜS József – TÖNKŐ Andrea: A területi közszolgáltatások szabályozási modelljei vagyongazdálkodási szempontból. In: Horváth M. Tamás: Kilengések. Közszolgáltatási változások. Dialóg Campus, Budapest–Pécs, 2013. 73. o.

^[4]  Lásd https://www.ksh.hu/stadat_files/gsz/hu/gsz0002.html (Letöltés ideje: 2023.08.15.).

^[5]  Lásd KISFALUDI András: Jogi személyek. In: Vékás Lajos (szerk.): A Polgári törvénykönyv – magyarázatokkal (e-könyv). CompLex Kiadó, Budapest 2013. 154–158. o.

^[6]  Lásd részletesen HOFFMAN István: Bevezetés a területfejlesztési jogba. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest 2015. 117–118. o.